Jazz/World

Boggie-ért izgulhatunk a döntőben

2015.05.23. 13:41
Ajánlom
Csemer Boglárka Boggie huszonkettedikként adja elő Wars For Nothing című dalát a bécsi Eurovíziós Dalfesztivál május 23-i döntőjében.

A fináléba jutott országok színpadra lépési sorrendjét pénteken jelentették be a verseny szervezői. A döntést a házigazda osztrák közszolgálati televízió (ORF) producerei hozták meg, a sorrendet a dalfesztivált irányító Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) vezetői, Jan Ola Sand igazgató, illetve Frank-Dieter Freiling, az úgynevezett referenciacsoport elnöke hagyta jóvá.

„A pénteki első próbán azt gyakoroltuk, hogy le tudjuk követni a kameraváltásokat, az esti főpróbán ez már magabiztosan ment. Ez nagyon fontos, mert a nézők felé az egyetlen kommunikációs eszközünk a kamera. Hatalmas élmény egy ekkora arénában énekelni és szerencsére úgy érzem, hogy jól tudom kezelni ezt a teret. Boldog vagyok, hogy ekkora közönségnek énekelhetünk, mert az volt a célunk, hogy ezzel a dallal minél több embernek tudjunk segíteni. Arra kell koncentrálnunk, hogy a dal üzenetét minél jobban tudjuk közvetíteni és akkor nem lehet gond, bármilyen helyezést is érünk el. Most már nyugodt vagyok, tudom, hogy miért jöttem, tudom, hogy mit szeretnék nyújtani a színpadon, most már csak szeretném kiélvezni ezt a pillanatot" - mondta Boggie, majd megosztotta, hogy milyen újdonságra számíthatunk a döntőben: „Egyetlen dologban lesz változtatás: az háttérvetítés végén a színeket természetesebbre veszik, hogy jobban közelítsen a valósághoz, és ne legyen giccses. Nagyon kedves az ORF-től, hogy a döntő előtt még hajlandók változtatni egy ilyen apróságon, ráadásul maguktól ajánlották fel."

A szombati döntőt Szlovénia versenyzője, Maraaya kezdi, utána a kiemelt Franciaország (Lisa Angell), majd Izrael (Nadav Guedj) következik. A dalfesztivál esélyesei közül a svéd Mans Zelmerlöw tizedikként, az ausztrál Guy Sebastian a 12. helyen, a belga Loic Nottet 13. helyen adja elő produkcióját, Boggie a spanyol Edurne után huszonkettedikként énekel, az orosz Polina Gagarina huszonötödikként lép színpadra, a sort az olasz operapop trió, az Il Volo zárja.

Boggie és a Wars For Nothing (szerzők: az előadó, Sebestyén Áron és Bori Sára Heléne) a keddi első elődöntőből jutott a döntőbe. Háborúellenes dalának előadását a színpadon négy vokalista, Sapszon Orsolya, Szeder-Szabó Krisztina, Dely Domonkos és Szakonyi Milán kíséri. A produkció koreográfusa Tihanyi Ákos, a látványért felelős kreatív munkatárs Pócsik Henrietta. A szombati döntőben Pejtsik Péter személyében magyar hangszerelője és karmestere van a megnyitó ceremóniának. A Wiener Stadthalléban a showműsorban fellép a verseny a tavalyi nyertes, Conchita Wurst is.

Tavaly Kállay-Saunders András huszonegyedikként énekelt a koppenhágai döntőben, és így végzett az előkelő 5. helyen, Boggie döntőbe jutásával Magyarország az egymást követő ötödik évben jut a fesztivál döntőjébe. A Duna TV szombaton 21 órától élőben közvetíti a finálét.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Száz ólomkatonát cserélt egy vetítőgépre és az egész élete megváltozott

70 film, öt feleség, kilenc gyerek. A 100 éve született Ingmar Bergman titkát próbálják megfejteni hozzátartozók, munkatársak, kutatók, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó a legendás svédről készült dokumentumfilmben.
Jazz/World

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.
Vizuál

Kiállítják Freud titkos gyűrűit

Az osztrák neurológus és pszichiáter a megajándékozotthoz kötődő mitológiai alakot vésetett az ékszerbe, amelyet csak a kiválasztottaknak ajándékozott.
Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Klasszikus

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Próbálok nem dobosként hozzáállni a zenéléshez”

Gyárfás Attila egy sokat gondolkodó ember benyomását kelti, de a zenében pont ennek ellenkezőjére, a lehető legnagyobb ösztönösségre és szabadságra törekszik. Zenekarával nemrég jelentette meg Cloud Factory című albumát, ennek apropóján kérdeztük zenei vízióiról.
Jazz/World blues

A blues nem más, mint életérzés

Ezt vallja a VI. Óbudai Blues Fesztivál egyik amerikai fellépője, Big Daddy Willson. A július 23. és 27. közötti eseménysorozat idén is a műfaj legfontosabb hagyományaival és a legélesebb kortárs jelenével való találkozást ígéri.
Jazz/World lemez

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.
Jazz/World marokkó

Igazi riport egy marokkói popfesztiválról

Essauriában, a Gnawa és Világzene Fesztiválon járt szerzőnk, ahonnan egészen ambivalens érzésekkel távozott.
Jazz/World ajánló

Klezmer színesíti a Vajdahunyadvári Fesztivált

A 27. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál a hagyományos komolyzenei koncertek mellett idén is otthont ad a klezmer muzsikának. Július 16-án a Sabbathsong Klezmer Band koncertjét élvezhetjük, ezt követően pedig „Mozart est” várja a kikapcsolódni vágyókat.