- Miért pont Münchenbe költöztél?

- Nagyon sokat játszottam Münchenben, onnan járkáltunk fellépésekre Ausztria, Svájc, Olaszország, Bajorország, Baden-Württemberg területén. Münchenből könnyen haza is tudok jönni. Berlin például Berlin más, sokkal hidegebb. Amikor Kirk Lightsey-val játszottam egyszer, akkor talán kicsit jobb volt, de többször is úgy éreztem, hogy nem tudnék ott élni. München sem könnyű terep, viszont talán nyitottabbak arra a zenére, amit én csinálok.

- Híres klubok vannak Münchenben, például az Unterfahrt...

- Az Unterfahrtban kicsit már otthon érzem magam. Tényleg nagyon jó, és vannak kisebb helyek is, ahová az ember le tud járni egy-egy kisebb bulit csinálni. München abban más, hogy sokkal több hely bevállalja, hogy egyszer-egyszer csináljon jazzkoncertet. Az élőzene nagyon kell most, mindenki játszik, sok munka van.

- Ez vajon miért van így?

- Mert nagyon sok zenész van, és ugyan nagyon sok hely is, de mindenki ott akar játszani. Annyira nagy a verseny, hogy bármekkora pénzért elvállalják a fellépést. Miközben Berlin egyes részeiben egész Németországhoz viszonyítva a leggyengébbek a gazdasági mutatók. München viszont ebben magasan vezet, és ez a kultúrán is meglátszik, négy szimfonikus zenekar van, operából három. München nagyon jó hely, ha nem is a legpörgősebb Németországban.

- Nem vagy nagyon egyedül?

- Nem könnyű, de számítottam rá, és sokkal nehezebbre számítottam. Úgyhogy nem panaszkodom. Talpraesett ember vagyok, jártam elég sokat a világban, kötöttem barátságokat, jól alakulnak a dolgaim.

- Siggi Lochnak, az ACT alapító-tulajdonosának is eredetileg Münchenben volt a bázisa.

- Eredetileg igen, azután nyitott irodát Berlinben. Ez is szempont volt, hogy az ACT is ott van - ha valamire szükségem van, csak beugrom.

- Mennyire áll melletted a lemezkiadód? Magyarországon egy lemez kiadása után sokszor sorsára hagyták a zenészt, az ACT viszont ősszel New Faces címmel turnét is szervezett nektek.

- Nagyon jó munkát végeznek és óriási reklámerővel bírnak. Svédországtól egész Európán át rengeteg országban jelent meg rólam cikk, legalább negyven, és ez csodálatos dolog, mert eljut az emberekhez a zeném. Látom, hogy a youtube-ra a világ minden tájáról kerülnek fel számok velem, a facebook oldalamat meg Szaúd-Arábiából vagy éppen Új-Zélandról lájkolják. Mindenhol kapni a lemezem, csak Magyarországon nem, mert szerződést bontottak a korábbi terjesztőjükkel... Nem az ACT feladata egyébként bulikat szervezni, és még így is csinálnak bemutatókat, beajánlanak helyekre. Hihetetlen, hogy tudnak nyereségesek lenni, hogy tudnak ennyi lemezt eladni a mai világban!

- Mennyire kellett követned az általuk megszabott fazont? Felfigyeltem rá, hogy az ACT-életrajzod szerint még nem láttál zeneiskolát belülről.

- Ez csak egy reklámfogás. Egyébként én teljes mértékben autodidaktának tartom magam. Megformáltak, igaz, főleg azzal, hogy Jojo Mayer dobost és a Heiri Känzig bőgőst hozták a projektbe. Én Robit (Szakcsi Lakatos Róbertet -  a szerk.) vittem. Ezt a ritmusszekciót egyébként már máskor is használtak, például Harry Sokal lemezén. Ennyiben megformálták a dolgot, mert nem akartam sok szvinget fölvenni Jojóval, ugyanis ő inkább drum-and-bass dobos. És persze kíváncsiak voltak a roma gyökerekre is, és ezzel a felállással, amiben Sárközi Lajos is vendégeskedett, ez volt az az út, ahogy mindezt értelmezni lehetett.

- Említetted Kirk Lightseyt, nyilván Robi nem mindig tud menni. Kikkel játszol még?

- Azért olyan sokat nem koncertezek, hogy mást kellene hívni, amikor az ACT-s számokat játszunk. Imádok vele játszani, együtt is csináltuk a programot, és vele szól ez úgy, ahogy kell. Nekem nagyon fontos a közös nyelv megtalálása, az együtt lélegzés, együtt mozgás, ezért játszom ennyit Robival. Két szóból már tudjuk, hogy a másik mire gondol. Hosszú ideje játszunk együtt és hasonlóan gondolkodunk a zenéről is. Ragaszkodunk az új kereséséhez. Én igazából erre értettem a Find Your Wayt, ráadásul a számnak ez is a címe, hogy találd meg az utadat. Ezt a projektet el sem tudom képzelni mással, legfeljebb másik magyar zongoristával, Béla bácsival vagy Oláh Kálmánnal, esetleg Bécivel (Szakcsi Lakatos Bélával, illetve a fiával, Szakcsi Jr.-ral - a szerk.) Ezt a zenét mások nem érzik. Heirit, aki Zürichben lakik, szintén sokszor hívtam már. Svájcban pedig Gregory Hutchinson dobossal fogok turnézni, akivel Pesten ismerkedtem meg, amikor Joshua Redmannel járt itt. Lakatos Robi következő lemezén játszunk együtt.

- Mekkora a szerepe a keresésben a partnereknek?

- Nagyon nagy. A lemez kapcsán is tapasztaltam, hogy a partnerek is irányítják a zenét. Azért imádom Magyarországot annyira, mert tele van inspiráló zenészekkel, akik partnerek a dialógusban, viszik előre a zenét. Ugyanezt még nem találtam meg Németországban. Magyarországon nagyon sok mindenkinek világsztárnak kellene már lennie, csak ez egy ilyen hely, innen nehéz kitörni.

- Amikor épp nem a saját lemezed mutatod be, kikkel játszol?

- Főleg németekkel, akik valószínűleg ismeretlenek a magyar közönség előtt: Ernst Techl, Matthias Gmelin, Claus Raible, Bernd Reiter, Peter Tuscher és Matthias Bublath. A helyi bulikon velük játszom, de utazgatok is mindenfelé, szerepelek Klaus Doldinger fiával - vele és egy német zenekarral játszunk majd Düsseldorfban. Novemberben Don Menzával volt szerencsém pár koncertet játszani egy kéttenoros produkcióban, Lakatos Tonyval pedig Berlinben, a B-flatben szerepelünk együtt márciusban, Pallai Péter szervezésében. Koppenhágába is meghívtak a Danish Radio Bigband koncertjére, amelyen Oláh Kálmán műveit mutatják be az ő közreműködésével. Nagyon nagy élmény lesz, szerintem ez Európa legjobb big-bandje.

- Lakatos Tonyval rendszeres kapcsolatban vagy?

- Szoktunk beszélgetni, de mindig elkerüljük egymást. Tony nagyon megbecsült alakja a német jazzéletnek, nagy szakmai tekintélye van, és ez nagyon jó. Az ő példája tudatosította bennem, hogy Magyarországról sajnos el kell menni. Muszáj egy nagy lépést tenni, valahová máshová.

- Nagyjából magad jártad ki a nagy szaxofonosok iskoláját. Hogyan tudsz előre lépni, mi visz előre?

- A keresés. Keresem önmagam is, keresek új hangokat, akár ugyanarra a számra új hangokat. A leggyönyörűbb ebben a dologban az, hogy azt érzed, hogy szabad vagy az improvizációban, és két hónap múlva rájössz, hogy ááá, ez még semmi, hova lehet innen még eljutni! Az igazi szabadságot keresem, hogy teljesen fel tudjak szabadulni a zenében. Már nem törődöm annyira a hangszeremmel; most már globálisan keresem a zenét. Nehéz feladat, de az viszi előre a zenét, hogy nem záródsz be, hogy nem ragadsz bele valamibe, hogy mindig keresel. Akár az improvizációban, akár a stílusodban, akár a hangzásban. És nem is biztos, hogy jó úton jársz. Vannak zsákutcák, amikor azt mondja az ember, hogy nem, ez nem volt jó. De próbálgatni kell, és az a legfontosabb, hogy az ember vállalja a rizikót - minden helyzetben.