Jazz/World

Bonchidától a Corvin térig

2010.05.31. 09:55
Ajánlom
A Kolozsvár melletti Bonchida a népek testvériségének jelképe. A Honvéd-együttes Zsuráfszky-féle koreográfiájának felújítását a Hagyományok Házában adják elő.

Bonchidán három nemzetiség, a magyar, a román és a cigány mindig is a legnagyobb egyetértésben élt egymás mellett, az emberek szívesen eljártak, és eljárnak ma is egymás mulatságaira, ismerik, és tiszteletben tartják egymás kultúráját, zenéit és táncait - ez a példaértékű tolerancia ihlette a Honvéd Táncszínház Bonchida háromszor című darabját, amelyet 1999-ben mutattak be az Ökrös együttes zenéjére. A magyar népzenei lemezkiadás jelentős mérföldköve, igazi bestseller volt az ugyanilyen címen megjelent Fonó Records album az Ökrös együttessel és neves közreműködőkkel 1996-ban (Berecz  András, Balogh Kálmán, stb.) Zsuráfszky koreográfiájában kellékként alkalmazott, a táncosok körül mozgó tükrök jelképesen „tükröt tartanak elénk", és a valóságban is láttatják a nézővel a korabeli falu táncainak világát, szembesítik egy letűnt kultúra szépségével, mulandóságával.

Az Élő Martin Archívum című sorozat nyitó darabja tizenegy évvel ezelőtt unikumnak számított, hiszen először jelent meg egy falu minden nemzetiségének zenéje és tánca egymás mellett, egy produkción belül. Az alkotók úgy gondolták, a Kolozsvártól nem messze fekvő, egykor méneséről híres falu közösségének magatartása ma is követendő minta: a darab felelevenítésével a tolerancia és a békés egymás mellett élés fontosságára hívják fel a figyelmet. Szeretnék elérni, hogy minél többen rádöbbenjenek, milyen teljes és gyönyörű lehet az a táncos és zenei örökség, amely a különböző kultúrák egymásra hatásából alakul ki.

Június 5, 19:00H agyományok Háza, színházterem
Bonchida háromszor
Közreműködik a Honvéd Táncszínház és Zenekara, zenei szerkesztő: Kelemen László, rendező-koreográfus: Zsuráfszky Zoltán

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Zenés színház

Kalocsai Zsuzsa: „A szívünk-lelkünk benne van”

Kalocsai Zsuzsa született díva, igazi primadonna, aki nem csak csodás hangjának, hanem belső eleganciájának, királynői megjelenésének köszönhetően érdemelte ki a Budapesti Operettszínház közönségének szeretetét.
Vizuál

Színekkel keltették új életre Pompeii-t és Herculaneum-ot

Nemcsak a színpompás panelek érdekesek, de a helyszínek is, ahol kiállították őket. Az igazgató szerint mindez remek módja a múlt a jelen összekapcsolásának.
Klasszikus

Herbert von Karajan is bekerült Madame Tussauds panoptikumába

A legendás osztrák karmester viaszszobrát hétfőn leplezték le Bécsben. Hat hónapon át dolgoztak rajta.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Próbálok nem dobosként hozzáállni a zenéléshez”

Gyárfás Attila egy sokat gondolkodó ember benyomását kelti, de a zenében pont ennek ellenkezőjére, a lehető legnagyobb ösztönösségre és szabadságra törekszik. Zenekarával nemrég jelentette meg Cloud Factory című albumát, ennek apropóján kérdeztük zenei vízióiról.
Jazz/World blues

A blues nem más, mint életérzés

Ezt vallja a VI. Óbudai Blues Fesztivál egyik amerikai fellépője, Big Daddy Willson. A július 23. és 27. közötti eseménysorozat idén is a műfaj legfontosabb hagyományaival és a legélesebb kortárs jelenével való találkozást ígéri.
Jazz/World lemez

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.
Jazz/World marokkó

Igazi riport egy marokkói popfesztiválról

Essauriában, a Gnawa és Világzene Fesztiválon járt szerzőnk, ahonnan egészen ambivalens érzésekkel távozott.
Jazz/World ajánló

Klezmer színesíti a Vajdahunyadvári Fesztivált

A 27. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál a hagyományos komolyzenei koncertek mellett idén is otthont ad a klezmer muzsikának. Július 16-án a Sabbathsong Klezmer Band koncertjét élvezhetjük, ezt követően pedig „Mozart est” várja a kikapcsolódni vágyókat.