Borbély Mihály (Fotó/Forrás: mihalyborbely.hu)

- Hogyan és mikor dőlt el, hogy hivatásos zenész lesz?

- Viszonylag későn, noha már elsős koromban zeneiskolába írattak, ám abban az időben egyéb területek is érdekeltek, például a műszaki dolgok vagy a foci. Tizenhat-tizenhét éves koromban döntöttem a zenei pálya mellett, és akkor kezdtem el komolyabban foglalkozni vele.

- A jazz mikor lépett be az életébe?

- Már a zeneiskolában érdeklődtem a jazz iránt, kamaszkoromban aztán a fúvós- és kamarazenekarokban való muzsikálással párhuzamosan a barátaimmal elkezdtünk jamelni. Mindeközben megalapítottuk a későbbi Vujicsics együttest, mivel a népzene is nagyon fontossá vált a számomra. Ez után, a konzervatóriumi és főiskolai évek alatt a Vujicsiccsal nagyon intenzíven koncerteztünk, így a jazz háttérbe szorult.

Mikor azonban megszereztem a tanári diplomámat – noha az együttessel sokfelé jártunk a világban –, úgy éreztem, van energiám arra is, hogy a jazzel elmélyültebben foglalkozzam.

- Milyen lehetőségei voltak akkoriban egy jazz-zenésznek?

- A Magyar Rádió által szervezett nagyobb fesztiválok mellett elég intenzív klubélet volt: egyetemek, művelődési házak, olykor még középiskolák is tartottak jazzklubokat, táncházakat és kortárs zenei rendezvényeket egyaránt.

A közös nevező egyértelműen a jó zene iránti elkötelezettség volt, és persze egyfajta lázadás is a rendszer ellen. De azt hiszem, akkoriban ezt sokkal inkább művészi, mint politikai lázadásként éltük meg.

- Nem okozott önnek nehézséget, hogy ezeket a zenei stílusokat mind professzionálisan művelje?

- Ez azért hosszú idő során alakult ki, és

úgy érzem, ma is sok tanulnivalóm van.

Saját jazz-zenekarom akkor még nem volt, mert éreztem, hogy nincs elég szabad kapacitásom rá, így mások zenekaraiban játszottam. A jazzen és a magyar népzenén kívül természetesen nemzetiségi és balkáni népzenével is foglalkoztam.

A jazzből következően tudtam improvizálni, így számos érdekes zenei projektben vehettem részt. Egyik nap beültem egy komolyzenei formációba kortárs klasszikus zenét játszani, másnap a Vujicsiccsal muzsikáltunk, a harmadik napon pedig a Budapest Big Banddel vagy Regős István jazz-zenekarával játszottunk. A kilencvenes évek elején érlelődött meg a gondolat, hogy saját formációt kellene alapítanom, amelyben ezek a szálak végre összeérhetnek.

borbely

- Mikor kezdett el tanítani a Jazz Tanszéken?

- Még másodikos voltam a „jazzkonziban”, amikor ugyanott óraadó tanár is lettem. Később kért fel Gonda János, hogy az egyik külföldre emigrált tanár helyét vegyem át. Ekkor egyébként a Jazz Tanszék még a konzihoz tartozott, vagyis hivatalosan a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz tanszaka volt, ezért hívta mindenki egyszerűen csak jazzkonzinak.

- Milyennek látja a jelenlegi jazzéletet Budapesten?

- A kiemelt koncerthelyszínek mellett több jazzklub is van a városban, és mindegyiknek más a hangulata – szerintem ez nagyon jó. Legalább három-négy szervezett jam session van minden héten, ami a fiataloknak kedvező lehetőséget nyújt a megjelenésre és a rutin megszerzésére. Ezek mellett egyre több kis klub, kávézó, étterem működik, melyek élőzenének, azon belül is elsősorban a jazznek adnak otthont, ezt is biztatónak tartom. Persze más a helyzet, mint régen. Most, hogy jóval egyszerűbb pályázni, fontosnak tartom, hogy tudjunk élni a lehetőségekkel. Ebbe a fiataloknak és nekünk, „öregeknek” is bele kell tanulnunk, mert ezek nélkül már nehéz egy állandó együttest működtetni.

- Ha valamit egy csettintéssel meg tudna változtatni a magyar jazzoktatásban, mi lenne az?

- Három évig voltam tanszékvezető, tehát nincsenek illúzióim.

Azt persze elkeserítőnek tartom, hogy tanszékünk felszereltsége jóval elmarad nemcsak a klasszikusokétól, de egy átlagos magyar zeneiskoláétól is...

Ezen bizony ideje lenne változtatni. Sok olyan hiányosság, probléma van, amit viszonylag könnyen meg lehetne oldani, de olyan változtatások és bővítések is nagy haszonnal járnának, melyek véghezvitele jóval nehezebb és több időbe telik. Például egy új tanszak akkreditálása ebben a régióban jóval hosszabb időt vesz igénybe, mint Nyugat-Európában. Azt gondolom, hogy összességében kitartóbbnak és hatékonyabbnak kell lennünk, hiszen tehetségben nincs hiány, most már csak arra lenne szükség, hogy a magyar fiatalok és egyáltalán a magyar jazzélet igazán bekerüljön a világ vérkeringésébe. A Zeneakadémián meghirdetett nemzetközi ösztöndíjak és pályázatok jó ugródeszkát jelentenek. Aki a jazzre tette fel az életét, már eleve idealista, és úgy gondolom, hogy a gyakorlás és a kemény munka mellett nem szabad elkeseredni, ha időnként nehezebben mennek a dolgok – minden szempontból hosszú távon kell gondolkodnunk.

LEMEZMEGJELENÉSEK A KÖZELJÖVŐBEN

Borbély–Dresch Quartet: Körbe-körbe (Fonó, március)

Borbély Mihály és Süle László: Heartquake (Hunnia Records, május)

Borbély Műhely és Borbély Mihály Quartet: Hungarian Grooves and Moods (BMC, ősz)

FONTOSABB KONCERTEK A KÖZELJÖVŐBEN

Március 23., 19:00 Budapest Jazz Orchestra, Borbély Mihály, Marczibányi téri Művelődési Központ

Április 1., 19:00 Vujicsics együttes, Várkert Bazár

Április 10–20. Eastern Boundary Quartet, turné az Egyesült Államokban

Május 3., 20:00 Borbély Műhely, Budapest Jazz Club