Az I. kerületi Corvin téren található Hagyományok Házát a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere alapította 2001-ben a Kárpát-medencei néphagyomány ápolása és továbbéltetése céljából. Az elmúlt húsz évben Kelemen László vezette az intézményt, posztján most Both Miklós váltja, akivel a leköszönő főigazgató az elmúlt másfél évben megismertette a Hagyományok Háza működését.
Az új vezetőt Fekete Péter jelentette be az intézmény november 2-i állománygyűlésén. A kultúráért felelős államtitkár úgy fogalmazott, Both Miklós egy új generációt képvisel: tudományos kutatói háttérrel bíró, nemzetközi tapasztalatokat is szerzett, a népzenei területen bartóki és kodályi gyűjtőtapasztalattal rendelkező szakember, ugyanakkor friss, fiatalos, az újfajta kommunikáció tökéletes ismerője, a tradíciók megőrzése mellett a középiskolás generációt is megszólítani tudó, új vezető.
Both Miklós munkásságával a Fidelio oldalán is rendszeresen foglalkozunk, kiemelkedő művészi teljesítménye elismeréseként 2017-ben beválogattuk a Kult50 kiadványba. Szász Emese méltató cikkéből kiderül, Both Miklós először azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy szakítva a népzene íratlan szabályaival, az autentikus dallamokat elektromos gitáron szólaltatta meg. Ez nemcsak holmi divatos, felszínes hóbortként jelentkezett nála,
fáradságot nem kímélve járta az erdélyi falvakat, hogy a népzenét még eredeti közegében hallja és tanulja meg olyan hagyományőrző mesterektől, akik által közelebb kerülhet a zene mögötteséhez is.
Ez a zenei gyűjtőtevékenység akkoriban a világzenét játszó Napra zenekar működtetéséhez szükséges előtanulmánynak tűnt: az együttest 2004-ben alapította. Both Miklós egyik legnagyobb érdeme kétségkívül az, hogy a különböző népzenei kultúrákat fáradhatatlanul igyekszik becsatornázni a mainstreambe, miközben az igényesség szempontjait is szem előtt tartja.
A frissen kinevezett főigazgató sok átalakítást tervez, de az elődje által képviselt értékek szellemében. Kelemen László feladata a jövőben a Hagyományok Háza Hálózat kiépítése lesz Erdélyben az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány vezetőjeként.