Milyen reményekkel, tervekkel indultak tizenöt évvel ezelőtt, amikor megnyitották a Budapest Jazz Clubot?
Szerettem a jazz-zenét, sokat hallgattam a nagymamánál, részben ezek miatt a gyerekkori élmények miatt is rögzült bennem, hogy valamikor csuda lenne egy jazzklub. 2007-ben, az induláskor, már voltak kisebb vállalkozásaim, és úgy adódott, hogy egyívású társaimhoz hasonlóan felszabadult némi forrás megvalósítani az eleinte nem túl komoly tervet, azaz nyitni egy olyan jazz klubot, amilyeneket a filmekben látni. Mint Scorsese Nagymenők című krimijében, amikor a főszereplő, Ray Liotta megáll az autójával a klubja előtt, kiadja a kulcsot, a barátnőjével pedig a kígyózó sort megelőzve megy be, a személyzeti bejárón, a konyhán át. Amikor belépnek, beraknak nekik az első sorba egy asztalt, és ajándékpezsgőt is kapnak. Egy hamisítatlan jazz klubot akartunk létrehozni, ami a hazai zenészeken kívül elhozza a világsztárokat is.
Ezt a filmes jelenetet meg is valósította, amikor végre megnyitották a helyet Bóna Lászlóval és Sár Csabával?
Nem, de pár éve felvettünk egy kis videót Ónodi Eszterrel, aki eljátszott egy hasonló jelenetet, miközben én eltébláboltam mellette. Ez egy filmrészlet, a teljes felvételt hamarosan publikáljuk.
Noha a BJC mára a jazz műfaj hazai központjává vált, a kezdetekkor gondolom azért hamar belátták, hogy egy klub üzemeltetése nem úgy megy, mint a filmekben. Hogyan finanszírozták a működést?
A finanszírozás nagyon összetett, sokat köszönhetünk a szponzoroknak, de a saját, egyéb vállalkozásainkból származó nyereség egy részét is beleöltük a klub működtetésébe.
Nem volt egyszerű, és hamar rájöttünk, hogy hobbinak ez azért túl drága.
Akkorra viszont már érzelmileg erős volt a kötődés ahhoz, hogy fenntartsuk, bár olykor megbillentünk. Kemény lobbitevékenység után akkor lélegezhettünk fel egy kicsit, amikor kultúr TAO (társasági adó) támogatást kaptunk, ami azóta néhány szemtelen visszaélés miatt megszűnt. Készséggel néznék ezen „intézményvezetők” szemébe, akik ekkor kimaxolták a belépőjegyek nyomtatását, és ezzel tönkretettek egy becsületes alapon, ideálisan működtethető kulturális finanszírozási modellt az előadóművészet területén.
Nem lehetett könnyű az első néhány év. Sosem gondoltak arra, hogy feladják, és bezárják a klubot?
De, többször felmerült bennünk, hogy be kéne fejezni, vagy más befektetőket bevonni, aztán valahogy mindig átbillentünk a holtponton, és találtunk megoldást az adott problémára. Ezért
nem félek attól, hogy a jövőben is fenn tudjuk-e tartani a klubot, ami évente 450-500 jazz-koncertnek ad otthont.
A nehézségekből bőven kijutott az elmúlt években, gondolok itt többek között a pandémiára. Ezt az időszakot hogyan vészelték át?
Az első évben volt több jelentős, süvegelendő financiális segítség az állam részéről – mint például a raktárplusz- és a Facebookon keresztül közvetített koncertekre adott támogatás – a koronavírus-járvány kezdetén, ami a BJC-nek is segített. Magának a helynek azonban ez nem jelentett a működésre fordítható, érdemi bevételt. Több pályázatot is kiírtak akkoriban, ez érthetően egy nagyon kaotikus időszak volt ebből a szempontból. Miután elbírálták a pályázatokat, egy időre megszűntek a korlátozások is, így okafogyottá vagy megvalósíthatatlanná vált egy-egy ilyen tender. A főváros (Budapest Főváros Önkormányzata) is segített egy időre azzal az intézkedésével, hogy eltörölte a bérleti díj kötelezettség megfizetését az előadóművészeti szervezeteknek. Nehéz volt kezelni a pandémia miatti bizonytalanságot a világ minden pontján, nem csak itthon. A járványidőszak második évében már érzékelhető volt, hogy elfogytak az állam allokálható forrásai is. Manapság pedig a szomszédunkban csaknem egy éve tartó háború sem könnyíti meg a helyzetet, sőt.
2012-re a BJC kulturális szempontból rendkívül sikeressé, ismertté vált, és Budapest meghatározó jazz klubjává nőtte ki magát. Milyen eredményekre a legbüszkébbek az elmúlt tizenöt évből?
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a magyar jazz központjává váltunk. A főváros javaslatára közszolgáltatási szerződést kötöttünk, és átköltöztünk a Múzeum utcából a Hollán Ernő utcába, a főváros egyik ingatlanába, a volt Odeon mozi helyére. Éjjel jazz klubként működünk, nappal pedig más szolgáltatások mellett, többek között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékének oktatási helyszínévé váltunk. Stúdiógyakorlatokat, vizsgakoncerteket, mesterkurzusokat és gálaelőadásokat tartanak itt, nálunk próbálnak a növendékek. Emellett a Bartók Konzervatóriumnak is hasonló, ingyenes szolgáltatásokat biztosítunk, ahogy korábban az ETÜD Művészeti Iskolának, az Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnáziumnak és a Kőbányai Zeneiskolának. Ugyanakkor olyan fontos szakmai szervezeteknek, mint a Magyar Jazz Szövetség is mi szolgálunk székhelyül, nálunk tartják az elnökségi üléseiket, az éves közgyűléseket és más rendezvényeiket. A Jazz TV és a Jazz Rádió is itt székel, így a legtöbb dolog, ami a jazz forgalmazásához vagy előadásához kapcsolódik, az napi szinten a BJC-ben zajlik.
Munka volt mindezt fölépíteni, támogatást is idővel, a kitartással és eredményekkel arányosan tudtunk, tudunk kiérdemelni.
Mostanra azt mondhatjuk, stabilizálódtunk, a működéshez szükséges pénzügyi forrásaink 80-90 százaléka az utóbbi öt-hat évben mindig összejön, leszámítva a pandémia időszakát. Eredeti szándékai szerint a BJC egy forprofit projekt, amit a valóság sok éve nonprofit, de fentartandó tartományban tart.

A Hajdu Klára Quartet a Journey című album lemezbemutató koncertjén a Budapest Jazz Clubban (Fotó/Forrás: Csendes Krisztina)
Melyek voltak az elmúlt évek legemlékezetesebb koncertjei, pillanatai?
Nehéz kiemelni egy-egy koncertet, mert valóban a jazz színe-java, beleértve az amerikai sztárokat is, megfordul nálunk, köztük sok Grammy-díjas előadó. Mégis, ha valakit mindenképpen megemlítenék, az Roy Hargrove, aki személyes nagy kedvencem. Sajnos nem sokkal azután, hogy fellépett nálunk, elhunyt. Milyen jó, hogy még élőben hallhattuk! De büszkék vagyunk tulajdonostársam, Bóna László kedvence, John Scofield koncertjére is, aznap én teljesen véletlenül, életemben először New York Blue Note jazzklubjában hallgattam Bill Frisell zenekarát. Egy-egy Európa-turné alkalmával annyi koncertet ad egy világsztár néhány hét alatt, amibe csak három-négy szünnap fér bele. Az utolsó fennmaradó, nagyobb összegekért le nem szervezett alkalmakra csapnak le a közép- vagy kelet-európai klubok. Mark Turner koncertjét is imádtam, csakúgy, mint Joshua Redmant, aki szintén fergetegesen játszott.
Ön hogy látja, mi könnyíthetné meg a BJC működését, hogy továbbra is a jazz hazai „epicentruma” maradhasson, és világsztárokat hozhasson el a közönségnek?
A kulturális kormányzat részéről sok pozitívumot tapasztaltam a pandémia alatt – és tudjuk, nehéz is a helyzetük –, jelenleg viszont nagy segítség lenne, ha az állami kulturális támogatásokkal legalább középtávon lehetne tervezni, mert az utóbbi években ezzel nem számolhattunk. Régebben például tudtuk azt, hogy az NKA-nál (Nemzeti Kulturális Alap – a Szerk.) milyen, a preferenciáinak megfelelő programokat kell megpályázzunk. Az évek során azonban az NKA egyre erőtlenebbé vált a kulturális finanszírozás területén. Amikor 2019 januárjában megszűnt a kultúr TAO, az eltörölt támogatások pótlására az Emberi Erőforrások Minisztériuma létrehozott egy kormányzati alternatívát. A TAO-alternatívaként is emlegetett előadó-művészeti többlettámogatásokat elsősorban a regisztrált előadóművészi szervezetek kaphatják, köztük a BJC is. Az elmúlt két évben azonban ezek összege is csökkent, váltakozott az éves kiírás időpontja, és ugyan van NKA, de ott egyre kevesebb pénzre lehet pályázni. A pályázatokat is kiszámíthatatlan ütemben írják ki. Nem kivétel ezalól a Petőfi Kulturális Ügynökség sem, amely 2021 év végén igen, 2022 decemberéig azonban nem írt ki könnyűzenei pályázatot. (A jazz-t a könnyűzene kategóriába sorolják – a Szerk.) Az NKA Könnyűzenei Kollégiumában a hat kuratóriumi tag közül jelenleg szakmai „származását” tekintve sem képviseli a jazz műfaját, miközben, ha már könnyűzene, akkor ez a műfaj szorul leginkább szubvencióra! Ugyanez igaz a Hangfoglalóra (az NKA Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma – a Szerk.). Véleményem szerint elengedhetetlen lenne, hogy két-két, a jazzhez értő szakember is helyet kapjon a kollégiumok kuratóriumában.
Mit terveznek a 2023-as évadra?
A főváros most 150 éves, így ennek keretében is együttműködünk velük, és csatlakozunk az ünnepi programsorozatukhoz mint kiemelt zenei helyszín. Pontos részletekkel még nem szolgálhatok, de ez egy egész éven átívelő, sok koncertes sorozat lesz. A kapcsolatunk tíz éve, Csomós Miklós kultúráért felelős főpolgármester helyettes, de mindenekelőtt az örök kultúrfelelős Varga Melinda klubunkkal kapcsolatos első, intenzív erőfeszítései óta folytonosan jó a fővárossal, de most nekik is korlátozottak a lehetőségeik, harmadára csökkent a tőlük közszolgáltatási szerződés alapján kapott támogatás. Ez nagyon fáj.
Szeretnénk újraéleszteni a világsztárokat felvonultató koncertjeinket, aminek a pandémia vetett véget két évvel ezelőtt.
Havi egy-két nagy nevet jó lenne idén ismét elhozni a hazai jazzrajongóknak. A Mesehajóval korábban már együttműködtünk, számos előadás futott a BJC-ben, de még több, változatos gyerekprogrammal szeretnénk bővíteni a repertoárunkat. Régebben lemezkiadással is foglalkoztunk, ehhez szeretnénk idén visszatérni. A Jazz Rádióval és a Jazz TV-vel is erősítjük az együttműködést. Jelenleg heti egy koncertet rögzítünk, amelyek utána a Jazz TV-n láthatóak, amely több mint egymillió magyar háztartásban fogható már. A legfontosabb célkitűzésünk, amiről korábban is beszéltem, erősíteni a jelenlétet és az érdekképviseletet a kulturális kormányzattal a jazz műfaj érdekében.
15 éves a Budapest Jazz Club – Születésnapi koncertek
2023.01.07. 19:00
A születésnapi minifesztivál első koncertjének (LFZE Big Band) kezdési időpontja: 20.00 óra.
További fellépők:
Hodek Áron Trio
Oláh Kálmán Jr. Quartet
Az est háziasszonya: Micheller Myrtill
A belépés ingyenes, és idén is többszáz szeletes születésnapi tortával várják a vendégeket.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Susszer Zoltán (Fotó/Forrás: Budapest Jazz Club)