Jazz/World

Budapest – Zeneváros

2006.02.24. 00:00
Ajánlom
A zene igazi ünnepének helyszíne lesz 2006. március 13. és 19. között a Petőfi Csarnok. Bár a rendezvénysorozat egy hétig, hétfőtől vasárnapig tart, annyi közös az egyes napok programjaiban, hogy a műsorok színvonalasak, a jegyek pedig igen kedvező árúak.

Ízelítő a programból:

Március 13., hétfő
Izraeli-Magyar Kulturális Nap, fellép az izraeli Gaya együttes, a Muzsikás együttes és Sebestyén Márta, valamint a klezmer zene egyik legnagyobbja, az amerikai Klezmatics együttes, amely zenekar direkt ezen koncert és a budapesti rajongók kedvéért utazik hozzánk. Érdekesség, hogy Purim ünnepe éppen március 13-ára esik. Kezdés: 19 óra, jegyár: 2500 Ft.

Március 14., kedd
Újra koncertezik Grandpierre Attila. A legendás VHK-t alapító-, vezető zenész sok éves hallgatás után tavaly koncertezett újra. Balogh Kálmánnal, az ismert cimbalmossal létrehozták Vágtázó Csodaszarvas projektjüket, amelyben a hazai folkzene legjobb session zenészei játszanak, s az első koncert után, átszerkesztett, még kifinomultabb formában ismét eljátsszák „Tiszteletadás Bartók Bélának” című programjukat. Kezdés: 19 óra, jegyár: 2000 Ft.

Március 19., vasárnap
Az Art Ensemble of Chicago, az 1968-ban alakult, s azóta többször átalakult zenekar ma is méltó legendájához. A zenekar inkább nevezi zenéjét Great Black Musicnak, semmint jazznek; minden zenei stílusban otthonosan mozognak. Játszanak bopot, rock and rollt, freet, bluest, bármit, amiben örömüket lelik. Jellegzetes színpadi viseletük a festett maszk a zenészek arcán. Kezdés: 20 óra, jegyár: 3000 Ft.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.
Vizuál

Így áll most a Liget-projekt – galéria

Töprengett mostanában azon, hogy haladhat a munka a Városligetben és a múzeumokban? Képek és átadási időpontok a cikkben.
Vizuál

Már biztos: mozifilm lesz a Downton Abbey-ből

Hosszú találgatás után most megerősítették, hogy filmváltozat készül az angol sorozatból. A hírek szerint az eredeti szereplőgárda tagjai is visszatérnek.
Zenés színház

Frankó Tünde: „Kedves pikantériát ad...”

Egy művésznek az a legfontosabb, hogy a törekvéseiben a színháza partner legyen - állítja Frankó Tünde. A Palotakoncertek fellépőit bemutató sorozatunkban a népszerű primadonna válaszolt kérdéseinkre.
Zenés színház

Laki Péter: „Ez nem hagyományos gála”

A fiatal táncos komikus igazi showman, és karizmatikus színpadi jelenlétét a Budavári Palotakoncerteken is kamatoztatja: Kerényi Miklós Mátéval együtt látják el a házigazda feladatát.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Próbálok nem dobosként hozzáállni a zenéléshez”

Gyárfás Attila egy sokat gondolkodó ember benyomását kelti, de a zenében pont ennek ellenkezőjére, a lehető legnagyobb ösztönösségre és szabadságra törekszik. Zenekarával nemrég jelentette meg Cloud Factory című albumát, ennek apropóján kérdeztük zenei vízióiról.
Jazz/World blues

A blues nem más, mint életérzés

Ezt vallja a VI. Óbudai Blues Fesztivál egyik amerikai fellépője, Big Daddy Willson. A július 23. és 27. közötti eseménysorozat idén is a műfaj legfontosabb hagyományaival és a legélesebb kortárs jelenével való találkozást ígéri.
Jazz/World lemez

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.
Jazz/World marokkó

Igazi riport egy marokkói popfesztiválról

Essauriában, a Gnawa és Világzene Fesztiválon járt szerzőnk, ahonnan egészen ambivalens érzésekkel távozott.
Jazz/World ajánló

Klezmer színesíti a Vajdahunyadvári Fesztivált

A 27. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál a hagyományos komolyzenei koncertek mellett idén is otthont ad a klezmer muzsikának. Július 16-án a Sabbathsong Klezmer Band koncertjét élvezhetjük, ezt követően pedig „Mozart est” várja a kikapcsolódni vágyókat.