Jazz/World

Budapesti Tavaszi Fesztivál: A terítéken Kína

2016.03.04. 11:39
Ajánlom
Az idei Tavaszi Fesztiválon ízelítőt kaphatunk Kína kulturális értékeiből; Pekingből érkezik a Kínában sokáig tiltott operának számító Turandot, a Müpában a tradicionális kínai színház és a kortárs tánc ötvözéséből született darabot láthatunk, emellett divatbemutató és szájorgona koncert is várja a látogatókat.

Puccini Turandot című operája egyedülálló megvalósításban kerül színre április 19-én és 20-án az Erkel Színházban. A Kínai Nemzeti Opera vendégjátéka már csak azért is különleges, mert Kínában a Turandot sokáig be volt tiltva, azt gondolták, hogy rossz fényben mutatja be a kínai népet. 1998-ban az operát nyolc alkalommal adták elő a Tiltott Városban Csang Ji-mou koreográfiájával és Zubin Mehta karmester vezényletével, az eseményt a hadsereg katonái felügyelték. Ma már Pekingben a Kínai Nemzeti Opera repertoárján tartja a művet Kína elsőszámú művészeinek előadásában, és ezt a produkciót hozzák el Budapestre.

A fesztivál programján számos műfaji határokat feszegető tánc és crossover produkció is helyet kapott, melyekről itt olvashat bővebben.

A Müpában április 18-án és 19-én lesz látható a kortárs kínai bestsellerből, a The Moon Operából készített színpadi adaptáció. A novellát Bi Feiyu írta, és hazájában elnyerte vele az Ázsiai Könyvdíjat. Az előadás pekingi művészek, a Yabin Studio tolmácsolásában lesz látható. A műből a modern táncművészet egyik legjelentősebb koreográfus-táncosa, Wang Yabin készített előadást, melyben a tradicionális kínai színház és a modern táncszínházi nyelv ötvözetét használva teremtett meg rendkívül szélsőséges és izzó színpadi helyzeteket. A Financial Times kritikusa szerint Wang előadásaiban a kínai hagyományok és a kortárs törekvések a jin és a jang módjára egészítik ki egymást.

The Moon Opera

The Moon Opera (Fotó/Forrás: Budapesti Tavaszi Fesztivál)

Április 23-án, a Bálnában lép fel a sanghaji származású Wu Wei szájorgonista. A művész szintén a tradicionális dallamokat keveri a kortárs hangzással – mindezt egy négyezer éves múltra visszatekintő hangszer segítségével. Wu Wei a koncerten Horváth Kornéllal és Lantos Zoltánnal működik együtt; az újszerű – kínai, magyar, európai és indiai zenei elemekből építkező produkció néhány évvel ezelőtt Kölnben jött létre, és most a magyar közönség is találkozhat vele.

Wu Wei

Wu Wei (Fotó/Forrás: Budapesti Tavaszi Fesztivál)

A Budapesti Tavaszi Fesztivál nemcsak a tavasz, hanem a jazz ünnepe is lesz Budapesten. Április 8. és 24. között koncerted ad a Hammond-orgona legnagyobb élő előadója, Joey DeFrancesco, a 20. század egyik legnagyobb szaxofonosa, Wayne Shorter és a jazztranszformer Robert Glasper Experiment is.

A Magyar Nemzeti Múzeumban április 23-án divatnapot rendeznek A selyem útja címmel; fiatal és befutott kínai tervezők és a selyem magyar szerelmese, a 2009-es Shanghaji Divathét magyar nagykövete, Katti Zoób ruháit is megcsodálhatják az érdeklődők.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

5 zenemű, amely kapudrog lehet Bartók Bélához

Bartók zenéje nem könnyű. Hiába vált az egyik legismertebb magyar művészszemélyiséggé, valószínűleg többször találkozunk róla elnevezett utcával, térrel, mint a zeneműveivel. Ezen segítünk most.
Klasszikus

És Ön olvas még zenei könyveket?

A klasszikus zene közönsége szűk, de szeret olvasni. Ez kihívás egy könyvkiadónak, a Rózsavölgyi pedig számos újdonsággal szolgálhat az érdeklődőknek.
Klasszikus

Szívet melengető videó: Pillangó szállt a fuvolaművész homlokára játék közben

Létezik ennél igazabb megerősítés egy muzsikus számára, mint az, hogy egy pillangó is gyönyörködni kezd a játékában?
Könyv

Mondd meg te, melyik volt 2018 legjobb magyar könyve!

2019-ben is átadják a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. A 2016-ban megalapított elismerésekkel az előző év legjobb magyar szép- és tényirodalmi könyveit díjazzák. A nyertesek idén már 2-2 millió forintot és 30 millió forint értékű médiatámogatást kapnak.
Jazz/World

Fekete-Kovács Kornél: „Amikor improvizálunk, akkor meditálunk”

Fekete-Kovács Kornél a „jógikus” lét tíz alapvető szabályát foglalta zenébe a Foundations című új, tíztételes művében, amit március 27-én mutatnak be a Müpában. A Modern Art Orchestra mellett olyan vendégművészek működnek közre az üzenet átadásában, mint Harcsa Veronika, Szakcsi Lakatos Béla, Fenyvesi Márton, Dés András és Szalai Péter.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World magazin

Egy női zongorista, aki férfinak adta ki magát – Billy Tipton kettős élete

Csak élete végén hullt le az a lepel Billy Tiptonról, amelyikkel egész életében leszorította melleit. Ez nem egy Shakespeare-színjáték, hanem a valóság.
Jazz/World ajánló

A francia jazz krémje most Budapesten sűrűsödik össze

A francia újzenei színtér többszörösen díjazott, zömében fiatal alkotói hallhatók a Budapest Music Center ötnapos Francia Jazz Fesztiválján március 26. és 30. között a Frankofón Fesztivál részeként.
Jazz/World interjú

Fekete-Kovács Kornél: „Amikor improvizálunk, akkor meditálunk”

Fekete-Kovács Kornél a „jógikus” lét tíz alapvető szabályát foglalta zenébe a Foundations című új, tíztételes művében, amit március 27-én mutatnak be a Müpában. A Modern Art Orchestra mellett olyan vendégművészek működnek közre az üzenet átadásában, mint Harcsa Veronika, Szakcsi Lakatos Béla, Fenyvesi Márton, Dés András és Szalai Péter.
Jazz/World gyémánt bálint trió

Íme a megújult Gyémánt Bálint Trió első videója!

Az egyik legismertebb jazzgitárosunk, Gyémánt Bálint új zenei koncepciójához új zenésztársakat hívott: Bartók Vince basszusgitárossal és Szabó Dániel Ferenc dobossal április 10-én a BJC-ben veszi kezdetét közös zenei utazásuk. Addig is hallgasd debütáló dalukat, a Pyramidiont!
Jazz/World hír

Zenészlegendák ünneplik a 75 éves Joni Mitchellt

Március 23-án egyetlen alkalommal az Uránia Nemzeti Filmszínházban láthatjuk a legendás énekes-dalszerző hetvenötödik születésnapjára rendezett Los Angeles-i koncert felvételét, Joni 75 – Sztárok köszöntik Joni Mitchellt címmel.