Jazz/World

Charlie erős triója a BJC-ben

2015.02.28. 10:37
Ajánlom
A hazai könnyűzenei színtér három meghatározó egyéniségének összefogásából alakult a Trio Special, amely március 3-án a Budapest Jazz Clubban válogat a jazz örökzöldekből.

A mainstreamet képviselő Egri János bőgős, a nemzetközileg is jegyzett Tzumo Árpád billentyűs és a töretlen népszerűségnek örvendő élő legenda, Charlie triója hol unplugged, hol elektronikus hangszerekkel megfűszerezve új, néha merész felfogásban szólaltatja meg az énekes legismertebb dalait. A hazai slágerek mellett a formáció népszerű jazz sztenderdek és blues örökzöldek közül is válogat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Orbán János Dénes a Fideliónak: „Rajtam kívül senki nem bizonyított három sikeres operettel”

Orbán János Dénes szerint nem merül fel összeférhetetlenség amiatt, hogy az általa szakmailag vezetett KMTG több mint 410 millió forintért vásárolta meg kilenc művének felhasználási jogait. Fehér Renátó szerint az ügy túlmutat a jogdíjakon.
Zenés színház

„Sokunkban ugyanaz az érzés kavarog: szégyen” – megszólalt Fischl Mónika Orbán János Dénes ügye kapcsán

Fischl Mónika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő, a Budapesti Operettszínház művésze közösségi oldalán reagált az Orbán János Dénes jogdíjkifizetései körül kialakult botrányra.
Plusz

Tarr Zoltán és Nagy Ervin az OJD-ügy kapcsán: „Visszaszereztünk 1,3 milliárd forintot”

Ennyit fizetett volna ki a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. új operettek megírására, fordítására és külföldi bemutatására a szerzőnek – derült ki Tarr Zoltán miniszter posztjából. Nagy Ervin államtitkár további vizsgálatokat ígért.
Plusz

Orbán János Dénes ügyének kivizsgálását kéri a Színházi Kritikusok Céhe

„Az Orbán János Dénesnek kifizetett 541 millió forint 227 millió forinttal több, mint amennyit 2023-ban a kormány elkülönített az összes budapesti székhelyű független színház egész éves működésére.” – olvasható a Színházi Kritikusok Céhének levelében.
Zenés színház

OJD-ügy: Érdemi reakciót várnak a vezetőktől az Operettszínház művészei

Harmincöt társulati tag aláírásával jelent meg egy közlemény az Orbán János Dénes-ügy kapcsán, amelyben az Operettszínház tagjai arra kérik a teátrum vezetőit, nyilatkozzanak arról, milyen hatással vannak a kifizetések a színház gazdálkodására és a művészi munkára.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World magazin

„Ezt megcsíptük, Fenyőkém” – így született meg a Limbó hintó, a Hungária legnagyobb dobása

1981-ben a Hungária nem egyszerűen benevezett a Táncdalfesztiválra – fel akarta forgatni azt. A Limbó hintó nemcsak a fesztivál fődíját nyerte meg, hanem a zenekart is pályafutása csúcsára repítette, miközben meg is osztotta a közönséget.
Jazz/World ajánló

Idén hét országban ünneplik a Nemzetközi Cigány Dal Napját

Augusztus 8-án – a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját. Idén hét ország 11 helyszíne vesz részt, és harminc zenekar fellépésére kerül sor itthon és külföldön.
Jazz/World ajánló

VeszprémFest: blues, latin rock és elektronikus zene egy helyen

Juanes, Beth Hart, a Kraftwerk és a Pink Martini is Magyarországra érkezik hamarosan. Július 15. és 18. között rendezik meg a VeszprémFestet, ahol a négy nap során idén is világhírű előadókat hallhat a közönség. 
Jazz/World ajánló

A Miles Electric Band, Ledisi és Corinne Bailey Rae zenéjével pörgeti a júliust a Müpa

A nyári jazzfesztiválok hangulata a Müpát is átjárja júliusban. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe érkező világhírű muzsikusok a jazz, a soul, az R&B és a pop sokszínű világába kalauzolják a közönséget három egymást követő estén.
Jazz/World ajánló

Jazzfesztivállal is vár a VeszprémFest

Július 10. és 19. között immár 16. alkalommal rendezik meg a Rozé, Rizling, Jazz Fesztivált, a VeszprémFest ingyenesen látogatható kísérőrendezvényét.