A múlt héten tragikus hír rázta meg a jazzközösséget és a zenekedvelőket: 79 éves korában elhunyt a legendás zongorista, Chick Corea. Igazi pionír volt, aki több évtizeden át formálta a műfaj haladási irányát, a jazz és a rock házasságának pedig minden bizonnyal egyik főpapja volt. Muzsikustársai és kollégái megható szavakkal emlékeztek rá.
Kapcsolódó
„Zenei csoda volt, igazi játszótárs” – Chick Coreát gyászolja a jazzvilág
Quincy Jones, Bobby McFerrin és Marcus Miller is a 79 éves korában elhunyt legendás jazz-zongoristára emlékezik. Chick Corea úgy üdvözölte Szakcsi-Lakatos Bélát, mint régi barátját, amikor hazánkba látogatott. És nem volt rest felkeresni egy középiskolát sem.
Akár Miles Davis mellett gyűrve a billentyűket, akár saját együttesei, a Return to Forever, a Circle vagy az Akoustic Band élén, Chick Corea ötvözte a jazz gazdag harmóniai nyelvét és a rock és a funk keménységét. „Senki nem azzal a szándékkal ül le, hogy egyetlen, előre meghatározott stílusban írjon” – mondta a New York Times-nak a nyolcvanas években. –
„A stílus nem olyasmi, amit megtanulsz, inkább olyasmi, amit kikeversz. A zenészeket nem az érdekli, hogy valami jazz, pop vagy klasszikus. Csak az érdekli őket, hogy jó legyen – és kihívást, izgalmat jelentsenek.”
Miles Runs the Voodoo Down (1970)
Amikor 1968 őszén Miles Davis meghívta Chick Coreát az együttesébe – Herbie Hancockot kellett helyettesítenie –, a fiatalember megkérdezte, lesz-e próba. „Nem, csak játszd, amit hallasz” – felelte a trombitás. Több korszakos jelentőségű lemezen játszottak együtt, köztük a legendás Bitches’ Brew című albumon is. A most idézett felvétel Koppenhágában készült ’69-ben. A zenekarvezető trombitál, Wayne Shorter szaxofonon, Jack DeJohnette dobon, Dave Holland bőgőn, zongorán Corea játszik.
Chris (1970)
Miles Davis hatása persze felmérhetetlen a zongorista életében. Nem mintha a fúziós jazzrock nem ébredezett volna amúgy is azokban az években. Miközben a rock’n’roll a stadionokban talált új otthonra, a rock felé forduló jazzerek új komplexitást teremtettek. Larry Corvell Spaces című albuma ennek a korszaknak gyümölcse. A tagokat tekintve supergroupról beszélhetünk: John McLaughlin gitározik, Miroslav Vitouš (a későbbi Weather Report tagja) bőgőzik, Billiy Cobham dobol.
Spain (1973)
A Spain alighanem Chick Corea védjeggyé vált szerzeményének nevezhető. A tájékozott zenehallgató az első hangokban Rodrigo Aranjuezi concertójára ismerhet, mégsem feldolgozásról van szó. A Spain című kompozíciót olyan muzsikustársak dolgozták fel, mint Stevie Wonder vagy Béla Fleck, de Chick Corea is számos változatban előadta az elmúlt négy és fél évtizedben. Most a Light as a Feather című albumon szereplő tracket idézzük fel.
Space Circus Part I & II (1973)
A Return to Forever hangjának intenzitását valóban leginkább a rockbandákéhoz lehet mérni, különösen a harmadik, Hymn Of The Seventh Galaxy című lemezük elkészültével, amelyen Lenny White energikus dobolásához és Bill Connors sivító gitárjához Stanley Clarke elektromos basszusgitárja társul. Chick Corea Rhodes szintetizátoron játszik a felvételen – először álmodozó témával indít, aztán jön a keményebb psych-rock.
Spanish Fantasy (1976)
Corea hangjára mindig hatott a latin zene. Maga is bevallotta: „ez az íz mindenben megvan, amit csinálok.” Tizedik szólóalbuma, a My Spanish Heart izgalmas kalandozás a vérbő mediterrániában. A lemez legérdekesebb szerzeménye a húszperces, négy szakaszból álló Spanish Fantasy. John Thomas trombitál.
Maiden Voyage (1978)
1978-ban Chick Corea és Herbie Hancock közös turnéra indult. Mindketten Miles Davis bandájának veteránjai és elsőosztályú zenészek voltak, akik közös játékuk során a szépség, az abszurd és az őrület megannyi színét megmutatták. Muszáj hallani a felvételeiket! – és hogy milyen szorosan figyelnek egymásra.
Ostinato (1978)
Corea és Hancock közös munkájáról szólva nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy Bartókot is játszottak. Nem is akárhogyan.
Rumble (1986)
A nyolcvanas évek második felében a fúziós jazzrock veszített újdonság-erejéből, de néhány nagyság még tudott izgalmasat mutatni. Például Corea, aki Dave Weckl dobossal, John Patitucci basszusgitárossal, valamint Scott Henderson és Carlos Rios gitárosokkal megalapította az Elektric Bandet. Lehet rajta vitatkozni, hogy mennyire öregedtek jól ezek a számok, de a Zappa-stílusú ritmusvilág és hangzás érdekes időutazást jelent.
Crystal Silence (2008)
Corea és Gary Burton vibrafonos Grammy-díjas lemezén (The New Crystal Silence) többnyire a zongorista életművének korábbi darabjai hallhatók új köntösben, de a tizenhárom éves album kifejezetten jól hangzik a mai fül számára. Megidézi a zen gondolatiságát, és olyan, akár egy tovatűnő szellő.
Antidote (2019)
Zenéjének latin gyökereit fedezte fel újra Antidote című albumával, amelyről süt, hogy a zongorista nem akar mást, mint jól érezni magát, miközben a szívének és társainak legkedvesebb kompozíciókat játssza utolsó formációjával, a Spanish Heart Banddel. Az Antidote-turné egyébként Budapestet is érintette, a koncertről két éve Szász Emese és Goór Gábor írt, ezt itt lehet elolvasni.
Kapcsolódó
Megtalálták a kiégés ellenszerét, úgy hívják: Chick Corea
A zongorista két év után július elsején vadonatúj, The Spanish Heart Band nevű formációjával tért vissza Budapestre a Get Closer Concerts szervezésében. Ünnep volt a Kongresszusi Központban. Írásos párbeszédben rekonstruáltuk a történéseket.
Fejléckép: Chick Corea (fotó/forrás: Christine Bush / CAMI Music LLC)
hírlevél
