Jazz/World

Chris Potter San Franciscó-i supergroupja, az SFJazz a Müpában

2022.06.21. 09:40
Ajánlom
A jelenkor kihívásaira, az elmúlt évek nehézségeire reflektál június 24-i budapesti koncertjén az SFJAZZ Collective. A kilenctagú supergroup az élő bizonyítéka, hogy a jazz ma is ugyanolyan élő, érvényes és szerethető műfaj, mint egykoron.

A jazzvilág legkiválóbb alkotóműhelyei között számontartott, 2004-ben a műfaj vezető muzsikusaiból alakult, azóta több tagváltáson átesett kollektíva kiemelt hangsúlyt fektet a demokratikus működésre, így – bár zenekarvezetőként rendre a szaxofonfenomén Chris Pottert emelik ki – a tagok mindegyike egyenrangú félként vesz részt a művészi munkában.

Ez az unikális, az együttgondolkodást előtérbe helyező működés az egyik letéteményese a formáció sikereinek, népszerűségük másik magyarázata pedig kétségkívül az, hogy az erre a projektre kilencfőssé kiegészülő együttes minden egyes tagja hangszerének kiemelkedő mestere.

ChrisPotter-113901.jpg

Chris Potter (Fotó/Forrás: Dave Stapleton / Müpa)

Elismeréseiket felsorolni valószínűleg kudarcos vállalkozás lenne, a két szaxofonos például bezsebelt egy-egy Grammyt, de a frissen csatlakozott énekesnő, Gretchen Parlato is büszkélkedhet már két jelöléssel. Az elképesztő sűrűségben fellelhető tehetség és virtuozitás esetükben kéz a kézben jár az értékközpontú gondolkodással, nem csoda hát, hogy

az All About Jazz magazin szerint az SFJAZZ Collective „a legjobb jazzlaboratórium”, amelyben a múlt legendás előadói napjaink ikonjai által és mellett reflektorfényt kapnak.

SFJAZZ-111623.jpg

A San Franciscó-i jazz kollektíva: az SFJazz (Fotó/Forrás: Müpa)

Kezdetben ugyanis a zenekar jazz- és (nemritkán) popelőadók dalainak sajátos feldolgozásaival és örökzöldek újragondolásával alapozta meg elismertségét; John Coltrane, Herbie Hancock, Thelonious Monk, Wayne Shorter, Stevie Wonder, Chick Corea és Miles Davis csak néhány illusztris név azok közül, akiknek munkássága előtt tisztelegtek már, mutatva, hogy

a jazz ma is éppen olyan élő, érvényes és szerethető műfaj, mint egykor.

Az SFJAZZ Collective ezúttal – némileg elszakadva bevett alkotói folyamataiktól – a jelenkor által támasztott kihívásokra és az elmúlt évek nehézségeire reflektáló, izgalmas koncertprogramot állított össze, amelyben minden tag egy-egy eredeti, új szerzeménye kapott helyet. 

SFJAZZ Collective: New Works Reflecting the Moment

  • 2022. június 24., péntek, 20:00
  • Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • További információk itt»»

Az esemény Facebook-oldala elérhető itt»»

A zenekar tagjai:

  • Chris Potter (zenekarvezető, tenor- és szopránszaxofon)
  • David Sánchez (tenorszaxofon)
  • Etienne Charles (trombita)
  • Warren Wolf (vibrafon)
  • Edward Simon (zongora)
  • Matt Brewer (bőgő)
  • Kendrick Scott (dob)
  • Gretchen Parlato, Martin Luther McCoy (ének).

Fejléckép: Gretchen Parlato (fotó/forrás: Lauren Desberg / Müpa)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők az idei Prima Primissima-jelöltek

A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Müpában.
Zenés színház

Ismét díjazta a legjobb előadásokat az Opernwelt

Idén is összegyűjtötte az évad legjobb művészi produkcióit a rangos német operamagazin, az Opernwelt. A legjobb operajátszó intézmény hetedik alkalommal a Frankfurti Opera lett.
Plusz

Riccardo Muti, Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Diana Damrau – 2024-ben is sztárok érkeznek a Müpába

Bővül a Müpa 2023/24-es évadának programja: nemcsak Riccardo Muti és a Chicagói Szimfonikusok, Maria João Pires és Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Francesco Corti és a Freiburgi Barokk Zenekar érkezik, de fellép a bluegrasslegenda Béla Fleck is.
Jazz/World

Ezekre az albumokra esküszik a fúziós zene nagyágyúja, Gary Husband

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatának legújabb részében a nemzetközi hírű dobos, zongorista és billentyűs, Gary Husband kedvenceibe hallgathatunk bele.
Könyv

Könyvfóliázás: vesszőhiba miatt nyerhet pert a Líra

Minden jel szerint nem követett el jogsértést a Líra Kereskedelmi Kft., amikor homoszexualitást tartalmazó könyveket árusított az ifjúsági részlegen, az érintett rendelet ugyanis egy fogalmazási hiba miatt nem azt jelenti, amit a jogalkotó vélhetőleg mondani szeretett volna.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World magazin

Ezekre az albumokra esküszik a fúziós zene nagyágyúja, Gary Husband

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatának legújabb részében a nemzetközi hírű dobos, zongorista és billentyűs, Gary Husband kedvenceibe hallgathatunk bele.
Jazz/World hír

Koncert közben lett rosszul Al di Meola

A 69 éves művészt bukaresti koncertjéről kellett sürgősen kórházba szállítani. Sajtóértesülések szerint szívinfarktust szenvedett, és sztentbeültetést kellett végrehajtani rajta.
Jazz/World ajánló

Kortársai, barátai emlékeznek az egy éve elhunyt Szakcsi Lakatos Bélára a BJC-ben

A legnagyobb formátumú jazz-zongoristára, Szakcsi Lakatos Bélára emlékeznek halálának évfordulóján, 2023. október 2-án kortársai és barátai a Budapest Jazz Clubban.
Jazz/World ajánló

Végtelen jazz a Fonóban – az Újbuda Jazz Fesztiválon

Idén tizennyolcadik alkalommal várja az érdeklődőket az Újbuda Jazz Fesztivál, amelynek célja, hogy a műfaj aktuális és kurrens képviselőit mutassa be a közönségnek, a klasszikusoktól az új kísérletekig, az idei év kiemelkedő újdonságaival együtt.
Jazz/World videó

Vidám, életigenlő a cappella – megjelent a Voice Drops együttes legfrissebb dala, a Szalmaszál

A Csernus Szilvi, illetve a Kárász Eszter–Bata István szerzőpáros alkotó elméjéből született lírai mű, a Szalmaszál az öröm szalmaszála, a dal pedig a boldogság húrjait pengeti.