Jazz/World

Cseh Tamás-emlékkoncert a Kolibri Színházban

2014.01.05. 14:28
Ajánlom
Szevasz Tamás! címmel emlékkoncertet adnak pályatársai az énekes-dalszerző születésének évfordulóján, január 22-én a Kolibri Színházban.

Cseh Tamás (1943-2009) pályatársaival több mint negyven éve kezdett énekelni, 1973 márciusától az Ad Libitum együttessel, amelynek tagjai akkoriban Novák János, Márta István, Kecskeméti Gábor voltak. 1976-tól Másik Jánossal a 25. Színházban adta elő a Levél nővéremnek első számait - olvasható a Kolibri Színház közleményében.

Mint írják, január 22-én, a magyar kultúra napján Cseh Tamás születésének évfordulója alkalmából egykori társai adnak koncertet a Kolibri Színházban, felidézik a közös dalokat és a Cseh Tamás emlékére született újabb szerzeményeket is bemutatják a közönségnek.

Negyedszázaddal ezelőtt, a rendszerváltás idején születtek az Új dalok, amelyeket Dömölky János filmrendező felvétele is megőrzött. Az újonnan rekonstruált videót is bemutatják a Szevasz Tamás! című esten, így a Bereményi Gézával írt dalokat énekelve Cseh Tamás is megjelenik a Kolibri Színház megemlékezésén.

Az esten többek között elhangzik a Gróf Széchenyi István, a Kelet-Európa, a Csönded vagyok, A jobbik részem, a Kamasz, az Amikor begerjed a jóindulat, A képzelet szálfái között, a Rajtam maradt télikabát és a Lánchíd című szám. Az első rész végén az Ad Libitum - Novák János, Kecskeméti Gábor, Bornai Szilveszter és Darvas Kristóf - zenél. Majd Másik János dalai szólalnak meg. Az estet az Ad Libitum és Másik János közös programja zárja. A műsort a Kolibri Színház és a Cseh Tamás Archívum állította össze, a szerkesztő Hanák Gábor. Az est részletes programja a színház honlapján megtalálható.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Szabadon hozzáférhető Sára Sándor hét emblematikus filmje

A közelmúltban elhunyt Sára Sándor emléke előtt tisztelegve, hét emblematikus filmjét mától 20 napon át szabadon elérhetővé teszi a Magyar Nemzeti Filmalap.
Klasszikus

RENDKÍVÜLI: Ázsiai turnéra indulunk a Concerto Budapesttel

Három nagyvárosba, Bangkokba, Fucsouba és Sanghajba kísérjük el a világhírű magyar szimfonikus zenekart, amely többek között Bartók mesterművével, a Concertóval a bőröndben utazik.
Zenés színház

A János vitéz az Operettszínházban – negyven év után

Kacsóh Pongrác daljátéka, a János vitéz novemberben tér vissza a Budapesti Operettszínház színpadára. Szeptember 30-án sajtónyilvános olvasópróbával vette kezdetét a munka, ahol számos érdekesség kiderült az előadásról és az alkotógárdáról.
Klasszikus

Kicsoda Hildur Guðnadóttir, a Joker zeneszerzője?

Egy nő a férfidominálta zeneszerzőszakmában, aki a Chernobyl után a Joker eredeti filmzenéjével új színt hoz a film világába.
Zenés színház

A punktól az opera felé – Kérdések és válaszok az operajátszásról

Új sorozat indult az Opera Magazinban, amelyben a színházi szakma képviselői beszélnek arról, szerintük hogyan érdemes operát játszani, mitől jó egy előadás, valamint mivel lehet megszólítani a fiatalokat és megtartani az idősebbeket. Az első részben Kiss Eszter Veronika és Fáy Miklós kritikusokat kérdezték.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

40 feledhetetlen dal Koncz Zsuzsa új válogatásalbumán

Így volt szép címmel dupla válogatásalbummal jelentkezett Koncz Zsuzsa, amelyen a legkedvesebb dalait válogatta össze a legelső eredeti felvételétől kezdve napjainkig. Ritkaságok, eddig még nyilvánosságra nem hozott felvételek is színesítik a páratlan pályafutás esszenciáját.
Jazz/World improvizáció

Roby Lakatos videóüzenetben játssza el azt a dallamot, amelyre improvizációkat vár

A Roby Lakatos Improvizációs Hegedűverseny hivatalos Facebook-oldalán pénteken közzétették Roby Lakatos videóüzenetét, amelyben elmondja a jelentkezés feltételeit, a megmérettetés menetét, valamint eljátssza azt a dallamot, amelyre az improvizációkat várják.
Jazz/World hír

Jövőre ismét Budapesten rendezik meg a Womexet

Fantasztikus hír a különböző népzenék kedvelőinek, valamint a magyar zenészeknek: öt év után ismét a Hangvető szervezi és a magyar főváros ad otthont a földkerekség legnagyobb világzenei expójának.
Jazz/World interjú

Balogh Kálmán: „A dallam közös, élő egység”

Balogh Kálmán cimbalomművész 60. születésnapja alkalmából jubileumi koncertet ad a Zeneakadémián október 30-án. Az ünnepi koncert szellemi kerete a népzene lesz, de az akadémiai cimbalom-oktatás múltját és jelenét is érintik. Interjú.
Jazz/World fonó

Milyen zenékre figyelnek fel a nemzetközi rádiós szerkesztők?

Ismét eltelt egy hónap, sőt egy negyedév és közzé tették a világzenei toplistákat. A hazai lemezek közül több album – a Fonó kiadványai – kerültek fel a rangos névsorba.