- Idén májusban már volt egy jubileumi koncertjük a Müpában. Milyen újdonságokra, meglepetésekre számíthat a közönség a december 30-i nagykoncerten?

- A Müpában a magyar népzene hazai nagy mestereivel muzsikáltunk együtt. A Syma Csarnok- beli koncerten először lép fel a Szentendre Táncegyüttes, és több olyan zenész barátunk, aki még soha nem zenélt velünk színpadon. Emellett igazi zenei meglepetésekre, eddig ritkán alkalmazott látványosságokra is lehet majd számítani. Egyelőre ezekről nem beszélnék, mert meglepetésnek szánjuk. Természetesen régi számokat is játszunk majd, hiszen huszonöt éve valahonnan elindultunk, és hála Istennek valahová el is érkeztünk, amit nem csak a díjak, hanem a közönség szeretete is mutat. Nem törekszünk arra, hogy minden szempontból mások legyünk, mint ami miatt a közönség ilyen hosszú ideje velünk tart.

- Annak idején milyen elképzelésből álltak össze autentikus népzenét művelő zenekarként?

- 1988-ban lelkes fiatalok voltunk, akik mindenképpen meg akarták tanulni, hogy miként muzsikálják a régi öregek a magyar vonós népzenét. Tisztelve annak a tudásnak a nagyságát azt szerettük volna elsajátítani, hogy hogyan lehet az embereket minél jobb minőségben mulattatni.  Ebben fokozatosan fejlődtünk, és egyre többen szerettek hallgatni minket, nem csak táncegyüttesek kísérése alkalmával, de a továbbiakban önálló zenekarként táncházas koncerteken. Ez a folyamat olyan lépcsőfokokra jutott el, hogy ha nem is tudtuk úgymond utolérni az igazi nagy budapesti zenekarokat, mint a Téka, a Méta, az Ökrös vagy a Muzsikás együttest, erős négyes osztályzatú zenekar voltunk. Sikerült olyan szintre eljutnunk, hogy 2000-ben elkerültünk a Sydney-i Olimpiára.

- A magyar népzene képviseletével a legnagyobb médianyilvánosság előtt, nemzetközi lendületet is vett a zenekar pályafutása?

- Az olimpiai részvétel fontos mérföldköve volt annak a folyamatnak, amit lépésről-lépésre tettünk meg. A Csík Zenekar népszerűsége, sikeressége az utóbbi hat-hét évben annak köszönhető, hogy olyan utat választottunk a népzene továbbadásában, ami az alternatív rock, a tradicionális blues feldolgozásokkal másfajta közönséghez is eljutott.

- Elsőként Lovasi Andrással és a Kispál és a Borzzal fonódott össze a nevük. Ezt követően magától jött az együttműködés a Quimby-vel, a szólisták közül Ferenczi Györggyel, Dresch Mihállyal, Presser Gáborral?

- Valóban, Lovasinak , valamint a Kispál és a Borznak köszönhetően nyitottunk más irányba, hiszen Szabó Attila, a zenekarunk tagja sok éven keresztül dolgozott velük. Amikor  megjelent A kor falára című lemezünk, már elindult ez a fajta  kacsingatás a feldolgozások irányába. Az album címadó dalát, egy mezőségi népzenét átvittünk egy kicsit swinges ritmusba.  Lovasinak tetszettek ezek a számok, és ő maga is azt tanácsolta, hogy próbáljuk meg. 2005-ben egy Petőfi Csarnokban tartott koncertjükön mi is játszottunk velük. A közönség pedig bíztatott minket, mondván: mi volt ez? játsszátok el még egyszer! Így aztán egyre több barátságot, zenei ötletet és lehetőséget szült a dolog. Megjelent a Quimby-féle Most múlik pontosan vagy Presser Gáborral zenéltünk a Sziget Fesztiválon.

- Meddig terjeszthető a műfaji kísérletezés? Nem áll fenn annak a veszélye, hogy elvész a népzene, és teljesen elmennek a feldolgozások irányába?

- A jövőben is azon az úton akarunk maradni, hogy a magyar népzenei kincseinket ugyanúgy megszólaltassuk a koncertjeinken a feldolgozások mellett. Annyi különbség lesz talán, hogy ezen túl mi magunk próbáljuk kitalálni és megírni azokat a feldolgozásokat, amelyekben éppúgy szerepel a magyar népzene, de néhány olyan dallam is, amit mi találunk ki hozzá. Egy kicsit többet adunk magunkból. Nem a mások jól kitaposott cipőjébe bújva visszük tovább a magyar népzenét, hanem a saját magunk viselte cipőnkben.

- A táncházi zenéléstől a koncertezések felé elmozdulva, mennyire nehéz megtartani egy érzékeny egyensúlyt, amikor minden arról szól, hogy manapság egyre látványosabbnak kell lenni?

- Természetesen egyfajta módon követni kell a világ elvárásait, és ez nem csak a mi műfajunkra érvényes, sokan próbálnak ráhangolódni a mai korra. Némiképpen mi is akarunk kicsit lazítani, de nem elfeledve a showbusiness lehetőségei miatt azt, amiért valójában megalakultunk, és aminek a sikereinket köszönhetjük. Az igazi titok, megtalálni a megfelelő arányokat. Sok zenekar éppen ezt nem tudja, az egészséges arányok mellett dolgozni és követni a megváltozott világ ritmusát.

- Ehhez hozzásegíti a néptáncos múltja is, a saját gyökerek megőrzése?

- Városi módon szocializálódtunk, de a néptáncos múlt és a népzenei alapok arra tanított minket, hogy őszintén és jó szívvel tegyük a dolgunkat, és ne felejtsük el soha, honnan jöttünk. Aki elfejti a múltját, annak nem csak a jelene, hanem a jövője is szép lassan eltűnik.