Jazz/World

Csík Jánossal köszöntik a nyarat Újpalotán

2021.06.16. 19:20
Ajánlom
A XV. kerületi Boldog Salkaházi Sára templom udvara ad otthont június 21. és 25. között az Újpalotai Nyári Játékoknak, amelynek programjai ingyenesen látogathatók.

Az eseménysorozatot június 21-én, hétfőn 20.00 órakor a Misztrál együttes nyitja a „Gyöngyöt az embernek” című koncerttel. Az 1997-ben alakult formáció repertoárján magyar és külföldi költők versei, valamint népdalfeldolgozások szerepelnek. Megzenésítéseik forrása a magyar népzenei hagyomány, amelyet gyakran ötvöznek divatos világzenei irányzatokkal. A magyar költészet megszólaltatása mellett több alkalommal merítettek az európai költészet kincsestárából. Országjáró koncertjeik sokasága mellett számos alkalommal jártak külföldön is, Erdélytől az Egyesült Államokig.

Másnap, június 22-én 20.00 órakor Szarvas József, a Nemzeti Színház színművésze érkezik a templomudvarra Pustol a hó című önálló estjével. Egy hatvanéves férfi egy pillanatra megáll, visszanéz, hogy találkozzon önmagával. Találkozzon a tanyasi kisfiúval, a debreceni henteslegénnyel, a Csokonai Színház segédszínészével, a „fekete vonaton” jövő-menő színészhallgatóval, a Vígszínház, Kaposvár, majd az új Nemzeti Színház színészével, a viszáki Tündérkert és Kaszás Attila Pajta Színház gazdájával. Megáll, aztán indul, folytatja útját. Az előadás alapját a 2018 nyarán megjelent Könnyű neked, Szarvas Józsi… című életregény adta, amelyet a művész közösen jegyez Bérczes Lászlóval.

Szarvas József: Én házigazda vagyok Viszákon

Kapcsolódó

Szarvas József: Én házigazda vagyok Viszákon

Szarvas József egy nyaraláson szeretett bele az Őrség lankás, dimbes-dombos tájába, és megfogadta: amint lehetősége nyílik rá, házat vesz a környéken. Így is tett, a parasztház pedig azóta otthont ad egy különleges pajtaszínházi programsorozatnak is. A Fidelio ennek kapcsán is kérdezte Szarvas Józsefet.

Szerdán, június 23-án 20.00 órakor Farkas Gábriel énekes, színész lép fel jazz triójával egy Frank Sinatra legismertebb slágereiből és meghatározó életrajzi történeteiből összeállított dinamikus koncerttel. Az életmű legfontosabb állomásait dalokon keresztül jelenítik meg, Sinatráról és barátairól különleges történetekkel, háttér információkkal fűszerezve.

Olyan dallamok csendülnek majd fel, mint a Fly Me To The Moon, My Way, Angel Eyes, The Girl From Ipanema, New York, New York.

„Kaland barátom, aki voltál, aki vagy. Hívnálak, mint tegnap”. Így énekel Másik János kollégájáról és barátjáról, Cseh Tamásról, illetve sokszínű zenei pályájának egyik fontos időszakáról, amelyben Cseh Tamással és Bereményi Gézával egy új hangot hoztak a magyar dalok világába. Június 24-én, csütörtökön 20.00 órakor Másik János egy teljesen új, az évek és a zeneszerző-énekes egyéni, sok zenei stílust ötvöző világa által átformált esttel érkezik Újpalotára. A közönség egyszerre élheti majd át az időutazást az elmúlt évtizedekbe „Jánossal és Tamással”, és egyszerre hallhatja, ahogy kedvelt dalai új életre kelnek Másik János hangján, egyedi ritmusvilágában, bandoneonnal, gitárral, zongorával kísérve.

c15000_000693-100757.jpg

Cseh Tamás, Bereményi Géza, Másik János (Fotó/Forrás: A Cseh Tamás Archívum által őrzött hagyaték része)

A fellépők sorát pénteken, június 25-én 20.00 órakor Csík János és a Mezzo zenekar zárja „Szép a tavasz, szép a nyár” című koncertjükkel, amely sajátos, jó hangulatú élményt ígér. Friss, lendületes előadásukban a magyar népzenével együtt szólalnak meg a szórakoztató, jazz ízű dallamok, olyan zenészek tolmácsolásában, akik közül ki a népzenéhez, ki pedig a jazz muzsikához áll közelebb. A dalok – ahogy Csík Jánostól megszokhattuk – precízen összeállított elegye a különböző stílusoknak, szerethetően megidézve régi és új zenéket, újra gondolva azokat. Éppen ezért színes, újszerű és magával ragadó a zenekar muzsikája, szokatlan és mégis jólesően ismerős.

Újpalotai Nyári Játékok

2021. június 21-25.

Boldog Salkaházi Sára templom udvara (Budapest, XV. kerület, Pattogós utca 1.)

A rendezvény ingyenes. Rossz idő esetén a programokat a helyszínen, kisebb befogadóképességű zárt térben tartják meg.

Fejléckép: Csík János (fotó: Marjai János)

Csokonai Nonprofit Kft.

Ha szigorúan a jogszabályokból következő tényeknél maradunk, akkor a Csokonai Nonprofit Kft. a XV. kerület közművelődési, kulturális és kommunikációs gazdasági társasága. Rákospalotán, Pestújhelyen és Újpalotán ellátja a kötelező, valamint az önként vállalt közművelődési, kulturális és tájékoztatási feladatokat.

Szabadabban fogalmazva: a Csokonai Nonprofit Kft. az a cég, amely igyekszik a közművelődési, kulturális és kommunikációs területek integrációjával a 21. század kihívásaira közösségteremtő válaszokat találni. Úgy, hogy ezek körül minőségi, kortárs rendezvények jöjjenek létre.

A Csokonai Nonprofit Kft. tudja, hogy a társadalmi és gazdasági környezet körülöttünk olyan mértékben változik, amelyhez az elmúlt évtizedekben kialakult módszerek már nem képesek alkalmazkodni. Ezért új utakat keres annak érdekében, hogy egy jó múltú intézmény közép és hosszú távon ne csak megőrizhesse értékeit, megóvhassa kis közösségeit, hanem méltó helyet foglaljon el a Főváros kulturális térképén.

Jegyvásárlás

Legolvasottabb

Vizuál

Udvaros Dorottya levesestáljai a Néprajzi Múzeumban

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas színművész megnézte az intézmény Hétköznapi luxus – A királyné asztalától a parasztházig című kiállítását, ahová személyes tárgyait is magával vitte. A látogatásról videó is készült.
Klasszikus

Ez volt az év koncertje 2025-ben

Amilyen színes volt az elmúlt év, olyan változatosnak bizonyultak olvasóink kedvencei: sztárzenekar hangversenye világhírű szólistával, tehetséges fiatalok kamarakoncertje és vidéki fesztivál előadása is szerepel az élbolyban.
Klasszikus

Visszatérő világhírű szólista lép fel a Concerto Budapesttel

Két év után ismét Augustin Hadelich Grammy-díjas hegedűművész, a Yale School of Music tanára lesz a Concerto Budapest vendége az együttes két januári koncertjén.
Színház

Karácsony Gergely: „Amíg csak a saját sérelmeinkből indulunk ki, elbeszélünk egymás mellett”

A Kőszegi Várszínház és a Karinthy Színház január 16-án koprodukcióban mutatja be a Kőszegi Vár Lovagtermében A fiú című előadást. Az előadás főszereplőjét, Karácsony Gergelyt kérdeztük, akinek nem ez az első találkozása a szerző, Florian Zeller világával.
Vizuál

Enyedi Ildikó: „A legtöbb fa eléggé introvertált, egyik sem túl szószártyár”

Enyedi Ildikó új filmjében arra mutat rá, miért fontos megbékélni azzal a felismeréssel, hogy a világot sohasem fogjuk tudni hiánytalanul megérteni. Az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt magyar rendezőt legújabb alkotása, a Csendes barát kapcsán kérdeztük.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Első alkalommal vetítenek koncertfelvételeket a Hangdóm vásznán a Magyar Zene Háza közelgő fesztiválján

Közönségtalálkozóval egybekötött újra-bemutatók, két új Hangdóm-film, valamint egy új, élőzenés sorozat is debütál a Magyar Zene Háza Hangdóm-fesztiválján, a DOME_RELOAD-on február 3-8. között.
Jazz/World ajánló

Jubileumi koncerttel ünneplik Jávori Ferenc „Fegya” 80. születésnapját márciusban

A magyarországi klezmer műfaj megteremtőjének, a több mint harmincéves múltra visszatekintő Budapest Klezmer Band alapítójának és vezetőjének bensőséges hangulatú születésnapi estjét március 7-én tartják a Budapest Kongresszusi Központban.
Jazz/World ajánló

Világjáró gyerekdalok – családoknak szóló világzenei album jelent meg

Morvaországtól a Kárpát-medencén át a Balkánig – a Világjáró Gyerekdalok című lemez Kelet-Közép-Európa zenei világán kalauzolja át a családokat. Az Eszterhéj Műhely vadiúj albuma egy különleges koncerten mutatkozik be január 24-én, a Magyar Zene Házában.
Jazz/World ajánló

Kiemelkedő hazai fellépőkkel ünnepli nagykorúságát a Budapest Jazz Club

A tizennyolcadik születésnapját ünneplő klub két kiváló jazzformáció koncertjével, majd különleges Jam Sessionnel várja a közönséget január 10-én 20 órától. Fellép az Ifj. Szakcsi Lakatos Béla Trio, az East Gipsy Band, Nagy Iván, Bényei Tamás és Szalóky Béla, a belépés díjtalan.
Jazz/World ajánló

Ünnepi jazzvarázs a Szakcsi Rádióban

December 24. és 26. között a Szakcsi Rádió hallgatói válogatott koncertfelvételekkel, legendás jazzalbumokkal és egyedülálló rádiószínházi pillanatokkal ünnepelhetnek.