"A szolnoki tanyavilágba születtem, ezért a hagyományos tánckultúrával már a családomon belül is találkoztam, de a regös cserkészek révén másfajta, vagyis Szolnok környékén kívüli táncokkal is megismerkedtem" - mondta el Erkel Ferenc-díjas érdemes művész, Timár Sándor. Hozzátette: a cserkészekkel való közös gyakorlásnak köszönhetően az érettségi előtt már ő vezette gimnáziuma táncegyüttesét, miközben folyamatosan gyűjtötte a tanyavilág táncait. Érettségi után kutatóorvos szeretett volna lenni, de mivel édesapját kuláknak nyilvánították, ezért nem vették fel semelyik kiszemelt főiskolára. Időközben megalakult a SZOT Művészegyüttes Molnár István vezetésével, amelynek ő is a tagja lett. Óriási létszáma miatt az együttes pár éven belül megszűnt, de Timár Sándor számára meghatározó élmény volt a mesterrel való közös munka.

Az együttesben ismerkedett meg Martin Györggyel (1932-1983), aki később kiutazott az erdélyi Székre, és felvette az egész helyi táncrendet. Hazaérkezésekor Timár Sándor már az 1958-ban alapított Bartók Béla Táncegyüttes vezetője volt, és izgatottan vette szemügyre a felvételeket, amelyek tanulmányozása során rájött, hogyan lehet a falusiaktól ellesett néptáncot motívumokra bontani és azokkal szabadon táncolni. Mindössze egyetlen dolog hiányzott: a zene. Martin György ugyanis némafelvételekkel tért haza Erdélyből. "Szerencsére az akkori Pátria-lemezen már volt eredeti széki muzsika, így a próbákon erre tudtunk gyakorolni a táncosokkal" - mondta a koreográfus, hozzátéve, hogy nem sokkal később megjelent az egyik órán Sebő Ferenc, aki társaival együtt eredeti széki zenét kezdett játszani: onnantól kezdve ők lettek az együttes zenekara.

1972 májusában aztán a Liszt Ferenc téri könyvklubban Halmos Béla pírmás, Sebő Ferenc kontrás és Éri Péter bőgős élő széki zenét húztak, miközben a jelen lévő táncosok Timár Sándor köré gyűltek és a széki mellett északi, valamint délvidéki táncokat tanultak, jártak közösen. Az első összejövetelt újabbak és újabbak követték. A táncházmozgalom elkezdett kiterjedni egész Budapestre, majd vidékre. Az együttes fesztiválokon csinált táncházakat, ahová még az Egyesült Államokból hazánkba látogató turisták is gyakran "elkeveredtek".
A világ minden tájára kiterjedt a táncházmozgalom és nem csupán az ott élő magyarok, de a helyiek is lelkesen részt vettek benne. Ma már Ausztráliában és Japánban is sok helyen táncolják a magyar néptáncot. Az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottsága pedig tavaly ősszel a szellemi kulturális örökség átadásának követendő modelljeként vette nyilvántartásba a magyar táncházmódszert.

A keddi gálát széki koreográfiával nyitja a Csillagszemű Táncegyüttes. A Timár Böske által rendezett műsor vendégei között szerepel Sebő Ferenc, Halmos Béla, Éri Péter, Virágvölgyi Márta, Kobzos Kiss Tamás és az Óbudai Népzeneiskola növendékei. A kisebb létszámú kamaratáncokat is felvonultató este záró produkciójaként választott Vajdakamarási táncok című Timár-koreográfia pedig arra is emlékeztet, hogy a széki mellett a mezőségi táncok voltak a legkedveltebbek a táncházmozgalom kibontakozásakor. Az előadás után széki táncház várja a nézőket, a talpalávalóról a Tündök zenekar fog gondoskodni.