Jazz/World

Dalok a Kispipából – már CD-n is!

2016.02.18. 11:43
Ajánlom
Több mint egy éve tartja folyamatosan műsorán az Óbudai Társaskör Fesztbaum Béla és a Kék Duna Koncert-Szalonzenekar Seress Rezső előtt tisztelgő estjét, amelynek hanganyaga immár CD-n is elérhető lesz.

Legközelebb február 26-án lesz látható az Óbudai Társaskörben a Dalok a Kispipából est, amelynek dalai február végétől CD-n is elérhetők lesznek a Rózsavölgyi és Társa kiadó és az Óbudai Társaskör közös gondozásában megjelenő albumon, amely 20+1 dalt tartalmaz. A Fesztbaum Béla által szerkesztett és előadott dalokkal és szövegekkel a különös sorsú magyar világsláger, a Szomorú vasárnap szerzőjére, Seress Rezsőre emlékezünk. A csak az Óbudai Társaskörben hallható esteken a színművész és a Berki Sándor vezette Kék Duna Koncert-Szalonzenekar hónapról hónapra megidézi ezt a jellegzetesen pesti alakot, a „füttyös muzsikust”, a „kis Seresst”, aki szinte soha nem hagyta el szeretett hetedik kerületét, és évtizedekig volt meghatározó szereplője a pesti éjszakának. Egyedi humora és keserédes melankóliája lett a védjegye, dalai fájdalmasan ismerősek. Egyszerre idézik a kort, a '30-as, '40-es évek mozgalmas, tragikus pillanatait, és válnak azóta is mindenkor aktuális szívüggyé, vigasztalóvá, útitárssá.

seress cd-borito otk

seress cd-borito otk

Zongorázni igazán nem tudván, fél kézzel pötyögve, rekedtes hangján adta elő számait, melyek egytől egyig igazi slágerré váltak: Csak átutazó vagyok itt a Földön, Szeressük egymást, gyerekek, Az élet egy nagy csodálatos semmi... Vendégkönyvébe dedikált az egész 20. század Toscaninitől a walesi hercegen át Louis Armstrongig. Otto Klemperer, a világhírű karmester legendás mondata Seressről: „Nem muzsikus – csak zseni.”

A Dalok a Kispipából CD már előrendelhető az [email protected] címen, és a megjelenést követően átvehető az Óbudai Társaskörben.

2016. február 26., péntek 19 óra

Dalok a Kispipából

Szerkesztette és közreműködik: Fesztbaum Béla

Kék Duna Koncert-Szalonzenekar

Művészeti vezető: Berki Sándor

Belépőjegy egységesen: 2500 Ft

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.
Zenés színház

Fiatal tehetségek gálakoncertjével köszöntik a nyolcvanéves Marton Évát

Egykori és jelenlegi növendékei, valamint a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny díjazottjainak fellépésével köszönti születésnapja alkalmából az énekesnőt a Magyar Állami Operaház.
Tánc

Összművészeti ünnepi esttel zárul a 10. Színházi Olimpia

Június 24-én nívós zenei kísérettel megvalósuló táncelőadásokkal és Szent Iván éji mulatsággal zárul az idei év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Színházi Olimpia. A színpadi produkcióknak és az azokat követő rendhagyó programoknak a Margitszigeti Színház ad otthont.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World gyász

Elhunyt Astrud Gilberto

A The Girl from Ipanema című dallal világhírűvé váló, a bossa nova megalapítói közé tartozó brazil énekest nyolcvanhárom éves korában érte a halál.
Jazz/World interjú

„A közös nevezőt a jazz biztosítja, illetve az egymás iránti nyitottság” –  interjú Dés Andrással a T.E.L.D. első lemezéről

Négy remek művész találkozásából megszületett a T.E.L.D. első lemeze a Fonó gondozásában. Az új zenei anyagról a jelenleg Bécsben élő, Budapesten sokat koncertező Dés András ütőhangszeres művésszel beszélgettünk.
Jazz/World hír

Őselemek a Napfonat tolmácsolásában – megjelent a Harmatcseppben él a világ bennem című lemez

Második nagylemezével jelentkezik A Dal 2022-es döntőjébe is bejutó a capella együttes. A lemez már kapható digitális terjesztésben, hamarosan fizikai formájában is megjelenik a Fonó gondozásában.
Jazz/World ajánló

Június első hétvégéjén a jazz zene körül forog minden Szentendrén

Nyolc koncerttel várja a jazzrajongókat a Jazz Estek Szentendre rendezvénysorozat a Barcsay udvarban június 2. és 4. között.
Jazz/World magazin

Bornai Tibor a Balatoni nyárról: Az igazi líra a hétköznapok apró rezdüléseiben bújik meg

A KFT együttes énekes-billentyűsét a Fidelio új, Dalok nyomában című sorozata kapcsán kérdeztük a zenekar legendás, Balatoni nyár című slágeréről.