Tökéletesen megtanult magyarul az itt töltött 18 év alatt, most is magyarul beszélgettünk, amit igyekeztünk minél hűbben írásban is visszaadni, hiszen a búcsúzás olyan szituáció, ahol fel-feltörnek az érzelmekkel fűtött megnyilvánulások.

- A Budapest Folk Festen a trióddal lépsz fel és Gevorg Dabaghyannal. Mondd el, hogy mit kell tudni a duduk szólistáról, aki hazád fia, és hogy kik lesznek a triód tagjai, mit fogtok játszani!

- A basszusgitáros - először fogok játszani vele -, Azur Iimamovič bosnyák, a Divanhana zenekarban játszik. Gevorg Dabaghyan duduk játékos világhírű, már mindenhol megfordult, a Gladiátornak is a zenéjét ő fújta. Badics Márk dobos barátom, kollégám. Sok tekervényes megoldást próbáltam magam körül szervezni, akikkel emberileg is el tudjuk viselni egymást, mert én sem vagyok egy könnyű eset, de ellenkezőleg sem mondhatom, hogy a többiek könnyű esetek, csak valahogy nekem jobban sikerült kimaradnom ebből, hogy nem vagyok könnyű eset. De kezdek kanyarodni más irányba... Badics Márk dobossal nagyon jól dolgozom, már két éve együtt játszunk. Bata István basszusgitáros most nem lesz itt, de majd a későbbiekben vele is fogok játszani egy-két koncertet. Hogy milyen számokat játszunk? Főleg saját számokat, háromnegyedben, de nem keringő, nem is szving, mert én szvinget nem játszom, nem is tartom magam jazz-zenésznek.

- Nem, Novi Sad-ban, Újvidéken, a Vojvodinski Múzeumban, a legnagyobb teremben fel voltak állítva a mikrofonok meg egy-két paraván, és ott vettük fel. A fotók a koncerten készültek, volt egy koncert Novi Sadban a Zsinagógában, de ez sajnos nem koncertfelvétel. Az emóciót nem lehet stúdióban kiadni. Mminden tiszteletem az összes hangmérnöknek, de ennyit bátorkodok róla elmondani, hogy inkább koncerten vegyük fel. Ami persze egy illúzió, mert nem lehet felvenni. Jó, persze, fel lehet venni, csak nem lesz olyan, mintha ott lenne.

- Boris Kovač ment oda hozzád, amikor először hallott szólóban, Németországban, és az tetszett meg neki, hogy kifejezted a kelet-európai ember borús, felhősebb érzésvilágát és azt is, hogy ennek ellenére a mediterrán, a napsugaras iránt vonzódik. Valószínűleg megérzett valamit Kovač abból, amit a zenédben megjelenítesz mint párhuzamos, különböző világokat, nem?

- Valószínű igen.

- Erről mondj valamit!

- Most mondtam. Valószínűleg igen. De te olyan szépen fejezed ki, hogy ehhez nem tudok hozzátenni. Nem vagyok jó interjúalany...

- Mi a véletlen szerepe a pályádon? Hagyod magad, hogy meglegyen az inspiráció, hogy meglegyen az alkalom, meglegyen a pillanat varázsa, hogy történjenek veled a dolgok, vagy inkább szépen összerakod, hogy ma ez, holnap az, holnapután amaz, és akkor majd kijön belőle valami.

- Az utolsó megoldás a legjobb, hogy megtervezem. De hazugság lenne, ha én ilyet mondanék magamról, mert ahhoz képest sokkal lustább vagyok, mint amennyit gyakorolnom kell. Nyugodtam mondhatom, mert ez kulisszák mögötti beszélgetés, de attól még hazudni nem fogok. És magamhoz képest nagyon le vagyok maradva, ez a második. És a harmadik az, hogy az embert nemcsak attól kell megítélni, amit csinál, hanem attól, hogy mi mindent megálmodik. De hogyha tudtál álmodni, azt meg is tudod valósítani, mondja Walt Disney. És teljes mértékben elégedetlen vagyok. Inkább emocionális és ösztönös lény vagyok.

- És miért vagy elégedetlen?

- Jó kérdésekkel teljesen meg vagyok elégedve. Azzal biztosan meg vagyok elégedve, hogyha én is tudnék ilyen jó válaszokat adni, amilyen jó kérdéseket kapok, akkor legalább lenne valami okom, hogy elégedetlen legyek valamilyen cselekvéssel.

- Az elégedetlenséged nyilván valamiből táplálkozik.

- Valószínűleg abból, hogy nem vagyok otthon. És amit kívülről kapok, az mégis egy olyan helyzetet ad, egy tudatalatti összeállításban, hogy elégedetlen vagyok.

- Az otthon nyilván Örményország.

- Bólogat.

- Hát akkor most már elérkeztünk a legizgalmasabb kérdéshez...

- Nem, a legizgalmasabb az előbb volt. Remélem, hogy ennél izgalmasabb kérdés nem lesz.

- Már a telefonban mondtad, hogy ez nem szomorú hír, ez egy hír. Tizenvalahány évig itt alkottál, itt dolgoztál, és most lehúzod a rólót vagy nyitsz egy új ablakot, korszakot. Honnan nézed? Nekünk nyilván hiányozni fogsz, a közönségnek, a lemezeid vásárlóinak és az összes partnerednek. De mi vár otthon?

- Elsősorban nyilván nekem is fognak hiányozni azok a barátok, zenész kollégák vagy emberek, akikkel kapcsolatban vagyok. 18 éve élek itt, ez az életemnek a fele. De én nyilván nem húzom le a rólót, én nyitva hagyom az összes ablakot, elbúcsúzom egy életmódtól, hogy lehessen módom próbálkozni egy másikkal. De nyitva hagyom az összeset, a hidakat nem fogom elégetni magam után. Mi vár otthon? Szüleim, magánélet, egy másik fajta magánélet, zenészbarátaim vagy barátnőim. Van sok mind a kettőből.

- Említetted, hogy nem jazz-zenét játszol, hanem világzenét...

- Nem mondtam, most sem, amikor elkezdtem játszani, én sem tudtam, hogy pontosan mit játszom, hanem csak azt, ami kijött magamból. Amikor '96-97-ben elkezdtem játszani, akkoriban még nem kellett elnevezni. Én meg nem voltam egy PR-menedzser, hogy kitaláljam. Ez nem így történt.

- A világzene csak egy rekesz, amibe bele lehet tenni a lemezeket a boltban. Mégis van számomra jelentősége a te muzsikáddal kapcsolatban, mert szinte össze lehetne állítani majdnem egy egész világtérképet, hogy hány országból származó zenésszel játszottál már a magyarokon kívül. Az utolsó előtti lemezeden rajtad kívül hét országbeli muzsikus szerepel. Így értelmezve mindjárt értelmes fogalom a világzene.

- Ennek szándéka is volt, nemcsak értelme, amit a lemezborítón is lehet látni. Az imént említettem, hogy kikkel játszom most, hogy emberileg meg zeneileg is kompatibilisek tudjunk lenni. Nem véletlen, hogy ennyi emberrel vettük fel, akkoriban még nem is tudtam, hogy abból mi lesz, csak úgy elkezdtem álmodni, írni, hangszerelni, nem mintha egy nagy zeneszerző vagy hangszerelő lennék, egyik sem vagyok...

- Hát azért elég sok munkád van ezen a téren...

- Színházi meg filmzenékből összeszedtem, amit eddig írtam, meg hozzávettem újakat, de hát az körülbelül hatéves munka, és a hat év alatt, ahogy te is mondtad, annyi nemzetiségű emberrel játszottam, és leírtam egy papírra, hogy kikkel akarok játszani. De nem a nemzetiség számít, hanem hogy ki milyen zenész. Sok trió formációm volt, az valahogy nekem tetszett, hogy hárman, hogy harmonika-bőgő-gitár vagy dobszerkó, vagy ütők, és nem véletlen, hogy ezt a címet kapta ez a lemez: No Compromise. Ez a lényege. Ez az a zenekar, amelyikben van kubai basszusgitáros, afrikai dobos, Romániából a tenorszaxofonos, Kanadából a trombonos, New York-ból az altszaxofonos, Brüsszelből a szopránszaxofonos, magyar cigány, Botos Józsi a gitáros - meg én.

- Ha most egy vagy két zenészt magaddal vihetnél, akkor kit vinnél?

- Szeretem a röntgenező kérdéseidet... Ha ott leszel a nézőtéren vasárnap, akkor meglátod, hogy kik azok.

- Egyszer Hajós András tévéműsorában azt válaszoltad arra, hogy mi a közös a magyar és az örmény világban, hogy szinte semmi. Ehhez képest bírtad 18 évig. Most is így látod?

- Akkor azt mondtam, hogy szinte semmi közös, most meg csak két szóval: semmi közös.

- Pedig azt gondolná az ember...

- (rázza a fejét) Megkaptam egyfajta nevelést otthon. Megkaptam egyfajta nevelést az utcán, megkaptam egy másik fajta nevelést 19 éves koromban, amikor idejöttem. Most, 18 év után visszamegyek.

- Mi a fontosabb a döntésedben, hogy innen elmész vagy hogy hazamész?

- Mind a kettő fontos, egyformán. Ha Párizsból, vagy a világból bárhonnan mennék vissza, akkor is belejátszana, hogy honnan megyek el. Számít, persze, minden számít.

- Nem úgy mész el, hogy nem jössz vissza. Ha hívnak, jössz, így van?
- Ha meghívnak, akkor jövök. Ha hívnak, akkor felveszem a telefont. Ha hívnak, és nem veszem fel, akkor hagyjanak üzenetet.

- Köszönöm a beszélgetést.

A Budapest Folk Fest Gálaestje
2013. április 21. 19:00 - Budapest Music Center
Km.: Lukács Miklós-Borbély Mihály duó; Lajkó Félix: Mező (lemezbemutató koncert); David Yengibarjan trió, vendég: Gevorg Dabaghyan (AM)