A jazz fáradhatatlan megújítója Miles Davis, aki talán a "legek" között is a legnépszerűbb. Aligha gondolná bárki, hogy az olyan életművek gondozói, mint Davisé, még tartogatnak valamit a tarsolyukban. De a szakadékba már régen bezuhant lemezkiadók még mindig tudnak meglepetéseket okozni, most például a Sony-Columbia. A Sony-Columbia Kalózkiadások címmel (Live in Europe 1967: The Bootleg Series Vol. 1.) három CD-t és egy DVD-t csomagolt egy dobozba. Aki csak az ajándéktippre volt kíváncsi, annak már itt eláruljuk, hogy egy darab CD-t tartalmazó válogatás is megvásárolható a drága gyűjteményes doboz helyett.

A felvételek valójában nem minősíthetők kalóznak, hiszen nem titokban, lopva rögzítették őket, és nem is illegálisan, magyarul szerzői jogot sértő módon adták őket ki. Ezek engedéllyel, rádió- és tévéállomások professzionális berendezésein készült felvételek, amelyeket (nyílván a lemezkiadást illető jogaik alapján) a Sony-Columbia összeszedegetett. Hogy mégis ilyen címmel adták ki őket, annak az az egyszerű magyarázata, hogy e rádiófelvételek alapján már több kalózkiadás is megjelent, tehát a "kiadatlan" jelző csak részben igaz rájuk. És hogy miért csak most szedték össze és adták ki ezeket, az elég messze vezetne, mindenesetre Davis halálának huszadik évfordulójára időzítették.  

A Davis-zenekar 1967-ben, európai turnéján érintette Párizst, Koppenhágát és Antwerpent, ezekből a koncertekből adja közre most a kiáasott kincseket ez a gyűjteményes kiadás. Davis elborzasztó mértékben zseniális együttesei közül is kiemelkedik ez a fiatal, csupa tűz, csupa ötlet, ide-nekem-az-oroszlánt-is kvintett, amely 1964-68 között működött: Wayne Shorter, Herbie Hancock, Ron Carter, Tony Williams. Persze nem véletlen, hogy ennek a zenekarnak három tagja is játszott a Davis emlékzenekar budapesti koncertjén.

A repertoár szinte csupa örökzöld, vagyis olyan szerzemények, amelyek vagy magukban is örökzöldnek (standarnek) számítanak, vagy olyanok, amelyeket például Shorter jegyez, és ma már minden jazziskolásnak tudni, de legalább is ismerni kell őket, és természetesen az 1965-1967 között készült Davis sorlemezeken szerepelnek, E.S.P., Miles Smiles, Sorcerer és Nefertiti. Az Agitation (E.S.P.) a shorteri életmű archimédeszi pontja, a Footprints valamint a Gingerbread Boy (Miles Smiles), a Masquelero (Sorcerer ) és a Riot (Nefertiti) a korszak előremutató, állandó darabjai. De a koncerteken Davis kedvenc standardjei közül elővették a Round Midnight, On Green Dolphin Street, I Fall In Love Too Easily és a No Blues címűeket, amelyek feldolgozása természetesen mind különbözik a stúdiófelvételektől. A számok ugyan nagyrészt ismétlődnek a három CD-n, de a verziók közötti különbségek felfedezése bepillantást enged a jazz legnagyobb műhelyteremtőjének, Davisnek a zenekar-vezetői titkaiba. Mintha nem is 1967-es, hanem mai zenekart hallanánk, olyannyira érvényes zene ez, az utolsó hangig.