Jazz/World

Debreceni Jazznapok

2006.09.01. 00:00
Ajánlom
A jazz sokáig a tiltakozás muzsikájának számított, ám ma már inkább a 20-21. század nemzetközi, szintetikus élő népzenéje. Az elmúlt több mint harminc év alatt Debrecen a jazz valóságos fellegvárává vált.

A Debreceni Jazznapok nemcsak azért emelkedett a mérvadó fesztiválok sorába, mert külföldi sztárokat is felvonultató, színvonalas koncertek füzérét foglalta magába, hanem azért is, mert sajátos atmoszférát teremtett a nagyerdei Békás-tó mellett. St. Louis – 2003, New Orleans – 2004, Chicago – 2005. A jazz nagy amerikai városait bemutató egyedülálló négyéves sorozat zárásaként 2006-ban a jazzvilág központja, New York City a megújuló 35. Debreceni Jazznapok vendégvárosa. Jazz, társművészetek, városbemutatás – a program a legendás metropolisz hangjait, színeit, formáit és ízeit hozza el Magyarországra. A rendezvény ebben az évben új helyszínnel bővül: a nagyerdei Békás-tó melletti ingyenes jamboree hangversenyei a februárban avatott Kölcsey Központ exkluzív koncertjeivel egészülnek ki.

Néhány név az idei fellépők közül: Claudia Quintet (USA), Kevin Mahogany (USA) és a Budapest Jazz Orchestra (H), Kaltenecker Trió (H), Kőszegi Imre Percussion Orchestra (H), a Magyar Rádió jazzhegedű tehetségkutató versenyének győztesei, Groove Collective (USA), Nagy János Trió (H), Trio Yengibarjan (H–B), Szőke Nikoletta & Jazzclusive (H), Eric Alexander Organ Combo (USA), Sonny Fortune - Rashied Ali Duó (USA), Cedar Walton Trió (USA), Regős Trió (H), Deja Vu (H), Debrecen Jazz Group (H) és Eric Alexander (USA), Debrecen Step Time Band (H), Debrecen Dixieland Jazz Band (H)

(2006. szeptember 7-10. Debreceni Jazznapok)

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Vizuál

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Vizuál

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.
Klasszikus

Ha kottát nyomtatsz egy pólóra, legalább csináld jól

Valami nagyon nem a kotta szerint alakult az Amazonon.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.
Jazz/World interjú

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World quincy jones

Andreas Varady nem akar iskolába menni

A magyar származású, csodagyerekként felfedezett gitáros a leghíresebb jazzmagazin, a Downbeat címlapján szereplő cikkben mondja el, miért nem akar a legjobb jazziskolákban továbbtanulni.
Jazz/World lukács miklós

Lukács Miklóssal lép fel Charles Lloyd Budapesten

A tervezettől eltérő helyszínen, a RAM Colosseumban lesz a világhírű amerikai jazzszaxofonos, Charles Lloyd és formációja, a Marvels budapesti koncertje július 1-jén.
Jazz/World ajánló

90 évesen is a legjobbak között a BJC-be látogató Lee Konitz

A Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat következő vendége az idén 90 éves Lee Konitz, aki a jazz történetének élő legendája és egyben krónikása.