Jazz/World

Délben zárul az utolsó licit

2007.03.29. 00:00
Ajánlom
A Budapesti Tavaszi Fesztivál kiemelt koncertjeinek utolsó jegyeire lehetett licitálni a fidelio.hu-n, de a jegyárverésnek lassan vége, a Nigel Kennedy Quintet jegye 15 ezer forintról indult és csütörtök délben üt le a képzeletbeli kalapács.

A Nigel Kennedy Quintet tagjai a Blue note sessions című 2006-os albumukról játszanak, amelyet a jazz műfajban szokás a tavalyi év zenei szenzációjának nevezni. A névadó Nigel Kennedyt azonban elsősorban Vivaldi extravagáns előadójaként ismerik. 1956-ban született, szülei is zenészek voltak, ő maga hat évesen hegedült, s hét éves korában már Menuhin istápolta. Stílusa megosztja a közönséget, olykor erőszakos, faragatlan, bőrdzsekiben nyomuló, de tagadhatatlan, hogy a komolyzenének sok hívet szerzett a fiatalok körében. Már az első komolyzenei lemezével - Elgar h-moll hegedűversenyével - nagy sikert ért el 1984-ben: 300 ezer példány kelt el belőle, aranylemezes lett és két díjat is bezsebelt a Gramophon magazintól, illetve a BPI Awards-tól. De Vivaldi Négy évszakával ütötte meg a csúcsot, az eladott kétmillió lemezzel bekerült a Guinnes Rekordok könyvébe 1989-ben.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Rosszkedvű? – Vígjátékok karantén idejére

Nem a valóság elől menekülünk, egyszerűen csak szeretnénk egy kicsit jobban érezni magunkat. Ezért nézünk vígjátékokat és ezért ajánljuk őket. Szubjektív filmajánlónkban az HBO Go klasszikus és közelmúltbeli vígjátékaiból válogattunk.
Plusz

Hatezer műsort tesz közzé ingyenesen az MTVA

A NAVA, a Rádióarchívum és az M3 is ingyenessé tette tartalmainak egy részét, hogy komolyzene, hangoskönyvek, tévéfilmek és sorozatok által biztosítsák az igényes otthoni szórakozást.
Klasszikus

Elhunyt Krzysztof Penderecki lengyel zeneszerző

Nyolcvanhat éves korában, hosszú és súlyos betegség után vasárnap elhunyt Krzysztof Penderecki neves lengyel zeneszerző, a kortárs zene kiemelkedő alakja - közölte a lengyel sajtó.
Színház

Molnár Piroska: „A színházak nem köthetnek ki végleg az online térben”

A Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze azt mondja, hogy most is minden nap körbetelefonálják egymást Pogány Judittal és Csomós Marival, ki hogy van. Bizakodnak. Molnár Piroska arról is beszél, hogy ez a rendkívüli helyzet komoly lelki és szellemi erőpróba is, egy mentális maraton, ezért óvatosan kell bánnunk az energiáinkkal. Ő türelmes, de azért már nagyon hiányoznak neki a kollégák.
Színház

A Színházi világnapon indult az Ülj mellém! beszélgetéssorozat

A kultúra és a sport tehetségeit ülteti egy asztal mellé Fodor Annamária színművész és a Molnár Andrea táncművész új online beszélgetéssorozata. Az Ülj mellém! első adásában Udvaros Dorottya, Miklós Edit és Bercsényi Péter beszélgetnek. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World videó

A járvány alatt is dolgozókért szól a Neked írom a dalt különleges verziója - Videó!

A dal szerzője, Presser Gábor mellett olyan művészek énekelnek együtt, mint Zorán vagy Charlie - összesen negyvenhárman köszönik meg az egészségügyiben vagy kereskedelemben dolgozók és a tanárok munkáját.
Jazz/World fonó

Elitcsapatban Lajkó Félix a VOLOSI közös lemeze

Egyetlen magyar kiadású albumként az elmúlt öt év legjobb ötven lemeze közé került Lajkó Félix & VOLOSI közös lemeze a világ legelismertebb világzenei szaklapja, a londoni székhelyű SONGLINES listáján.
Jazz/World online közvetítés

„A zene lelki táplálék” – Erkélykoncertek a Hagyományok Házában minden délben

A Hagyományok Háza minden délben koncertsorozattal jelentkezik a Corvin téri székházának teraszáról. Az eseménysorozat április 22-éig a Hagyományok Háza Facebook oldalán követhető.
Jazz/World magazin

A Hungarian FolkEmbassy & Barátai népzenével és régizenével a magyar–lengyel barátságról

A magyar-lengyel barátság napján, március 23-án látott napvilágot a Hungarian FolkEmbassy & Barátai új lemeze, amelyet Budapesten és Varsóban vettek fel 2019 telén.
Jazz/World gyász

Elhunyt Manu Dibango jazz-szaxofonos

A fúziós jazz legendás alakjának halálát az új koronavírushoz köthető tüdőgyulladás okozta. 86 éves volt.