Charles Aznavournak azt mondták, hogy túl csúnya és túl alacsony az énekesi karrierhez, ez azonban mégsem akadályozta meg abban, hogy az egyik legnagyobb sanzonista legyen, akit a francia Frank Sinatraként is emlegettek. Csakhogy Sinatrával ellentétben Aznavour maga írta a dalait, amelyekben a sanzon műfajában korábban tabunak számító témákat is feldolgozott: énekelt homoszexualitásról, problémás házasságokról, depresszióról, sőt – most kapaszkodjanak meg! – a férfiak érzelmeiről is.

– nyilatkozta három éve.

Charles Aznavour (Fotó/Forrás: Flickr)

A 94 éves korában elhunyt énekes művészetét a köztudatban könnyű szórakozásként könyvelték el – írja a Guardian szakírója, Alexis Petridis. Két legnagyobb slágere, a szirupos Les plaisirs démodés és a Tous les visages de l'amour ugyan valóban elég ódivatú volt, és úgy került fel a hetvenes években a glam és a soul uralta slágerlistákra, mintha a rock’n’roll forradalma meg sem történt volna, mégis számos progresszív szellemiségű popzenész - köztük Bob Dylan is - nagy rajongója volt. Sőt, a vagabund folkpróféta egyenesen a legjobb koncertnek nevezte Aznavour egyik fellépését, amelyet a Carnegie Hallban hallott 1963-ban. Ez volt az a fellépés, amelyet egy korabeli újságcikk így írt le:

Aznavour előtt a reménytelenség nem volt népszerű – viccelődött Jean Cocteau filmrendező, amikor az Orfeusz végrendelete című filmjének egyik főszereplőjévé választotta. Aznavour eleven érzékkel írt a mindennapokról, és a cenzorokat leszámítva mindenki imádta a stílusáért. Írt az orgazmus utáni eufóriáról is, de azt a dalát nem játszhatták a rádiók (Après l’amour). Tu t’laisses aller című sanzonjában egy férfi lerészegedik, hogy aztán elmondja őszintén a feleségének, mit is gondol róla – szörnyű dolgokat. Aztán kényszeredett mosollyal hozzáteszi, hogy a dolgok azért maradhatnak úgy, mint eddig, és megpróbálja magához vonni a nőt: „Et parfois comme par le passé / J'aimerais que tout contre mon coeur / Tu te laisses aller, tu te laisser aller” – „Legyen úgy, mint eddig, történjen minden a szívem ellenében. Engedd el magad, engedd el magad!”

Az 1963-as Bon Anniversaire című dal egy elrontott születésnapi köszöntésről szól, szinte kényelmetlen hallgatni. 1972-ben, amikor a francia popkultúra látványosan kerülte a homoszexualitás témáját, Aznavour egy drag queenről írt sanzont (Comme ils disent), aki az anyjával él, de az igazi élete éjjel kezdődik. Amikor az énekes először előadta a dalt néhány homoszexuális ismerőse előtt, dermedt csend fogadta. „Megkérdezték, hogy ki fogja énekelni. Én, feleltem. Újabb csönd. Aztán valaki amiatt aggodalmaskodott, hogy mondok-e előtte valamit. De hát el tudják képzelni, hogy a színpadon megállok a dal előtt, és bejelentem, hogy most egy homoszexuális szemszögéből fogok énekelni, de nyugi, valójában nem vagyok az? Nem volt visszaút!”

Charles Aznavour legjobb dalai egyben monodrámákká válnak az előadásában.

Több filmben is szerepelt, az Átkelés a Rajnán címűért elnyerte Cannes-ben a legjobb férfi főszereplő díját. Vele készítette Truffaut a Lőj a zongoristára! című filmet, mellékszerepe volt az Oscar-díjas A bádogdobban. Utolsó filmje, az Ararát (2002) az örmény népirtásról szól.

Charles Aznavour (Fotó/Forrás: Flickr)

Életének utolsó éveiben is újabb dalokat írt, mintegy 1300 sanzonból álló életművet hagyott maga után. És számos legendát. Például azt, hogy hiába köszönthette Edith Piafnak a felemelkedését, soha nem lett a művésznő számos szeretőinek egyike. „Nem volt az esetem” – kommentálta később. Viszont Piaf kedvéért még egy orrplasztikára is hajlandó volt Aznavour, hogy aztán az énekesnő megjegyezze a beavatkozás után: „Jobban tetszett előtte!”

Kapcsolódó

A kis veréb – Edith Piaf

A XX. század egyik legizgalmasabb művészi életútja Edith Piafé, akinek neve örökre összeforrt a sanzonéneklés műfajával.