Jazz/World

Dés András fákon, köveken és vízen zenél

2021.06.24. 13:30
Ajánlom
Július 1-én a Dés András Erdőkerülő Quartet az Opus Jazz Clubba a nem hétköznapi körülményeik között – a Bakony erdeiben – született einschließlich című albumával teremt különleges zenei élményt.

2019 nyarán Dés András három zenésztársával, különleges „stúdiót” talált az Erdőkerülő Quartet bemutatkozó albumának felvételeihez: Németbánya és Farkasgyepű közt a Bakony erdeinek egyik eldugott, ember nem járta zugát választották helyszínül. 

Az amúgy sem hétköznapi körülmények között megszületett lemezen a spontaneitás, a kockázatvállalás és az improvizáció – a jazz alapvető jellemzői – minden eddiginél meghatározóbbak, hiszen Dés András nem vitte magával megszokott hangszer-szettjét, hanem a fákon, a köveken, a vizen, ha úgy teszik, magán az erdőn zenélt.

A lemezfelvételt megelőzően annak zenei anyagát, mintegy bemelegítésül, kedvenc magyarországi fesztiváljaikon és klubjaikban, köztük az Opus Jazz Club is eljátszották, így a felvételekre felkészülten érkeztek a Bakony rengetegébe. Bár az erdőt nem tudják magukkal hozni, de az einschließlich címmel a BMC Records gondozásában megjelent lemez különleges hangulatát, a klub körülmények között is megteremtik. 

Dés András Erdőkerülő Quartet

Ávéd János - szaxofon

Fenyvesi Márton - gitár

Szandai Mátyás - nagybőgő

Dés András - ütőhangszerek

Helyszín: Opus Jazz Club

Időpont: 2021.07.01. 20:00

Online jegyvásárlás ezen a linken elérhető

Fejléckép: Dés András Erdőkerülő Quartet (fotó: Somogyi Lajos)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Átadták a 20. Verzió Filmfesztivál díjait

A jubileumi szemlén idén öt kategóriában versenyeztek a filmek. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak. A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban november 29-ig, online pedig december 10-ig folytatódik.
Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Vizuál

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Vizuál

Rangos németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegő című magyar filmet 

Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon.
Vizuál

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

Az alkotás öröme – interjú Czakó-Kuraly Sebestyénnel

Nagyinterjú a budapesti Platon Karataev zenekar egyik énekes-gitárosával, Czakó-Kuraly Sebestyénnel, akinek hamarosan új szólólemeze jelenik meg.
Jazz/World ajánló

Zeneversek decemberre a Modern Art Orchestrától

A Modern Art Orchestra egy egész estet szentel Weöres Sándor műveinek december 17-én, Harcsa Veronikával kiegészülve.
Jazz/World ajánló

A sokoldalú cimbalom – Balogh Kálmán és ifjú tehetségek estje

Balogh Kálmán Cimbalmos Triója és a hangszer hét tehetséges fiatal művésze lép fel a Müpa Világraszóló sorozatában, ahol a népzene mellett a jazz és az improvizáció is szerepet kap.
Jazz/World ajánló

4X4 Sessions koncertsorozat az Oláh Krisztián Quartettől a Budapest Jazz Clubban

A négyéves együttes novembertől februárig négyrészes koncertsorozattal jelentkezik, amelyen az Oláh Krisztián Quartet eddigi repertoárja mellett készülő negyedik albumjukból is ízelítőt kaphat a közönség.
Jazz/World ajánló

Egy nap a gitárőrület jegyében

December 10-én adventi hangulatú jazzkoncertek várják az érdeklődőket a Vigyázó Sándor Művelődési Központban működő Jazzpresszóban. A nap során olyan neves fellépőkkel találkozhatunk, mint Canarro, Bolba Éva és a Jazzterlánc, Guitar Madness vagy a Gyárfás István Trió.