Jazz/World

Divatba jön a hagyomány?

2012.11.09. 17:38
Megosztom
A második elődöntővel folytatódik november 10-én este a Dunán a Fölszállott a páva 2012 népzenei és néptánc tehetségkutató.

Fergeteges táncos-zenés produkciók, vidám hangulat és őszinte érzelmek jellemezték az autentikus folk'n'roll vetélkedő első, kamerák előtt zajló elődöntőjét. Mindenki a legszebbet és a legjobbat akarta megmutatni abból, amit tud, és ezzel bizony nehéz helyzetbe hozta a zsűri tagjait, akik hiába keresgéltek a pontozólapokon egyre magasabb és magasabb értékeket. Szerencsére nemcsak a stúdióban voltak sokan kíváncsiak a versenyzőkre, hanem egyúttal a műsor történetének eddigi legjobb nézettségét is elérte a Fölszállott a páva 2012 a múlt szombati adással. A népzenei és néptánc tehetségkutató verseny első elődöntőjének közönségaránya is csatornaátlag feletti volt, a nézők 3,7 százaléka választotta a Dunát, amellyel a műsor idősávjában a három országos adó mögött a negyedik helyen végzett a nézettségi versenyben a csatorna. Az ismétléssel együtt a vetélkedő első elődöntője majdnem 1,2 millió nézőt ért el a hétvégén.

A múlt szombati, első elődöntőből hat produkciót juttatott tovább a verseny szakmai zsűrije. A néptáncegyüttesek közül a kalotaszegi táncokkal bemutatkozó Czifra Együttes és a Zagyva Banda, illetve a szászcsávási táncokat feldolgozó Rába Néptáncegyüttes folytathatja, az énekes és hangszeres szólisták közül pedig a gyimesi „keservesekkel" nagy sikerrel bemutatkozó Tintér Gabriella és a zsűrit virtuóz tekerőjátékával elbűvölő Patonai Bátor maximális pontszámmal jutott tovább. Bár a szóló tánc és páros tánckategóriájában sem volt könnyű választása a zsűrinek, a szatmári botolóval és verbunkkal színpadra lépő Berecz István ugyancsak 60 ponttal vívta ki a továbbjutás lehetőségét, ahogy a híres gyimesi prímás emlékére Zerkula Zenekar néven muzsikáló együttes is az előadás tisztaságával, egyszerűségével nyerte el a zsűri tetszését, a maximális pontszámot a zenekarok és énekegyüttesek kategóriájában, és egyúttal a biztos helyet a verseny középdöntőjében.

A műsor és a verseny természetesen folytatódik, további 36 produkció mutatkozik még be a Fölszállott a páva novemberi elődöntőiben. Szombaton, november 10-én 18.35-től újabb néptáncegyüttesekért, énekes és hangszeres szólistákért, zenekarokért, énekegyüttesekért, táncos szólistákért és táncospárokért izgulhatnak a Duna nézői.

A második elődöntő versenyzői:

Tik trio, énekegyüttes, Bugyi
Bara zenekar, Budapest és Tárnok
Petrovics Roland és Balogh Ottó (Cace Rome zenekar), Pécs

Juhász Bence Zsombor, táncos szólista, Zselíz
Markó Fruzsina és Iván Róbert, táncospár, Kalocsa
Okányi Mihály, táncos szólista, Békés

Jászság Népi Együttes, Jászberény
Pöndöly Néptáncegyüttes, Komló
Szellő Táncegyüttes, Kostelek

Csizmadia Anna, énekes szólista, Kupuszina
Kovács Krisztián, énekes szólista, Moldva
Krajcsó Bence, hangszeres szólista, citera, Vésztő

2012. november 10., 18.35 Duna
Fölszállott a páva 2012  - Második elődöntő
Műsorvezető: Herczku Ágnes és Novák Péter

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Cserhalmi György bírálta a kultúra területét érintő intézkedéseket – íme Nagy Ervin válasza

„A kulturális kormányzat eltökélt abban, hogy szakítson az »eddig ti voltatok, most mi jövünk« logikájával” – írja a kultúráért felelős államtitkár a Nemzet Színészének nyílt levelére adott válaszában.
Vizuál

Dőltünk a röhögéstől, aztán jöttek a könnyek – beszámoló a CineFest első két napjáról

A CineFesten egy szerb–horvát vígjátéktól abszurd thrilleren át egy megrázó mexikói drámáig jutottunk, miközben Für Anikó olyan alakítást nyújtott, ami után nehéz volt megszólalni. Beszámolónk a szeptember 12-ig tartó szemle első két napjáról.
Vizuál

Néha a mesterek is mellényúlnak – jó rendezők rossz filmjei

Van, hogy egy grandiózus tervből kínos kudarc lesz, máskor a stúdió szól bele túl erősen, vagy éppen maga az alkotó veti el a sulykot. Összegyűjtöttünk néhány emlékezetes példát arra, amikor a kivételes tehetség és a biztos kéz sem volt elég egy jó filmhez.
Klasszikus

Az önismeret útvesztőiben – gondolatok a 7. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyről

Nyolcvan fiatal énekművész gyűlt össze Budapesten szeptember első hetében, hogy megmérkőzzenek a mostanra nemzetközi hírnévre szert tett énekversenyen, amelyet a Zeneakadémia szervezett, a nemzetközi zsűrit pedig legendás szopránunk, Marton Éva vezette.
Színház

Alföldi Róbert és Stohl András először egy színpadon – Furcsa pár a Centrál Színházban

Neil Simon Tony-díjas klasszikusa, a Furcsa pár friss fordításban, Puskás Tamás rendezésében látható a Centrál Színházban. A nyári bemutatót követően a kőszínházi premiert szeptember 18-án tartják.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Az Országgyűlés alakuló ülésekor megismert sükösdi tamburazenekar is fellép a Pozsonyi Pikniken

„Még soha nem jártam a Pozsonyi Pikniken, és rögtön viszem magammal a sükösdi SUGO Tamburazenekart is” – nyilatkozta Nébl Zsolt, az együttes vezetője a Hír13-nak. A nehéz sorsú gyerekekből álló zenekar szeptember 5-én 17.55-kor zenél a Jászai Mari téri nagyszínpadon.
Jazz/World ajánló

Gospel, jazz, R&B Londonból és a Budapest Bár – két koncerttel búcsúzik a nyár a Margitszigeten

Szeptember 2-án a Budapest Bár érkezik legnépszerűbb előadóival és utánozhatatlan zenei világával, szeptember 4-én pedig a világszerte ünnepelt London Community Gospel Choir koncertje tölti meg energiával az estét.
Jazz/World ajánló

Saját hangon – indul a Vigadó Jazz Club négy koncertből álló őszi évada

A Vigadó Jazz Club négy őszi koncertje egészen különböző irányokba indul. Ami mégis összeköti őket, az a személyes zenei hang – az, ahogyan minden formáció a saját képére alakítja a jazzt.
Jazz/World ajánló

Először koncertezik Magyarországon Momoko Gill, a brit kortárs jazz szcéna sokoldalú előadója

A multiinstrumentalista zenész, dalszerző és producer első magyarországi koncertjére november 8-án érkezik a Turbinába, ahol Momoko című szólóalbumának anyagát mutatja majd be.
Jazz/World ajánló

Idén is jazzel indítja az évadot a Müpa

Szinte már hagyomány, hogy nyár végén többnapos jazzünneppel búcsúztatja a fesztiválszezont, és egyben nyitja meg saját új évadát a Müpa. Augusztus 28. és 30. között három kivételes előadót köszönthetünk a JazzTime-on.