Jazz/World

Django a kerítés tetején

2014.05.03. 07:05
Ajánlom
A Snétberger Zenei Tehetség Központ 2011-ben alakult, és mára Magyarország egyik legfontosabb tehetséggondozó központjává nőtte ki magát. A növendékek a Sziget Fesztivál Roma Sátrában is bemutatkozhattak, idén pedig a Zenekadémián és a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon is közös koncerten léphetnek fel tanáraikkal. Snétberger Ferenccel a közönség iránti alázatról, a Kossuth-díjról és a salgótarjáni éjszakákról beszélgettünk. INTERJÚ

-  Mi a valódi zenei tehetség?

-  Ezt nagyon nehéz megfogalmazni, mert számos dolog együttállása szükséges hozzá. A jó hallás, az ösztönösség ugyanúgy fontos, mint hogy a gyerekek fejben is érettek legyenek. El kell hitetni velük, hogy különleges tudással bírnak, de mégsem bízhatják el magukat, mert akkor nagyon hamar elbukhatnak. Az is nagyon fontos nevelői feladat, hogy a srácok érezzék, hogy mindig van mit tanulniuk még a zenéről és előadóművészetről, legyen bennük alázat a zene és a közönség felé. Ha a saját pályám kezdetére gondolok, nekem is nagyon sokat jelentett, amikor egy konkrét célt kitűztem magam elé. Például azt, hogy egyszer én is a Zeneakadémia színpadán akarok állni. Emlékszem, amikor kölyökként beléptem abba a gyönyörű, díszes terembe. Tudtam, hogy én is itt akarok egyszer majd zenélni, és rengeteget jelentett, amikor fiatalként én is kiállhattam oda. Ez a mai gyerekekre is ugyanilyen inspirálóan hat, ez is a célja az áprilisi koncerteknek.

-  Ha valaki eljut a Zenekadémia színpadára, az már kész zenésznek tekinthető?

-  Nem. Egy zenész soha nem tekinthető késznek. Én legalábbis nem érzem magamat annak. Az egész életem a keresésről szól, a folytonos, meg nem szűnő keresésről. Ha létezik olyan, amitől egy zenész zenésznek tekinthető, akkor az a keresés, amely egy életen át tart.

-  A tehetséggondozásnál sokszor kiemelik, hogy a gyerekek sorsát döntően határozza meg az első személyes élményük, amely az adott művészeti ággal kapcsolatos.

-  Erre a saját életemből tudom hozni a legjobb példát. Salgótarjánban voltam gyerek, apám ott zenélt esténként a kertvendéglőkben. A haverjaimmal felmésztunk a vendéglők melletti kerítés tetejére, és onnan hallgattuk a zenét. Apám gitározott, egész éjjel Django Reinhardt-számokat játszott. Elképesztő élmény volt, órákon keresztül figyeltem őket, gyerekként teljesen magával ragadott az érzés és a szenvedély, ami csak úgy sütött a játékukból.

-  Előfordul még, hogy ugyanígy belefeldkezik egy másik zenész játékába?

-  Persze. Sokszor még akkor is, ha éppen egy színpadon játszunk. Lendvai Józseffel volt például ilyen élményem. Ültem a gitárommal, Józsi szólózott, én meg teljesen belefeldkeztem a feelingbe, ami a zenéjéből áradt.

-  Ha már a feeeling, a díjak mennyit számítanak egy művésznek?

-  Szerintem számítanak, nagyon jó érzés, hogy elsimerik az ember munkáját. Az, hogy idén Kossuth-díjas lettem, nagy megtiszteltetés. De ettől sem én, sem a zeném nem változik, ugyanolyan imádat van bennem a zene iránt, mint amikor apámat hallgattam a salgótarjáni kerítés tetején.

-  Bár a kerthelységnél jóval nagyobb, de a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon újra a szabad ég alatt zenélhet.

-  A Concerto Budapesttel fogunk fellépni, amely egy csak vonósokból álló zenekar. A második felvonásban pedig az iskola növendékei mellett velem fog játszani Oláh Tzumo Árpád zongoraművész, Barcza Horváth József bőgős és a fiam, Toni Snétberger, aki dobol. Lesz egy külföldi vendégünk is, a világ egyik leghíresebb tubása, a francia Michel Godard. Nagyon várom ezt a koncertet, és nem csupán a rangos fellépők miatt. Szabadtéren játszani teljesen más érzés, mint egy hangversenyteremben. Bár akusztikailag nehezebb a helyzet, mint egy zárt térben, mégis, valahogy sokkal közvetlenebb a kapcsolat a közönséggel. Ez a közvetlenség pedig elképesztő energiákat szabadít fel a zenészekben és a közönségben is.

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

Tomboló sikert aratott Berlinben Eötvös Péter új operája

November 28-án este mutatta be a Berlini Állami Opera Eötvös Péter legújabb, Jon Fosse Trilógiája alapján készült operáját. A Sleepless Mundruczó Kornél rendezésében került színre.
Klasszikus

Itt a bejelentés, amitől minden Mozart-rajongó kibukik

A koronavírus járvány okozta gazdasági nehézségek nem kímélték Ausztria egyik ismert cégét, a Salzburg Schokoladét sem, amely többek között a Mozart-golyókat is gyártja. A grödigi székhelyű vállalat hétfőn jelentett fizetésképtelenséget – írta meg a Napi.hu.
Zenés színház

„A Diótörő mérföldkő egy balerina életében” – interjú Rotter Biankával

Rotter Bianka életét végigkísérte a Diótörő: az Operaház színpadán a darab csaknem összes gyerekszerepét eltáncolta, a Budapesti Operettszínházban pedig most a női főszereplő, Klára bőrébe bújik. A táncművészetis évekről, Klára hercegnőről és a jövőbeli terveiről beszélgettünk vele.
Vizuál

Újra látható a Moholy-Nagy Lászlóról szóló film az Urániában

Alysa Nahmias sokszorosan díjnyertes amerikai dokumentumfilmje a 125 éve született világhírű művész és tanár, Moholy-Nagy László életútját és örökségét mutatja be, azt az újító szellemű, a modern technikai lehetőségeket integráló művészi gondolkodást, amely máig inspirálja az alkotókat.
Vizuál

Rekordáron kelhet el Csontváry Titokzatos sziget című festménye

A magyar aukciók történetének legmagasabb kikiáltási áráról, 160 millió forintról indul december 19-én a Virág Judit Galéria karácsonyi árverésén Csontváry Kosztka Tivadar alkotása.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

25 év után újra színpadon a Sziámi együttes

Müller Péter Sziámi egykori zenekara az 1991 és 1997 közötti felállásban a zenész december 4-i koncertjén tér vissza.
Jazz/World hír

Növények „zenélnek” két budai villamosmegállóban

Egy klímaváltozás elleni kampány részeként különleges installációt telepítettek két budai villamosmegállóba, ahol – szonifikációs technológia segítségével – növények biorezgéseiből generált zene szól.  
Jazz/World ajánló

A Showtime Budapest adventi ajánlatai

Falusi Mariann 2022. május 7-én Darabjaim címmel ad koncertet a Budapest Kongresszusi Központban, a Dead Can Dance pedig „Europa – 2022” turnéjukon látogat el Budapestre, a Papp László Arénába 2022. május 8-án.
Jazz/World ajánló

Hazaszeretet-export magasfokon - Interjú Rosonczy-Kovács Mihály népzenésszel

Idén ünnepli megalapításának tízedik évfordulóját a Junior Prima Díjas hegedűs, Rosonczy-Kovács Mihály által alapított Hungarian FolkEmbassy. Az együttes november 30-án kétrészes ünnepi koncerttel várja a közönséget a Fonóban olyan vendégművészekkel, akikkel az elmúlt évtizedben dolgoztak együtt.
Jazz/World ajánló

Perfekcionizmus és dallamközpontúság

Bill Stewart perfekcionista, mégis lélekkel teli játékmódja több generációnyi jazz-dobost inspirált és inspirál mai napig, több tucat jazz lemez megszólalását emeli a legmagasabb fokra, miközben élőben – az aktuális zenekar stílusától függetlenül – minden pillanatban száz százalékos jelenlétével varázslatos élményt nyújt.