Bágyi Balázs és P. Szabó Dániel dobszerelés-cimbalom duója egyéni szín és egyedülálló produkció az ethno-jazz és világzene területén. Mindketten a hazai és a nemzetközi jazz-, illetve folk élet szakmailag elismert, meghatározó résztvevői. Játékmódjuk a kamarazenélés legszebb hagyományaira épül. Több éves együttműködésük és egyéni karrierjük során elért számos siker után a formáció 2007-ben alakult, bemutatkozó lemezük 2009-ben jelent meg Borbély Mihály szaxofonművész közreműködésével.
Repertoárjuk közép-kelet-európai - főleg magyar és román - népzenét dolgoz fel, jazz és szabadzenei elemekkel fűszerezve. A duó zenéje és repertoárja arra a koncepcióra épül, hogy kiaknázza mindkét hangszer látszólag rejtett tulajdonságait. A cimbalom alap szerepköre elsősorban harmóniai és dallami, míg a dob a ritmus fő motorja. Egy-egy kopogósabb, húzós ostinato a cimbalomnál átveheti ezt a motorikus szerepet, a gondosan hangolt dobok pedig a melodikus tulajdonságát emelik ki a hangszernek. A minél színesebb hangzás és zenei textúrák létrehozásának másik fontos eszköze a változatos anyagú és keménységű verők használata mindkét hangszernél.
Ha 2013. április 22-én 12 óráig helyesen válaszol alábbi kérdésünkre, partnerével részt vehet a Bágyi Balázs-P. Szabó Dániel duó április 23-i koncertjén a Fidelio Jazz Tehetségek sorozat keretében a Budapest Jazz Clubban.
Kérdésünk: Mi a címe a duó 2009-ben megjelent, első lemezének?