Ezzel a rendezvénnyel Rákosmente olyan kiemelkedő zenei fesztiválnak ad otthont, amely az országban és határain túl is mintaként szolgált hasonló ütős zenei gálák megszervezéséhez.
Az elmúlt 18 év alatt az ország minden számottevő zenésze jelen volt, de fiatal tehetségek is bemutatkoztak. A rendezvénysorozaton korábban fellépett nemzetközi sztárok, pl.: Peter Erskine, Gregg Bissonette, Omar Hakim, Paco Sery, Akira Jimbo, Trilok Gurtu, Cezary Konrad, Thomas Lang, Rick Latham, olyan nevek, melyekre minden országban ezrével mozdulnak meg a látogatók.
Február 22-án délután 14 órától kezdődik a hangszerkiállítás, amelyen a magyar ütőhangszeres kereskedők teljes számban jelen lesznek, több standon hangszerbemutatókat tartanak, melyeken láthatjuk többek között Mogyoró Kornélt, Sümeghi Tamást, és Vetési Gergőt a IV. Dobmánia Tábor dobos versenyének egyik győztesét.
A fesztivál főszervezője és a műsor szerkesztője Martonosi György idén arra törekedett, hogy a legnevesebb zenészeink mellett a legtehetségesebb „trónkövetelők" is bemutatkozhassanak. Hat zenekar fellépése bizonyítja, hogy ez a rendezvény egy igazi zenei gála!
A 14 órakor kezdődő esemény délutáni szakaszában bemutatók és dobkurzusok melegítik be a 19 órakor kezdődő három részes szuperkoncertet, amelyen fellép Borlai Gergő trio (Borlai Gergő, Tzumó Árpád, Barabás Tamás) az 1705 (Dés András, Kaltenecker Zsolt, Piri Béla), a Temesi Berci Music and Education, a Krecsmári Reggae Allstars, továbbá a fiatal trónkövetelők: Gergöly Matyi, Szumper Ádám Ákos, Tarjányi Dávid.