Jazz/World

Drogok és jazz – a bordélyoktól a koncerttermekig

2019.05.27. 15:55
Ajánlom
A jazz a periférián született és sokáig az éjszakában burjánzó műfaj volt, a polgárosodást követően azonban mintha kezdene feledésbe merülni az egykori félvilágisága, pontosabban az, hogy milyen kényesen tudott a késhegyen egyensúlyozni az al- és a művészvilág között.

A jazz olyan, mint a férfi, akihez nem akarod, hogy a lányodnak bármi köze is legyen

– ahogy Duke Ellington fogalmazott. A XX. század első felében széles társadalmi elfogadottsággal bíró faji szegregáció nem csak megágyazott a jazz kirekesztettségének, de közvetve hatással volt a korai korszak bizonyos dalainak témáira is, hosszabb időre rögzítve ezzel a műfaj félvilági pozícióját. Az első világháborút követően az olcsó gramofonok elterjedésével megszületett a lemezipar, Mamie Smith Crazy Blues-ának sikere pedig utat nyitott az ún. race-lemezeknek. Érdekes módon a cenzúra meglehetősen lazán kezelte ezeket a felvételeket, az pedig hamar kiderült, hogy

a lemezeket vásárlók részéről komoly igény mutatkozik a központi téma különböző variációi és a kábulat praktikái, vagyis a szex és a drogok iránt.

Mindez a szesztilalom idején, aminek egyébként nem annyira morális, sokkal inkább gazdasági okai voltak. Nem meglepő, hogy a feketepiac rögtön virágzásnak indult, a városok sikátoraiban sorra nyíltak a speakeasy-nek hívott helyek (ezekről kapta a nevét később a legendás londoni klub, ahol a hetvenes évek elején gyakorlatilag minden asztalnál olyan zenészek ültek, akik megváltoztatták a világot), egy olyan időszakban, mikor az első világháború emléke elég élénk volt ahhoz, hogy sokan rövid lejáratú örömökbe meneküljenek előle. A prosperáló gazdaság és az ennek mentén felgyorsuló technológiai fejlődés egy rohamos átalakulásban lévő társadalomban egészen rendhagyó vegyületté állt össze, ami egyszerre temette a boldog békeidőket, szembesült a felgyorsult jelennel, és talán azt is megsejtette, mekkora pofára esés lesz ekkora svunggal nekimenni a jövőnek.

GettyImages-503052351-104952.jpg

Louis Armstrong 1959-ben (Fotó/Forrás: Franz Hubmann / Getty Iamges)

Ebben a dekadens, stílusosan urizáló korszakban emelkedett fel először a jazz, a brandjét épp szorgosan építő Al Capone Chicagójában, de messze nem csak ott. A korszak Vaudeville-társulatokból kiszivárgott blues-énekesnői ugyan többféle műfajból összeállított műsorral járták az országot, a zenei kíséretükben azonban egyre nagyobb szerepet kapott a jazz. Ahogy a szókimondó szövegvilág is.

A cenzúra alapvetően marginális kérdésként tekintett a fekete előadók zenéjére, így jelenhettek meg könnyedén a droghasználatot propagáló, vagy meglepően huncut témák a dalokban.

A jazz és a blues ezzel egy időre elfoglalta az alvilági pozícióját.

A másik oldalról megközelítve, a különböző tudatmódosító szerek nem csak a dalok témáiban jelentek meg, hanem a zenészek életében is. Itt viszont felesleges belemenni azokba a sugalmazásokba, amik a drogok művészetet megtermékenyítő hatásáról szólnak, annak tétje ugyanis jóval nagyobb annál, hogy hagyja magát hétköznapi örömökkel kompromittálni. A jazzhez tapadt romantikus sallangok között mégis ott van ez az erős kötődés, ami része a műfaj mitológiájának. A beatköltők amfetamintól megveszett sorainak híradásai szinte népmesei alakokat kreáltak a bebop-korszak gyakran lecsúszott, drogos figuráiból, akiknek a zenéjéből ugyanaz a sótlan jóléttől iszonyodó sikoly hallatszott, ami az őket megéneklő költők soraiból.

Ez volt az a korszak, mikor Charlie Parkert az egyik sarokból Sztravinszkij figyelte, a másikból az a pitiáner drogdíler, akinek a nevét Miles Davis jegyezte föl az utókornak, mikor az egyik dalának a Freddie Freeloader címet adta.  

A jazz kötéltánca a két világ között talán ebben az időszakban volt a legfinomabban kivitelezett.

A műfaj eddigre megkezdte a lassú kikecmergést a pária-státuszból. A polgárjogi mozgalmak virágzása idejére már bőven túlnőtte a tűrt kategóriát, eddigre a hallgatóság is legfeljebb csak bőrszínt társított hozzá, az egyéb áthallások mindinkább elmaradtak. Nem csak azért, mert a rock zene megjelenésével, a középszerűség oltáránál fundamentális képmutatással áldozó amerikai konzumkultúra már rég talált egy jóval piacképesebb ellenségképet magának, de jazz maga is hozzászelídült a korhoz. A szórakoztatóiparban a tudatmódosító szerek ráadásul teljesen természetes kelléknek számítottak.

Mostanáig. Napjaink reneszánszát élő egészségkultusza olyan mélyen becsatornázódott a szórakoztatóiparba, hogy már a rock-bandák riderén is vegán-tálak szerepelnek a szín szerint előválogatott M&M’s és a vodka helyett.

A jazz-zenészek sem menekülnek már az önpusztításba a skatulyák elől, inkább keresik az újabb ledöntésre váró falakat,

nekünk meg legfeljebb amiatt kell aggódnunk, hogy megsülünk ezen a bolygón, mielőtt a végső korlátok is ledőlnek, de ez szerencsére már egy másik történet.

Nem titok többé: Louis Armstrong himnuszt írt a marihuánához

Kapcsolódó

Nem titok többé: Louis Armstrong himnuszt írt a marihuánához

A Song of the Vipers című szerzeményét a marihuána fogyasztók ódájának szánta, amely "klubnak" ő is büszke tagja volt.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Liszt Ferenc szépunokája ez a csodakamasz zongoraművész

Ahogy a középkorú és idősebb generációk birtokba vették a közösségi médiát, úgy futott fel Michael Andreas Häringer karrierje is. A most tizenhét éves zongoraművész nem csak ragyogó tehetség, de kivételesen népszerű is.
Könyv

12 izgalmas kötet a Könyvhétről

Mi ezeket a könyveket szeretnénk látni a könyvespolcunkon. Szubjektív válogatás a most megjelenő újdonságokból.
Vizuál

Elhunyt Franco Zeffirelli

A hosszú betegség után elhunyt rendező 96 éves volt. Firenzében helyezik örök nyugalomra – számolt be róla a hvg.hu.
Színház

Két díjnak is örülhet ifj. Vidnyánszky Attila a POSZT-on

Szombat este átadták a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó díjait a Kodály Központban megrendezett ceremónián. A versenyprogramban tíz nap alatt tizennégy előadás vonult fel a díjakról döntő szakmai-, színész-, és közönségzsűri előtt.
Vizuál

Rófusz Ferenc: „Ma Európában a klasszikus kultúra és a keresztény üzenet is érdektelenné válik”

Negyven év várakozás után elkészült Rófusz Ferenc festményfilmje, Az utolsó vacsora. Leonardo da Vinci világhírű freskója tizenegyperces animációs filmben elevenedik meg, szerdától Kecskeméten, a KAFF versenyprogramjában látható.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Válogatás az Óbudai Társaskör nyári programjaiból

Hangversenyre, operába, jazz koncertre vagy régi pesti kabaréba menne nyáron? A Társaskör kertjében jó helyen jár, itt mindezt megtalálja.
Jazz/World magazin

Portréalbum jelent meg a tízéves KOBUCI emblematikus zenészeiről

Tíz éve nyílt Óbuda egyik legkellemesebb szabadtéri koncerthelyszíne, a Kobuci Kert. Az évfordulót a Szent Margit Kórház javára rendezett jótékonysági koncerttel és a hely mikroközösségét bemutató portréalbummal ünneplik június 19-én.
Jazz/World hír

Tíz évig titkolták, hogy félmillió történelmi jelentőségű felvétel égett el

500 ezer master, köztük jazz- és poptörténeti jeletőségűek váltak a lángok martalékává a los angeles-i Universal Studióban kitört tűzvészben, 2008-ban. A hatalmas veszteségre most derült fény.
Jazz/World ajánló

Dzsesszben formált Bartók-művek

A Bartók Plusz Operafesztivál megnyitja a komolyzenei műfaj határait. Báb- és animációs operaelőadások mellett Bartók-művek dzsesszátiratait mutatja be a mai magyar dzsesszélet egyik legmeghatározóbb együttese, a Sárik Péter Trió közreműködésével.
Jazz/World Partitúra

„Itt, Budapesten valójában csak imitáljuk a népzenét” - Interjú Kuczera Barbarával

Minden év júliusának első hetében rendezik meg a Méta népzenei tábort, más-más helyszínen, rendszerint apró falvakban. Idén Karádon, nem messze a Balatontól lesz a tábor, a Partitúra forgatásán Kuczera Barbara mesélt róla.