Jazz/World

Drogok és jazz – a bordélyoktól a koncerttermekig

2019.05.27. 15:55
Ajánlom
A jazz a periférián született és sokáig az éjszakában burjánzó műfaj volt, a polgárosodást követően azonban mintha kezdene feledésbe merülni az egykori félvilágisága, pontosabban az, hogy milyen kényesen tudott a késhegyen egyensúlyozni az al- és a művészvilág között.

A jazz olyan, mint a férfi, akihez nem akarod, hogy a lányodnak bármi köze is legyen

– ahogy Duke Ellington fogalmazott. A XX. század első felében széles társadalmi elfogadottsággal bíró faji szegregáció nem csak megágyazott a jazz kirekesztettségének, de közvetve hatással volt a korai korszak bizonyos dalainak témáira is, hosszabb időre rögzítve ezzel a műfaj félvilági pozícióját. Az első világháborút követően az olcsó gramofonok elterjedésével megszületett a lemezipar, Mamie Smith Crazy Blues-ának sikere pedig utat nyitott az ún. race-lemezeknek. Érdekes módon a cenzúra meglehetősen lazán kezelte ezeket a felvételeket, az pedig hamar kiderült, hogy

a lemezeket vásárlók részéről komoly igény mutatkozik a központi téma különböző variációi és a kábulat praktikái, vagyis a szex és a drogok iránt.

Mindez a szesztilalom idején, aminek egyébként nem annyira morális, sokkal inkább gazdasági okai voltak. Nem meglepő, hogy a feketepiac rögtön virágzásnak indult, a városok sikátoraiban sorra nyíltak a speakeasy-nek hívott helyek (ezekről kapta a nevét később a legendás londoni klub, ahol a hetvenes évek elején gyakorlatilag minden asztalnál olyan zenészek ültek, akik megváltoztatták a világot), egy olyan időszakban, mikor az első világháború emléke elég élénk volt ahhoz, hogy sokan rövid lejáratú örömökbe meneküljenek előle. A prosperáló gazdaság és az ennek mentén felgyorsuló technológiai fejlődés egy rohamos átalakulásban lévő társadalomban egészen rendhagyó vegyületté állt össze, ami egyszerre temette a boldog békeidőket, szembesült a felgyorsult jelennel, és talán azt is megsejtette, mekkora pofára esés lesz ekkora svunggal nekimenni a jövőnek.

GettyImages-503052351-104952.jpg

Louis Armstrong 1959-ben (Fotó/Forrás: Franz Hubmann / Getty Iamges)

Ebben a dekadens, stílusosan urizáló korszakban emelkedett fel először a jazz, a brandjét épp szorgosan építő Al Capone Chicagójában, de messze nem csak ott. A korszak Vaudeville-társulatokból kiszivárgott blues-énekesnői ugyan többféle műfajból összeállított műsorral járták az országot, a zenei kíséretükben azonban egyre nagyobb szerepet kapott a jazz. Ahogy a szókimondó szövegvilág is.

A cenzúra alapvetően marginális kérdésként tekintett a fekete előadók zenéjére, így jelenhettek meg könnyedén a droghasználatot propagáló, vagy meglepően huncut témák a dalokban.

A jazz és a blues ezzel egy időre elfoglalta az alvilági pozícióját.

A másik oldalról megközelítve, a különböző tudatmódosító szerek nem csak a dalok témáiban jelentek meg, hanem a zenészek életében is. Itt viszont felesleges belemenni azokba a sugalmazásokba, amik a drogok művészetet megtermékenyítő hatásáról szólnak, annak tétje ugyanis jóval nagyobb annál, hogy hagyja magát hétköznapi örömökkel kompromittálni. A jazzhez tapadt romantikus sallangok között mégis ott van ez az erős kötődés, ami része a műfaj mitológiájának. A beatköltők amfetamintól megveszett sorainak híradásai szinte népmesei alakokat kreáltak a bebop-korszak gyakran lecsúszott, drogos figuráiból, akiknek a zenéjéből ugyanaz a sótlan jóléttől iszonyodó sikoly hallatszott, ami az őket megéneklő költők soraiból.

Ez volt az a korszak, mikor Charlie Parkert az egyik sarokból Sztravinszkij figyelte, a másikból az a pitiáner drogdíler, akinek a nevét Miles Davis jegyezte föl az utókornak, mikor az egyik dalának a Freddie Freeloader címet adta.  

A jazz kötéltánca a két világ között talán ebben az időszakban volt a legfinomabban kivitelezett.

A műfaj eddigre megkezdte a lassú kikecmergést a pária-státuszból. A polgárjogi mozgalmak virágzása idejére már bőven túlnőtte a tűrt kategóriát, eddigre a hallgatóság is legfeljebb csak bőrszínt társított hozzá, az egyéb áthallások mindinkább elmaradtak. Nem csak azért, mert a rock zene megjelenésével, a középszerűség oltáránál fundamentális képmutatással áldozó amerikai konzumkultúra már rég talált egy jóval piacképesebb ellenségképet magának, de jazz maga is hozzászelídült a korhoz. A szórakoztatóiparban a tudatmódosító szerek ráadásul teljesen természetes kelléknek számítottak.

Mostanáig. Napjaink reneszánszát élő egészségkultusza olyan mélyen becsatornázódott a szórakoztatóiparba, hogy már a rock-bandák riderén is vegán-tálak szerepelnek a szín szerint előválogatott M&M’s és a vodka helyett.

A jazz-zenészek sem menekülnek már az önpusztításba a skatulyák elől, inkább keresik az újabb ledöntésre váró falakat,

nekünk meg legfeljebb amiatt kell aggódnunk, hogy megsülünk ezen a bolygón, mielőtt a végső korlátok is ledőlnek, de ez szerencsére már egy másik történet.

Nem titok többé: Louis Armstrong himnuszt írt a marihuánához

Kapcsolódó

Nem titok többé: Louis Armstrong himnuszt írt a marihuánához

A Song of the Vipers című szerzeményét a marihuána fogyasztók ódájának szánta, amely "klubnak" ő is büszke tagja volt.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Karinthy Vera: „Felelősséggel dolgozom a színház jövőéért”

A Karinthy Színház alapítójának lánya lapunknak úgy nyilatkozott, jelenleg tárgyalások folynak a színház jövőjéről, a támogatások lehetőségeiről.
Színház

„Praktikusan nekem is távoznom kell” – Megszólalt a Karinthy Színház egyik ügyvezetője

A produkciós vezetői feladatokat is ellátó Kerekes-Katz Petra, a Karinhty Színházat működtető kft. egyik tulajdonosa a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében azt írja, a korábbi művészeti vezetőhöz, Földes Eszterhez hasonlóan, „praktikusan” neki is távoznia kell.
Zenés színház

„Maradj otthon, hallgass zenét” – Dalposta Kolonits Klárától és Dinyés Dánieltől

Az operavilág meghatározó művészházaspárja, Kolonits Klára énekesnő és Dinyés Dániel karmester dalpostát indított a közösségi médiában, mert a zene nem némulhat el világjárvány idején sem. A mai epizódot nálunk, a Fidelio olvasói is meghallgathatják.
Klasszikus

Rohmann Ditta: Úgy teszünk, mintha normális életet élnénk

A Művészi szabadság című sorozatban Rohmann Ditta csellóművészt is megkérdeztük, mivel tölti az időt a járványhelyzet alatt. Természetesen ő sem unatkozik, sőt, hangfelvételt is küldött nekünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World fonó

Elitcsapatban Lajkó Félix a VOLOSI közös lemeze

Egyetlen magyar kiadású albumként az elmúlt öt év legjobb ötven lemeze közé került Lajkó Félix & VOLOSI közös lemeze a világ legelismertebb világzenei szaklapja, a londoni székhelyű SONGLINES listáján.
Jazz/World online közvetítés

„A zene lelki táplálék” – Erkélykoncertek a Hagyományok Házában minden délben

A Hagyományok Háza minden délben koncertsorozattal jelentkezik a Corvin téri székházának teraszáról. Az eseménysorozat április 22-éig a Hagyományok Háza Facebook oldalán követhető.
Jazz/World magazin

A Hungarian FolkEmbassy & Barátai népzenével és régizenével a magyar–lengyel barátságról

A magyar-lengyel barátság napján, március 23-án látott napvilágot a Hungarian FolkEmbassy & Barátai új lemeze, amelyet Budapesten és Varsóban vettek fel 2019 telén.
Jazz/World gyász

Elhunyt Manu Dibango jazz-szaxofonos

A fúziós jazz legendás alakjának halálát az új koronavírushoz köthető tüdőgyulladás okozta. 86 éves volt.
Jazz/World interjú

Dés László: „Építsük meg saját piramisainkat!"

Új sorozatunkban a koronavírus-járvány miatt otthon rekedt művészeknek teszünk fel kérdéseket. Elsőként Dés Lászlót kérdeztük arról, hogy mivel tölti az idejét, hogy bírja a bezártságot, és mit tanácsol a következő hetekre.