Jazz/World

Duda- és tekerőtábor Kétbodonyban

2011.08.18. 11:30
Megosztom
A duda- és tekerőjáték tanulmányozására, a népi hangszerek hagyományának jegyében rendeznek tábort a Nógrád megyei Kétbodonyban.

A XII. Duda- és Tekerő Szaktábort a legidősebb magyar dudás, a 92 éves Pál István, a népművészet mestere szülőfalujában szervezik, aki maga is a tanárok között lesz. - Mindenki eljön, aki számít a dudások között, mert Pista bácsitól nem csak a zenélésről, de a pásztoréletről is sok újat tudhatunk meg - közölte a vasárnap kezdődő tábor egyik tanára, Havasréti Pál népzenész. A táborba kezdőket is várnak, magyar és külföldi zenészek egyaránt részt vesznek. A legfiatalabb résztvevő még nincs nyolc éves, de érkeznek zenészek Svédországból, Ausztriából, Ausztráliából, Németországból, Új-Zélandról is.

Az ötnapos tábor tanára lesz Szerényi Béla tekerőlantos, a hangszer egyik igazi apostola, Havasréti Pálon és Pál Istvánon kívül Lányi György és Bese Botond dudakészítő és hangszerjavító is, aki a dudasíp készítésébe, a sípszár hangolásába, valamint a dudabőr kikészítésébe is beavatja a résztvevőket. Alföldi oláhos, lassú és friss csárdás dallamokkal zajlik majd a tekerő oktatása kezdő és haladó szinten, ebben segít Bársony Mihály tekerőjátéka felvételekről és kottákról. Tananyag lesz Pál István, Seres Imre és Szikora János dudás játéktechnikája is, de arról is szó lesz, hogyan kell vattázni, recsegni, hangolni.

Mint Havasréti Pál a távirati iroda érdeklődésére elmagyarázta, a tekerő olyan hangszer, amelyen fakorong dörzsöli a húrokat. Azért, hogy ne kopjanak el és minél szebb hangjuk legyen, vattát raknak a húr köré, de nem mindegy, milyet és hogyan. Az ilyen technikákat felvételről nem lehet megtanulni, csak kézből. A tekerő- és dudatábor célja, hogy a népzenészek képesek legyenek a hagyományos magyar népzene stílushű, hiteles és élményt adó megszólaltatására, további önálló tanulásra felvételek, kották és népzenei gyűjtések alapján.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Cserhalmi György bírálta a kultúra területét érintő intézkedéseket – íme Nagy Ervin válasza

„A kulturális kormányzat eltökélt abban, hogy szakítson az »eddig ti voltatok, most mi jövünk« logikájával” – írja a kultúráért felelős államtitkár a Nemzet Színészének nyílt levelére adott válaszában.
Vizuál

Dőltünk a röhögéstől, aztán jöttek a könnyek – beszámoló a CineFest első két napjáról

A CineFesten egy szerb–horvát vígjátéktól abszurd thrilleren át egy megrázó mexikói drámáig jutottunk, miközben Für Anikó olyan alakítást nyújtott, ami után nehéz volt megszólalni. Beszámolónk a szeptember 12-ig tartó szemle első két napjáról.
Vizuál

Néha a mesterek is mellényúlnak – jó rendezők rossz filmjei

Van, hogy egy grandiózus tervből kínos kudarc lesz, máskor a stúdió szól bele túl erősen, vagy éppen maga az alkotó veti el a sulykot. Összegyűjtöttünk néhány emlékezetes példát arra, amikor a kivételes tehetség és a biztos kéz sem volt elég egy jó filmhez.
Színház

Alföldi Róbert és Stohl András először egy színpadon – Furcsa pár a Centrál Színházban

Neil Simon Tony-díjas klasszikusa, a Furcsa pár friss fordításban, Puskás Tamás rendezésében látható a Centrál Színházban. A nyári bemutatót követően a kőszínházi premiert szeptember 18-án tartják.
Klasszikus

Az önismeret útvesztőiben – gondolatok a 7. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyről

Nyolcvan fiatal énekművész gyűlt össze Budapesten szeptember első hetében, hogy megmérkőzzenek a mostanra nemzetközi hírnévre szert tett énekversenyen, amelyet a Zeneakadémia szervezett, a nemzetközi zsűrit pedig legendás szopránunk, Marton Éva vezette.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Az Országgyűlés alakuló ülésekor megismert sükösdi tamburazenekar is fellép a Pozsonyi Pikniken

„Még soha nem jártam a Pozsonyi Pikniken, és rögtön viszem magammal a sükösdi SUGO Tamburazenekart is” – nyilatkozta Nébl Zsolt, az együttes vezetője a Hír13-nak. A nehéz sorsú gyerekekből álló zenekar szeptember 5-én 17.55-kor zenél a Jászai Mari téri nagyszínpadon.
Jazz/World ajánló

Gospel, jazz, R&B Londonból és a Budapest Bár – két koncerttel búcsúzik a nyár a Margitszigeten

Szeptember 2-án a Budapest Bár érkezik legnépszerűbb előadóival és utánozhatatlan zenei világával, szeptember 4-én pedig a világszerte ünnepelt London Community Gospel Choir koncertje tölti meg energiával az estét.
Jazz/World ajánló

Saját hangon – indul a Vigadó Jazz Club négy koncertből álló őszi évada

A Vigadó Jazz Club négy őszi koncertje egészen különböző irányokba indul. Ami mégis összeköti őket, az a személyes zenei hang – az, ahogyan minden formáció a saját képére alakítja a jazzt.
Jazz/World ajánló

Először koncertezik Magyarországon Momoko Gill, a brit kortárs jazz szcéna sokoldalú előadója

A multiinstrumentalista zenész, dalszerző és producer első magyarországi koncertjére november 8-án érkezik a Turbinába, ahol Momoko című szólóalbumának anyagát mutatja majd be.
Jazz/World ajánló

Idén is jazzel indítja az évadot a Müpa

Szinte már hagyomány, hogy nyár végén többnapos jazzünneppel búcsúztatja a fesztiválszezont, és egyben nyitja meg saját új évadát a Müpa. Augusztus 28. és 30. között három kivételes előadót köszönthetünk a JazzTime-on.