Jazz/World

Dzsesszben formált Bartók-művek

2019.06.10. 11:55
Ajánlom
A Bartók Plusz Operafesztivál megnyitja a komolyzenei műfaj határait. Báb- és animációs operaelőadások mellett Bartók-művek dzsesszátiratait mutatja be a mai magyar dzsesszélet egyik legmeghatározóbb együttese, a Sárik Péter Trió közreműködésével.

Ahogyan a klasszikus zene számára inspirációs forrást jelentett a 20. század elején elterjedt és Európába is gyorsan betörő amerikai, alapvetően szórakoztató zenei irányzat, úgy a dzsessz is ihletet merített a nagy zeneszerzők művészetéből. A valós hatások tekintetében olyan zeneszerzőket kell megemlítenünk, mint Igor Sztravinszkij, Dmitrij Sosztakovics, Paul Hindemith, Arthur Honegger, Claude Debussy, Maurice Ravel – és nem utolsó sorban Bartók Béla.

Bartók a jazzben alapvetően az „afro-amerikai folklór” értékes megnyilvánulását kereste.

A dzsesszes elemeket tartalmazó szórakoztató zene, tánczene hidegen hagyta, de az igazi dzsessz kifejezetten felvillanyozta. 1941-ben, amikor Pittsburgh-ben játszotta II. zongoraversenyét, arról számolt be, hogy szereti az amerikai swinget. A swinghatás egyik legfontosabb példája pedig talán épp a Benny Goodman felkérésére született Kontrasztok, amelyben Bartók ihlető forrásul használta Ravel hegedűre és zongorára komponált Szonátájának Blues tételét.

Talán egyik zeneszerző sem volt akkora hatással a mai dzsesszre, mint Bartók.”

Ezt már Sárik Péter dzsessz-zongoraművész mondja, aki együttesével X Bartók című lemezüket mutatják be az operafesztivál programjában június 17-én. „Bartók zongoradarabjai trióra hangszerelve még karakteresebben szólnak, a nagyzenekari művek és a népdalfeldolgozások is új arcukat mutatják, és végtelen teret adnak az improvizációnak” – avat be dzsesszkompozíciós gondolataiba a zeneszerző. A Miskolcra készülő műsorukról elmondta:

Kicsit a mai hangulatra formálva, olyan ritmusokat használva játsszuk a műveket, ami még jobban kiemeli a bartóki zene érdekességét és teljességét.

„Ez nem csak azoknak lehet élményszerű, akik már ismerik és szeretik Bartók műveit! Úgy gondoljuk, hogy ez a koncert, a másképp előadott zene, jó esély a találkozásra, a kapcsolat megteremtésére, az érdeklődés felkeltésére. És biztatás, hogy bátran hallgassák meg az eredetit is!”

PeterSarikTrio022-090232.jpg

Sárik Péter Trio játszik (Fotó/Forrás: Sárik Péter Trio)

További részletek és jegyvásárlás: Bartók Plusz Operafesztivál honlapján

Fejléckép: a Sárik Péter Trio, Sárik Péter (zongora), Gálfi Attila (dob), Fonay Tibor (bőgő) (Fotó: Bartók Plusz Operafesztivál)

Támogatott tartalom

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Vizuál

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.
Plusz

Kiállításokkal és színházzal ünneplik Janikovszky Évát Erzsébetvárosban

A VII. kerületben megannyi program fonódik a Janikovszky100 Emlékév Erzsébetvárosban köré a KULT7 szervezésében. A nagyszabású eseménysorozat egy Janikovszky-nappal veszi kezdetét, ezzel tiszteleg a kerület a gyermekirodalom meghatározó, évszázados értéket teremtő írója előtt 100. születésnapján.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Horgas Eszter és művészbarátai az Óbudai Társaskörben

Horgas Eszter fuvolaművész több mint 20 éve rendszeres fellépője az Óbudai Társaskörnek. Május 15-én művészbarátaival „Gershwin és Bernstein: Két zseni Amerikában” címmel adnak koncertet.
Jazz/World ajánló

Hálószobaprojektből világszínpadra: Budapestre érkezik corto.alto

Márciusban a Jazzbois vendégeként mutatkozik be a Müpában, április 21-én pedig saját zenekarával tér vissza Budapestre a kortárs jazz egyik izgalmas új hangja, corto.alto.
Jazz/World ajánló

Monteverdi egykor és ma – Karosi Júlia ad koncertet a Zeneakadémián

A jazzénekművész és együttese Monteverdi – Past & Present címmel ad koncertet április 25-én, amelyen madrigálok és operák részletei hangoznak el sajátos hangszerelésben.
Jazz/World ajánló

Budapest Ritmo: ahol a világ zenéi egymásba olvadnak

A Budapest Ritmo minden évben bebizonyítja: a világzene ma az egyik legizgalmasabb terepe a zenei felfedezéseknek. A 2026-os kiadás április 9. és 11. között ismét világkörüli utazásra hív a Magyar Zene Házában.
Jazz/World ajánló

Az éjszaka ritmusa – Mario Biondi ismét a Margitszigeten lép fel

Május 23-án a Margitszigeti Színház színpadán lép fel Mario Biondi, a nemzetközi soul- és jazz színtér ikonikus alakja a 3. Jazz és Bor Fesztiválon. A koncert előtt érdemes korábban érkezni, hisz a fesztivál napközben kisebb jazzkoncerteknek ad teret.