Edward Perez igazi sokrétű művész, aki egyedi játékát és ebből fakadó sikerét többek közt Limának köszönheti. Az egzotikus perui fővárosban töltött évei alatt szerzett afro-latin impressziókat a hagyományos és modern jazz nyelvezetével elegyíti, ám bábeli zűrzavar helyett mégis letisztult, precízen artikulált hangon szólaltatja meg hangszerét. S hogy mindez nem csak "duma", az is bizonyítja, hogy az elmúlt években egyaránt kísérte a legendás jazz énekes Mark Murphy-t, a Grammy-díjra is jelölt Hector Martignont és együtt játszott a 2011-ben BJC-ben fellépő zseni-díjas Miguel Zenónnal, sőt kollégájával, Mark Turnerrel is. Perez - Joshua Redmanhez hasonlóan - zenei karrierje előtt a Harvardon tanult, zenei tanulmányait ezzel párhuzamosan folytatta, ám Boston közelsége megfertőzte az éjszakai klubok atmoszférájával. Az egyetemen matematikából diplomázott, majd akarva akaratlanul végleg elkötelezte magát a jazz mellett.
A klasszikus és kortárs zenében egyaránt otthonosan mozgó basszista a világ legkülönbözőbb pontjain bukkan fel, így nem csoda, hogy az elmúlt években szinte egyszerre rögzített lemezeket az Államokban, alapított zenekart Peruban, és adott mesterkurzusokat Európa különböző országaiban, legutóbb épp a szomszédos Ausztriában. Az avantgárdtól a bluegrassen át a tradicionális columbiai zenéig önmagát szinte minden stílusban megmérettető Perez jelenleg a kortárs és latin jazz irányzataira fókuszálva New York-i zenekarvezetőként turnézik, így érkezik a Budapest Jazz Clubba is, ahol két hazai társa a bostoni Berklee College of Music-ot szintén megjárt, majd a Monk Institute-ban Herbie Hancock tanítványaként végzett Oláh Tzumo Árpád zongorista, és a fiatal, ám annál tehetségesebb dobos, Csízi László lesz.