- Az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagjai közt szerepel XVI. Benedek pápa és 29 Nobel-díjas is. Meglepetésként érte Önt a kinevezés?

- Rosivall László professzor keresett meg szeptemberben az előterjesztés ötletével. Nem gondoltam volna, hogy sikerül bekerülni. Karácsony előtt érkezett a hír, hogy taggá avatnak. Szép karácsonyi ajándék volt a fa alatt, megtisztelő és meglepő is egyben.

- Pedig nem véletlenül esett a választás Önre: az indoklásban az is áll, hogy munkájával a zene történetében évszázadok óta nem tapasztalt teljesítményt nyújtott.

- A Cigányok a holokausztban és az Alfa és Omega című nagyzenekari műveim felvétele során minden egyes akusztikus hangszert én játszottam fel a lemezre. A döntő szervezet szerint még nem volt olyasmire példa, hogy valaki ennyi hangszeren ilyen minőségben tudjon műveket létrehozni. Mivel fa- és egyéb fúvósokon nem játszom, ezeket szájharmonikával helyettesítettem, és köszönettel tartozom Csider Károlynak, amiért kölcsönözte számomra a Yamaha fúvókat, furulya, basszus, alt, tenor és egyéb hangszereket és az ütőket. Nem utolsó sorban köszönettel tartozom az általam is nagyra becsült Babos Gyula gitárművésznek a lemezeim nagy formátumú zenei rendezésének.

- Miért döntött emellett a módszer mellett?

- Nem tudtam volna megfizetni a zenészeket, mert a pályázatomat az előző kormány visszautasította, és ez megközelítőleg milliós tétel, a családi kasszából nem telt erre. Viszont gyerekkoromtól kezdve érdekelt az összes hangszer, és a családi környezet biztosította, hogy megtanuljak rajtuk játszani. Apám, idősebb Kathy-Horváth Lajos köztudottan hazánk egyik legkiemelkedőbb jazzgitárosa volt, nagybátyám, Horváth Sándor, ismertebb nevén „Nagypatkány" és a testvére, Horváth Dezső pedig zseniális gitárosok. Sőt, két testvérem dobolt, a harmadik cimbalmon játszott. Mindegyiküktől sokat tanultam, és mindegyik hangszert annyira szerettem, hogy egy darabig nem is tettem igazán különbséget köztük.

- Hogyan határozta el magát a hegedű mellett?

- Tizenhárom-tizennégy évesen bűvölt el és győzött meg igazán a hegedű hangja, valamint a nagy géniuszok játéka: David Oistrakhé, Yehudi Menuhiné - akinek aztán tanítványa lettem Párizsban -, és nem utolsósorban Kovács Dénes magyar hegedűművészé. A hetvenes években aztán jazzes, rockos stílusokkal kísérleteztem, Szakcsi Lakatos Bélával, Szabados Györggyel, Babos Gyulával. Közreműködtem a Rákfogóval és Syrius-szal, továbbá a Ráduly, a Szakcsi és a Szabados együttesekben. Kortárs zenét játszottunk. Az elsők között cimbalmoztam kortárs zenét már negyven évvel ezelőtt.

- Kézjegye a speciálisan elhangolt hangszereken való játék.  Hogyan reagál erre a közönség? Nem hallják hamisnak ezt a zenét?

- Mind a szakmától, mind a közönségtől abszolút pozitív visszajelzéseket kaptam. Ez az egyéniségem megélése, a specialitásom, ami fémjelzi a nevemet elég régóta. Természetesen nem egy Mozart-mű benyomását kelti az ilyen módon létrejövő zene. Ha más hangolja el a brácsát, a hegedűt, akkor is tudok rajtuk egy többtételes szólót vagy szonátát improvizálni. Felfedezem néhány másodperc alatt a hangolást, igyekszem úgy összehúzni a dupla fogásoknál és a hármas fogásoknál, ahogy azt kvint hangolásokban nem lehetne lejátszani egy vonós hangszeren sem. Az eredmény inkább ahhoz hasonlít, mintha kettő vagy három hegedűn játszanának normális hangolással. 

- Február 15-én megnyitja a Fonó Szalont, március 8-án beiktatják az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagjai közé. Milyen tervei vannak még az évre?

- Szeretnék eleget tenni a nemzetközi felkéréseknek, Párizsba, Ausztriába már van koncertmeghívásom. Az Akadémián a művészettudományos szekció tagjaként a kortárs zene és a magaskultúra terjesztése érdekében dolgozunk ki majd projektalapú koncepciókat, amelyek célja az lesz, hogy ezeket a fiatalokkal is megszerettessük, hiszen a jövő rájuk épül. Egy újszerű megközelítést szeretnék képviselni a zene és a társművészetek együttműködésére vonatkozóan.

- Ön viszont nemcsak a kulturális életben aktív: a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ vezetőjeként a közéleti szerepvállalása is meghatározó.

- Azt szeretném folytatni, amit elkezdtem: a jó minta példaértékű a felzárkóztatásban és integrációban, jó példát látva tanulnak és képzik magukat a roma fiatalok. Ebben nemcsak a kulturális vonal a mérvadó, hanem a munkahelyteremtés, a képzés is lényeges. A mindennapos élőzene visszaállítása, népszerűsítése is fontos célom. Kocsis Máté polgármesterrel erre a tavalyi Józsefvárosi Napokon sikeres kísérletet tettünk, és ezt idén is megismételjük reményeink szerint. Ő segített abban is, hogy Balogh Zoltán miniszterrel tárgyaljunk az élőzene visszaállításának törvényi szinten kezeléséről. A vendéglátóipari egységekben szóló élőzene nemcsak munkahelyet teremt, hanem idegenforgalmi vonzata is lehet.

- Korábban említette, hogy a zeneszerzésben arra kell törekedni, hogy a kor meghatározó problémáira fókuszáljunk. Tervez-e újabb nagyzenekari művet létrehozni, és ha igen, miről?

- A Cigányok a Holocaustban értelemszerűen a világtörténelem egyik legnagyobb tragikumárról szól, az Alfa és Omega a teremtésről és a Bibliáról, a Genezistől az Apokalipszisig. Így, hogy a nyáron betöltöm a 6hatvankettedik életévemet, úgy érzem, itt az ideje, hogy az emberi méltóságról is szóljak, ezt tervezem zeneműbe önteni. Isten teremtményei vagyunk mindannyian, tenni kell azért, hogy az emberi pusztítás ne ismétlődjön meg soha, a technika és a tudomány által az ember ne váljon önpusztítóvá.

- A gyermekei is zenészek, ez a foglalkozás régóta családi örökségük. Szóba jöhetett-e egyáltalán, hogy nem erre a pályára lép?

- Hárfaművész lányom és hegedűművész fiam éppen egy hajón járják a világot, végigjátsszák a világ összes zenéjét, nagy rutint szereznek, ennek nagyon örülök. Szokás mondani, hogy „hegedűvel születünk", de rengeteg szorgalom is kell a tehetség mellé. Jól emlékszem arra, hogy három-négy éves koromban, az 1956-os forradalom idején a légoltalmi pincében egy asztalos fából készített nekünk játékokat, hajót, babát, katonát, és én már akkor inkább hangszert próbáltam készíteni a fatörmelékekből. De gyerekként a homokozóban játszva megfordult a fejemben az is, hogy régész szeretnék lenni. Ma is nagy élvezettel nézem az ilyen témájú ismeretterjesztő filmeket, mégis úgy érzem, nem lehettem más, mint hegedűművész. Boldog vagyok, hogy az lettem, a hazám is felemelt, és soha nem volt gondom a származásom miatt. Nagyon szeretnék ezzel a tapasztalattal ismét fiatal, akár negyvenéves lenni. (Nevet.) Szomorú, de ez az élet rendje: megyünk, és teret engedünk a fiataloknak.