Jazz/World

Egy évtizednyi swing – Myrtill és a Swinguistique

2022.02.16. 14:05
Ajánlom
Tíz év, négy album, rengeteg fellépés – így összegezhető Micheller Myrtill talán legsikeresebb formációjának, a Myrtill és a Swinguistique eddigi útja. Negyedszer lépnek fel a Müpá-ban február 18-án 20 órától, ahol ezúttal frissen megjelenő albumuk dalaival szórakoztatják majd a megjelenteket.

Francia és angol nyelvű dalok, a sajátos manouche swing feldolgozásban – ezekkel robbant be a zenekar 2011-ben, olyannyira, hogy

2012-re már meg is született első, Swinguistique című lemezük egy év alatt aranylemezzé is érett.

Következő albumuk a múlt század közepén született magyar dalokat kísérelte meg életre kelteni, míg harmadik lemezük középpontjában az utánozhatatlan párizsi „kis veréb”, Edith Piaf áll.

A francia sanzonok hatása uralja a formáció negyedik lemezét is, és biztosak lehetünk benne, hogy Micheller Myrtill új arcát mutatja majd meg a frissen született repertoárral is. Mindehhez az értő zenésztársak Pintér Tibor, Szabó Illés (gitár), Sárkány Sándor (nagybőgő) és Hidász Tamás (dob) lesznek, az est vendégelőadója pedig Roby Lakatos lesz remek hegedűjátékával.

Fejléckép: Micheller Myrtill, Roby Lakatos és a SWINGUISTIQUE (forrás: Müpa)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Farkas Gábor pályázatát támogatja a Zeneakadémia szenátusa

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem szenátusa többségi szavazással Farkas Gábor pályázatát támogatta a három jelölt közül április 15-i rektorjelölt-választó ülésén.
Színház

Hunyadkürti Györgyről nevezi el kamaraszínpadát a kaposvári színház 

A kaposvári társulat ily módon tiszteleg a tavaly váratlan hirtelenséggel elhunyt Jászai-díjas színművészére, a játszóhelyen emellett portrédomborművet is avatnak Hunyadkürti György születésnapján. 
Klasszikus

Héja Domonkos a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek új főzeneigazgatója

A karmester május 1-től veszi át az együttesek zenei vezetését. A 2025/26-os évad koncertprogramját már az új főzeneigazgató ismertette a Dohnányi Ernő Zenei Központban tartott sajtóeseményen.
Klasszikus

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Klasszikus

A kihívások zeneszerzője – Tóth Péter hatvanéves

Zeneszerzőként színpadi, vokális és hangszeres műveket egyaránt alkot, zeneműkiadót vezet, de Tóth Péter tanít és társadalmi feladatokat is vállal. A Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatának vezetője április 11-én töltötte be hatvanadik életévét.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

Tálas Áron: „Mindig szerettem a dallamokat, de a ritmusok jobban érdekeltek”

Volt, hogy tíz formációban játszott egyszerre, tanít a Zeneakadémián, világszínvonalon dobol és zongorázik. Pedig Tálas Áron eredetileg focista szeretett volna lenni vagy rocksztár, a Zeneakadémia tanévnyitójáról pedig egyenesen haza akart menekülni. Szerencsére maradt, pedig még a bőröndje sem volt kipakolva.
Jazz/World hír

Afrikai, ázsiai és európai művészekre fókuszál az idei JazzFest Budapest – itt a teljes program!

A JazzFest Budapest április 27. és május 14. között negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a főváros különböző helyszíneire. A fesztivál 18 napja alatt a világ 23 országából érkező 181 művész 54 koncertet ad. A festivize aloldalaként idéntől elérhető a fesztivál applikációja is.
Jazz/World ajánló

A Marsalis jazzdinasztia

A jazz történetében számos rangos családfa állítható fel, de sokak szerint a Marsalis dinasztia mind közül a legjelentősebb. A trombitás Wynton Marsalis a tizenöt fős Jazz at Lincoln Center Orchestra élén április 5-én lép fel a Müpában a Bartók Tavasz keretében.
Jazz/World ajánló

Őrületes bulival ünnepli harmincadik születésnapját a Söndörgő

Harmincéves a Söndörgő, a kerek évfordulót pedig egy rendhagyó szülinapi bulival ünneplik, ahol a koncert után még hajnalig megy majd a tánc: Balkán Allnighter – Söndörgő 30. születésnap április 26-án a Dürer Kertben.
Jazz/World interjú

„Nem tudom megváltoztatni a világot, de egyes életeket igen” – Jazzmeia Horn, a fiatal jazzgeneráció csillaga Budapesten

Jazzmeia Horn a világ előadó-színpadainak káprázatos tehetségű fellépője. Elementáris, határtalannak tűnő vokális skálája, valamint lebilincselő, bámulatosan sokoldalú előadásmódja minden alkalommal katartikus élményt nyújt, amiről magunk is megbizonyosodhatunk május 4-én a MOMkultban.