Jazz/World

Egy gitárnindzsa Budapesten

2011.07.20. 10:10
Ajánlom
A legtöbben így ismerik az amerikai Trace Bundyt, mivel akusztikusgitár-játékának fő jellemzője a pregnáns, de lomha jobb- és a cingár, de fürge bal kéz látványos párharca. Július 17-én harmadszor járt nálunk. KRITIKA

A Budapest Jazz Club mint helyszínválasztás némiképp meglepő, hiszen Bundy muzsikája inkább hagyományos rockos-folkos könnyűzene, még ha instrumentális kiadásban is. Ambíciója pedig nem kevesebb, mint egyetlen akusztikus gitárral egy teljes zenekar hangzását imitálni a színpadon. Ehhez a hagyományos gitárjáték perifériájához tartozó játéktechnikai megoldások egész tárházát vonultatja fel.

A basszussal erősített harmóniameneteket legtöbbször a country-ból hozott fingerstyle módszerrel hozza, a feszes ritmusokat pedig úgynevezett sika-pengetéssel oldja meg (ilyenkor a jobb kéz határozottan csap le az akkordra, majd rögtön el is fojtja azt), már amikor éppen nem dobol a gitártesten. A gyorsan elérhető regiszterek számát rendszeres áthangolásokkal, sűrű kápóhasználattal és üveghangokkal növeli meg, illetve azzal a bizonyos nindzsa technikával. Amikor is a jobb kéz a pengetést feledve kalapácstechnikával üt (úgymond tappingel) kettes-hármashangzatokat a fogólapon alsó szólam gyanánt, miközben a bal kéz önmaga által elpengetett legátókkal artikulál dallamokat, vagy éppen futamozgat kedvére. Ez utóbbi látványnak sem utolsó egyébként. S hogy még szabadabban kísérhesse önmagát, a digitális loopingtól sem retten vissza olykor; vagyis bejátszik egy sémát kütyüjébe, végteleníti, és azt bolondítja tovább valós időben.  

Miután a lelkes rajongók forradalmi újításokat tulajdonítanak Bundynak, sőt, maga a művész is „saját technikaként" beszélt a koncerten játékmódjáról, kénytelen vagyok helyére tenni a dolgokat a később érkező ifjak kedvéért. A részleges (tehát nem minden húrt szorító), akár többszörös kápóhasználat Harvey Reid muzsikusi és teoretikus munkássága nyomán terjedt el igazán a nyolcvanas évek legelején (igaz, elsősorban folk körökben). A kétkezes tappinget természetesen Eddie Van Halen dolgozta ki még a hetvenes évek közepén (lásd: Eruption), az önjáró balkéz pedig már a nyolcvanas évek gitárhőseinél (Satriani, Vai, Jason Becker) is szériafelszerelés volt. A nindzsákról pedig csak annyit, hogy Jennifer Batten (igen, ő a Michael Jackson turnék nagyhajú szőke ciklonja) már a kilencvenes évek kezdetén ezzel a technikával játszott, mégpedig feketeöves szinten. Csak tessék meghallgatni például a Cruzin' the Nile című dalát a '92-es Above Below and Beyond lemezről, és lesz nagy meglepetés. (Batten egyébként mindemellett még slappelt is szólógitáron, akár a legendás basszer Mark Kinget is le tudná szerintem karatézni.)   

Maradjunk tehát annyiban, hogy Trace Bundy egy tehetséges és kreatív figura, akinek a már ismert játéktechnikák akusztikus gitárra való alkalmazásáért jár a pont, de a hangszer nagy megújítójaként tekinteni rá egyszerű zenei műveletlenségből fakadó tévedés. Viszont tény, hogy szimpatikus ember és szórakoztató előadó.

Fentebb vázolt játékmódjának elemeit többé-kevésbé magabiztosan mutatta be ezen az estén - no, azért nem teljesen, hisz nem mindig könnyű uralni a hangokat pengetés és tompítási lehetőségek nélkül. Volt persze Pachelbels's Canon, Urban Challenge, Hot Capo Stew, Dueling Ninjas és Missile Bell is, és ismét rá kellett döbbennem, hogy Bundy sajnos jóval többet foglalkozik játéktechnikájának csiszolgatásával, mint a zeneelméleti önfejlesztéssel. Kompozíciót többnyire arcátlanul közhelyes harmóniafordulatok uralják ugyanis, noha ennyi tappinggel és kápóval sokkal kacifántosabb meneteket is lehetne kivitelezni. És nem maradt el a már megszokott, kissé kamaszos zenebohóckodás a Backstreet Boys, a Guns 'n' Roses, a The Village People és hasonlók számaival sem. Nálam akkor telt be a pohár, amikor Bundy Eminemet reppelt (még ha közkívánatra is), bár a visszafelé eljátszott Happy Birthday és a Für Elise sem volt éppen a magas művészet csúcsa. Határozottan az a véleményem támadt, hogy a produkció, bár olykor tényleg mókás volt, még nem színpadérett. Inkább való haveroknak az ágy szélén ülve, mintsem pódiumra. Aztán amikor Bundy közölte, hogy a következő dal befejezését még nem találta ki, de azért eljátssza, odalett a maradék jóindulatom is.

A közönség azonban kitartóan és fanatikusan éljenezte hősünket, ami komoly aggodalommal töltött el. A tehetséget ugyanis legfeljebb tehetségkutatókon szokás megtapsolni, koncertre elvileg művészi katarzisért megy az ember. Nyilván sok fiatal gitáros volt jelen, ők talán afféle mesterkurzusként figyelték az eseményeket, ezért az alacsony igényszint. A mesterkurzus műfaji követelményeinek azonban végképp nem felelt meg az előadás. Szomorú volt látni, hogy a Youtube generáció már ennyitől is boldog.           

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Az online térbe költözött a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria is

Tárlatvezetések, virtuális kiállítások, útvonaltippek, oktatási segédanyagok, valamint a Textúra színházi program előadásai is elérhetők a járványügyi korlátozások miatt bezárt Szépművészeti Múzeum és Magyar Nemzeti Galéria honlapjain.
Jazz/World

Elhunyt Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa

73 éves korában elhunyt Mihály Tamás, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, az Omega basszusgitárosa – tudatta Facebook oldalán a zenekar.
Színház

Mi jár a fejedben? – indul a Rózsavölgyi Szalon online műsora

Szombat esténként online beszélgetésekkel jelentkezik a Rózsavölgyi Szalon, Mi jár a fejedben? címmel. Csiby Gergely és Józan László a november 21-i adásban Zimányi Zsófiával, a Rózsavölgyi Szalon alapítójával, művészeti vezetőjével, a Pro Urbe Budapest kitüntetettjével, Pokorny Lia és Ágoston Péter színművésszel és Pájer Alma Virág bábszínésszel beszélgetnek.
Színház

110 éve született Both Béla

1910. november 21-én született A tanú című film Bástya elvtársa, az érdemes és kiváló művész Both Béla.
Vizuál

Átadták a 17. Verzió Filmfesztivál díjait

Hat alkotó vehetett át díjat november 20-án a most záruló 17. Verzió Filmfesztivál keretén belül. Aki valamiért lemaradt a vetítésekről, annak sem kell csüggednie, hiszen az online megtartott seregszemle filmjeit még vasárnapig láthatják az érdeklődők.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World gyász

Elhunyt Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa

73 éves korában elhunyt Mihály Tamás, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, az Omega basszusgitárosa – tudatta Facebook oldalán a zenekar.
Jazz/World interjú

Sárik Péter: Nekem kell a csend, a séta a Duna-parton

A hazai jazz élet egyik megkerülhetetlen alakja Sárik Péter. Triójával rendszeresen fellép hangversenytermekben, jazzklubokban, zenei fesztiválokon. Ceglédi. Vele is forgatott a Partitúra a ceglédi adásához, csakhogy online, ugyanis Sárik Péterék akkor éppen Frankfurtban koncerteztek. A beszélgetés szombaton látható a Duna tévén, 14.30-kor. A Fidelio.hu-nak pedig további érdekességekről is mesélt.
Jazz/World fonó

Toronymagasan a legjobb világ- és népzene Makovecz Imre tereiben

2012 óta minden év novemberében rendezik meg a Héttorony Fesztivált Makovecz Imre tereiben. A közel kéthetes vándorfesztivál célja, hogy a népzene és világzene legértékesebb produkciói minél több emberhez eljussanak határon innen és túl, valamint hogy a zene és építészet szerves kapcsolatára ráirányítsa a figyelmet.
Jazz/World gyász

Elhunyt Benkő László

77 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt az Omega együttes alapítója, a magyar rockzene meghatározó alakja, Benkő László – közölte Facebook oldalán a zenekar.
Jazz/World videó

Imádjuk a mongol torokénekes és kislánya duettjét!

Nem pusztán bájos felvétel, hanem igazi, eredeti zenei élmény Batzorig Vaanchigot és kislányát hallgatni. Videó.