Jazz/World

Egy kedves vendég: Dianne Schuur Budapesten

2006.03.27. 00:00
Ajánlom
Néha téli estéken, titkos gondolataimban azzal hízelgek magamnak, hogy Dianne Schuur egyik legkorábbi magyarországi tisztelője vagyok. Jó húsz éve annak, hogy először hallottam énekelni egy kazettára felvett amerikai rádióműsor pénteki adásában, ahol ráadásul mint fiatal tehetség, épp ő volt az ügyeletes interjúalany.

Arra a kérdésre, hogy kit mi ragad meg a seattle-i énekesnő előadásaiban, nyilván többféle válasz adható. Engem akkor, húsz évvel ezelőtt ugyanaz nyűgözött le a kazettán, mint néhány nappal ezelőtt – élőben – az A38-as hajón: a dalok tolmácsolásának profizmusa, ami Schuur esetében szinte szinonim fogalom a magabiztos könnyedséggel, ahogy a műfaj standard darabjaihoz nyúl. Bármit énekel is, az a benyomásunk támad, hogy ez igazából nem jelent kihívást a számára: mosolygósan vagy kissé rekedt hangján nevetve, sajátjaként adja elő még a gyakorlottabb vokalistákat is próbára tevő feladatokat, egy-egy bluest vagy valamelyik halhatatlan szerzeményt a Great American Songbookból.

Annak idején, abban a bizonyos rádióadásban Dianne Schuur azt nyilatkozta, hogy rengeteget tanult elődeitől, így például Sarah Vaughantól, de nemcsak énekesektől, hiszen egyik fő mentoraként emlegette George Shearinget. Bizonyára őszintén beszélt, mégis az a hallgató érzése, hogy az énekesnő a legtöbbet a gondviselésnek köszönheti, hiszen hallgathatott volna napestig Vaughan-lemezeket, ha nem lett volna a vérében a számok zseniális megszólaltatásához szükséges óriási tehetség. Valójában nemigen tudnám felsorolni az énekesnő technikai újításait: igen ritkán él modernebb előadói eszközökkel, mint Ella Fitzgerald, Carmen McRae vagy Anita O’Day; hibátlanul vált hangmagasságot, szépen hajlít, mesterien scattel, bőven él vibratókkal, de nem viszi túlzásba a használatukat, s ahogy azt a figyelmes hallgató észrevehette a budapesti koncerten: gyakran még a hibáit is képes profizmusával korrigálni.

Miután a Jazzpression megadta az alaphangulatot, először az tűnhetett fel a hallgatóságnak, hogy milyen elsőrangú muzsikusokkal indult 2006-os turnéjára az amerikai énekesnő. A Scott Steed (bőgő), Reggie Jackson (dob) és Rod Fleeman (gitár) felállású trió nagy kedvvel és odaadással swingelt már az első – instrumentális – számban. Különösen Fleeman játéka érdemelt figyelmet, aki Wes Montgomerytől Kenny Burrellig sok klasszikus mester stílusát ötvözte szólóiban. Egy pillanatig se volt kétséges, hogy a trió Schuur nélkül is nagysikerű hangversenyt adhatna bárhol a világon. De a szám végeztével felvezették a színpadra magát az énekesnőt is. A vakságából eredő lassúság és bizonytalanság persze érezhető a koncert menetén, de Schuur ezt a hátrányt is igyekezett jókedvűen és teljes természetességgel ledolgozni: szívesen kommunikált a közönséggel, kicsit udvarolt a magyaroknak és Budapestnek, de ellentétben sok más előadóval, ő egy-egy önironikus megjegyzést is belecsempészett a mondandójába.

Első lemezének címadó számával, egy blues-sémára épülő szerzeménnyel (Deedles) mutatkozott be Schuur a budapesti közönségnek, vagyis egy olyan számmal, amely tökéletesen alkalmas a hangulat felizzítására. Az 1985-ből való dalt talán nem mindenki ismerte, de nemigen láttam tanácstalan arcokat a publikum soraiban: alighanem mindenkinek volt már lemezen korábban is néhány kellemes találkozása a hölggyel. A műsor derekát standard számok alkották: Schuur a mindenki számára kedves daloskönyvből énekelt el egy csokornyi melódiát. Legszebbre talán a The Man I Love (Gershwin), az East Of The Sun (Bowman) és az It Don’t Mean A Thing (Ellington-Mills) sikerült. Különösen a koncert első fele kötötte le a hallgató figyelmét. A hangverseny vége felé már a fáradtság jelei mutatkoztak Schuuron, hamis hangok, rossz intonálások is csúsztak az előadásába, de ezek egy részét gyorsan feledtette. Az ünneplő közönség egyetlen ráadást kapott: az énekesnő a capella adta elő az Over The Rainbow-t.

A csodás Budapest és a gulyás emlegetése között Dianne Schuur kifejezte reményét, hogy máskor is meghívják majd a magyar fővárosba. Gondolom, az A38 hajó mindegyik aznapi vendégének óhaját is tolmácsolom, amikor azt mondom: remélem, a koncertszervezők is meghallották, és komolyan veszik az énekesnő szavait.

(2006. március 21. 20:00 A38 hajó – Dianne Schuur (ének, zongora) koncertje; km.: Scott Steed (bőgő), Reggie Jackson (dob), Rod Fleeman (gitár)

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Vizuál

Frida Kahlo személyes tárgyai a Victoria és Albert Múzeumban

A Frida Kahlo: Making Her Self Up (Hogyan építette fel magát Frida Kahlo) című kiállítás több mint 200 tárgyat mutat be a művész mexikóvárosi szülőházából, a Kék Házból, ahol 1954-ben, 47 éves korában meghalt. Festményei július elején Budapestre érkeznek.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.
Vizuál

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.
Jazz/World interjú

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World quincy jones

Andreas Varady nem akar iskolába menni

A magyar származású, csodagyerekként felfedezett gitáros a leghíresebb jazzmagazin, a Downbeat címlapján szereplő cikkben mondja el, miért nem akar a legjobb jazziskolákban továbbtanulni.
Jazz/World lukács miklós

Lukács Miklóssal lép fel Charles Lloyd Budapesten

A tervezettől eltérő helyszínen, a RAM Colosseumban lesz a világhírű amerikai jazzszaxofonos, Charles Lloyd és formációja, a Marvels budapesti koncertje július 1-jén.
Jazz/World ajánló

90 évesen is a legjobbak között a BJC-be látogató Lee Konitz

A Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat következő vendége az idén 90 éves Lee Konitz, aki a jazz történetének élő legendája és egyben krónikása.