Barabás Lőrinc az utóbbi hónapokban újabb szólólemezen dolgozik, ebből mutat meg most négy számot. Nem egyszerűen szólólemezről van szó, amin minden sávot ő játszott fel. A Live Act dalai élőben is előadhatók – a színpadon trombitával, zongorával, billentyűkkel, laptoppal és loop stationnel.

(A premier december 3-án 20 órakor kezdődik a YouTube-on, de a felvétel később is megnézhető.)

Barabás Lőrinc számára az egyszerűségnek, a lényeglátásnak nagy értéke van, erre következtetek legalábbis a világos struktúrák szerint felépülő kompozícióiból. Egészséges transzba kerül tőlük az ember. Ahogy ő mondta egy vele készült interjúnkban nyáron: „befelé kell utazni vele, belül történnek a dolgok”.

Azt is mondta, hogy ha szólóban lép fel, hajlamos befelé fordulni a színpadon:

Ez jut eszembe az Isolation című trackről, amiben van magány is, nem a bezártság, hanem a mindent magába foglaló tágasság zenéje. Az itt megjelenő ősi energia aztán a következő, Pad című dalban szivárog tovább, ami viszont már egy urbánus térbe ránt, dance-es ritmussal és basszussal. A makacsul ismétlődő groove szerzőjére akkor is ráismernék, ha nem tudnám, hogy Barabás Lőrinc játszik. A természetesnek és a mesterségesnek ebből a keveredéséből a tavalyi, Algorhythms című lemez soundjára ismerek: az elektromos hangszerek hangja a trombitával, ezzel a több ezer éves hangszerrel válik teljessé. A Zon és a Nono című dalokban Barabás Lőrinc leteszi a trombitát, a zongorával és a szintetizátorokkal építkezik, talán az olyan billentyűsök hatására, mint a berlini Nils Frahm vagy az izlandi Ólafur Arnalds. Azt viszont hozzá kell tenni, hogy egészen máshogy gyűri ő a billentyűket, és talán a kihívás is érdekli, hogy nem a saját hangszerén kell boldogulnia – és boldogul, nem is akárhogy.