Jazz/World

Egyensúly, kommunikáció, energia

2006.05.08. 00:00
Ajánlom
A címbe foglalt három fogalom tömören kifejezi mindazt, amit a győri Mediawave fesztiválra látogató és helyi közönség április 29-én átélt Dave Holland hangversenyén.

A zenészek könnyed eleganciával egyensúlyoztak a stílusok és a hangszerszólók között, példaadóan kommunikáltak egymással, és zenéjükből olyan tömény energia áradt, mely még a műfajban járatlanabb hallgatókat is hipnotizálta.

Hosszú út áll a most hatvanesztendős bőgős mögött. Kezdetben ritmusgitárján próbálgatta lefogni a popslágerek akkordjait, majd basszusgitárra váltott, végül Ray Brown és Leroy Vinnegar lemezeinek hatására beleszeretett a jazzbe és a nagybőgőbe. Basszusgitárját eladta, és az árából megvette első bőgőjét. A korábbi hangszereiből kicsalhatatlan hanggazdagsággal és kifejezőerővel szembesült a muzsikus a nagytestű basszushangszer megismerésekor. A fiatal Holland előbb a brit jazzvilág szólistáit (John McLaughlin, Evan Parker stb.) kísérte, majd a Londonba látogató amerikai sztárok foglalkoztatták fellépéseiken – például Bill Evans, aki 1968-ban néhány koncertre leszerződött a Ronnie Scott’s Clubba. Itt hallotta meg Holland játékát az épp Angliában tartózkodó Miles Davis, a jazztörténet egyik legjobb fülű zenekarvezetője, aki ismeretlen fiatal muzsikusok produkcióiban képes volt meghallani a leendő géniuszt. Davis hívta meg Hollandet Amerikába, s a még mindig pályakezdőnek számító bőgős nevét egyszeriben megtanulta a világ, miután neve ott díszelgett a trombitás sok vitát kiváltó fúziós, illetve a jazzrock irányába mutató albumain, az 1968-as Filles de Kilimanjaro-n, a következő év késő telén felvett In A Silent Way-n és az 1969 nyarán rögzített Bitches Brew című dupla lemezen.

A hetvenes években Dave Holland már a legkeresettebb kísérők egyikének számított: játékát az évtized szinte valamennyi új stílusú jazzlemezén és -formációjában hallani lehetett. Csak néhány példa: 1971-ben a kísérletező Chick Corea, 1973-ban Joe Henderson, 1974-ben Lee Konitz, 1975-ben a Gateway trió és 1979-ben George Adams albumait erősítette a brit bőgős közreműködése. S hogy négy évvel korábban Miles Davis jó szemmel szúrta ki játékát a londoni klubban, azt 1972-ben Holland forradalmi jelentőségű Conference Of The Birds című debütáló ECM-albuma is jelezte, melyen a kéttagú ritmusszekciót két fúvós frontember, Anthony Braxton és Sam Rivers egészítette ki, illetve egy jóval kevésbé ismert felvétel még 1968-ból, melyet a Spontaneous Music Ensemble jegyzett. A madarak tanácskozása a müncheni lemezkiadó egyik legsikerültebb vállalkozása lett. A korszak egyik klasszikusa, melyen Barry Altschul alkalmasint marimbán játszott, azon a hangszeren, mely a jelenlegi Holland-kvintettben is az egyik legizgalmasabb színfoltnak számít.

Egy évtizeddel később fogalmazódott meg a bőgősben egy saját állandó zenekar létrehozásának terve. Első csapatában három fúvóst alkalmazott, a trombitás Kenny Wheelert, a szaxofonos Steve Colemant és a harsonás Julian Priestert. Később Steve Wilson vette át Coleman szerepét, egy ideje pedig Chris Potter látja el az egyik frontszerepet. Priester helyét egy idő után Robin Eubanks foglalta el, s a doboknál 2003 óta Nate Smith ül. A kvintett legutóbbi – dupla – albuma megjelenésekor a Boston Globe kritikusa azt írta: „Lehet, hogy nincs ma ennél jobb működő jazz-zenekar.” S hogy az újságíró nem a levegőbe beszélt, azt nem csupán a kvintett (és Holland) számos művészeti díja, illetve lemezeik rendkívül kedvező fogadtatása bizonyítja. Aki élőben hallgatja őket, meggyőződhet róla, hogy valóban a mai jazz egyik legdinamikusabb, a műfaj megannyi erényét a legmegfelelőbb keverékben sűrítő zenekarát hallja.

A két ütős foglalja el a színpad egy-egy oldalát, elöl, kicsit beljebb kapnak helyet a fúvósok, hátul középen pedig a zenekar irányítója áll. Holland a kvintett gravitációs pontja. Mintha minden, a széleken felszabaduló erő szüntelenül felé áramlana, ő pedig fordít egyet az erők irányán, így cirkuláltatva a kvintett energiapályáit. Holland mosolygós és szerény, amilyen világéletében volt. Hol a bonyolultnál bonyolultabb ritmusokat ontó Nate Smith, hol a szerényen szólózgató vibrafonos-marimbás Steve Nelson felé küld egy elégedett pillantást, ha kell, konvencionális tempóban kiszolgál, máskor viszont magához veszi az irányítást valamelyik szólistától, és szinte követhetetlen sebességgel vágtat a vastag húrokon. Holland egész játékát olyasfajta könnyedség és oldottság jellemzi, amivel kevés kollégája büszkélkedhet. Csendesen irányít (ahogy Miles Davistől megtanulta), s a ragyogóan megírt témákra hagyja szabadon improvizálni muzsikustársait. A koncertnek egyetlen pillanata sincs, amikor a bőgős indokolatlanul dominálná a hangzást. Eubanks, Potter és Nelson – maguk is elsőrangú zeneszerzők – mértéktartóan rögtönöznek, mesterien kommunikálnak, egy-egy motívumot továbbadnak egymásnak, amit a következő szólista bont ki a maga teljességében, s ez így megy a kompozíciók utolsó hangjáig.

Bevallom, a győri koncert elején, az Ebb And Flow című szám alatt még úgy éreztem, kétesélyes hangversenyre kerültem, ahol a világhírességek nem fogják összetörni magukat a közönség kegyeiért. Ahogy azonban a következő, egzotikus hangulatú kompozíció elindult, minden kezdett megváltozni. Steve Nelson afrikai színeket vitt a zenébe marimbáján, és Robin Eubanks legalább két hosszabb szólóval tette felejthetetlenné aznap esti játékát. Full Circle című száma a Holland-együttes egyik legsikerültebb repertoárdarabja. Chris Potternek talán több időre volt szüksége a játékba való belefeledkezéshez, de a harmadik számtól kezdve szerencsére főleg tenorszaxofonon kezdett dolgozni, és szólói percről percre intenzívebbek lettek. A szaxofon-harsona-bőgő háromszög mint zenekari mag produkcióján különösen jól meg lehetett figyelni a magasrendű kompozíciós zene és a szabad improvizáció mesteri amalgámját, ahogy tuttik és szólók, illetve különböző stiláris egységek a kvintett kohéziós erejének engedelmeskedve makulátlanul kifaragott tömbökké álltak össze. Az öt muzsikus komplementer zenei elképzeléseit csak egy szuperintelligens motor – Dave Holland – és egy hozzá szellemiekben is felnövő, fegyelmezett csapat képes ennyire szubtilis formákba kovácsolni. Aki hallotta már a jelenlegi formájában 1997-től létező zenekar albumait, így a legutóbbi, a Birdland klubban felvett Extended Play-t, megérezhetett valamit abból a harmóniából és erőből, amit április 29-én szűnni nem akaró vastapssal jutalmazott a győri közönség.

(2006. április 29., Győr, Richter Terem; A Dave Holland Quintet koncertje; tagjai: Dave Holland (bőgő), Chris Potter (tenor- és szopránszaxofon), Steve Nelson (vibrafon), Robin Eubanks (harsona), Nate Smith (dob)

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Jogsértő lett volna a félév semmissé tétele, de segít Vidnyánszkynak az éj leple alatt kiadott kormányrendelet

Hiába állítják az SZFE hallgatói, hogy az egyeztetés nélkül kinevezett kuratóriumnak nem áll jogában felfüggeszteni az oktatást, Vidnyánszkyék könnyedén megtehetik ezt a kormány friss rendeletének segítségével.
Színház

Csak akkor tanítanak, ha orvoslatot kap az egyetem autonómiája

Nem az egyetem hivatalos honlapján, hanem a Független Szabad Egyetem közösségi oldalon tették közzé az SZFE tanárai, kik indítanának osztályt a következő tanévben.
Jazz/World

Az LGT legjobb számai „csíkosítva” – Itt a Csík Zenekar új lemeze

A Locomotiv GT előtt tiszteleg A dal a miénk című új lemezével a Csík Zenekar. A rockszámok népzenei ihletésű átdolgozásairól is ismert együttes friss albumán közreműködött Presser Gábor, Karácsony János és Kovács Kati.
Plusz

Az adventi időszakban minden nap új tartalommal ajándékozza meg közönségét a Müpa

December 1. és 24. között mindennap egy-egy bármikor elérhető digitális tartalommal – podcasttel, playlisttel vagy koncertvideóval – ajándékozza meg közönségét a Müpa.
Jazz/World

Azt követik, amit Debussy követett – Páros interjú Harcsa Veronikával és Razvaljajeva Anasztáziával

Egy hárfaművész, egy jazzénekes és elektronikus művész – nem szokványos felállás Debussy zenéjéhez. Új lemezük apropóján Harcsa Veronikával és Razvaljajeva Anasztáziával beszélgettünk. Mit tanultak egymástól, mennyiben járnak különböző és párhuzamos ösvényeken?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

Azt követik, amit Debussy követett – Páros interjú Harcsa Veronikával és Razvaljajeva Anasztáziával

Egy hárfaművész, egy jazzénekes és elektronikus művész – nem szokványos felállás Debussy zenéjéhez. Új lemezük apropóján Harcsa Veronikával és Razvaljajeva Anasztáziával beszélgettünk. Mit tanultak egymástól, mennyiben járnak különböző és párhuzamos ösvényeken?
Jazz/World lemezajánló

Az LGT legjobb számai „csíkosítva” – Itt a Csík Zenekar új lemeze

A Locomotiv GT előtt tiszteleg A dal a miénk című új lemezével a Csík Zenekar. A rockszámok népzenei ihletésű átdolgozásairól is ismert együttes friss albumán közreműködött Presser Gábor, Karácsony János és Kovács Kati.
Jazz/World gyász

Elhunyt Balázs Fecó

Életének 70. évében elhunyt Balázs Fecó énekes, zenész, zeneszerző – közölte a hírt a család nevében Várkonyi Attila, a Retro Rádió műsorvezetője.
Jazz/World hír

Lukács Miklósé az év jazzalbuma

A MagyarJazz.hu szakmai szavazatok alapján ismerte el az év legjobb jazzelőadóit és lemezeit. A legjobb zenekar a Modern Art Orchestra, a legjobb énekesek Winand Gábor és Hajdu Klára.
Jazz/World lemezajánló

Debussy a klasszikus címkéje nélkül

Megjelent Harcsa Veronika, Razvaljajeva Anasztázia és Fenyvesi Márton első közös lemeze, amelyen Debussy-dalok hallhatók modern és izgalmas köntösben, úgy, ahogy még biztosan nem találkoztunk velük. Hiányzik az a hang, amit ez a megjelenés képvisel.