Jazz/World

Együtt a Verve és a Blue Note

2002.09.19. 00:00
Ajánlom
A legnagyobb jazzlabelek közül kettő, a Blue Note és a Verve egyesítette erejét egy CD-sorozat kiadásának erejéig, mely olyan jazzlegendák felvételeit tartalmazza, akik mindkét cég archívumát gazdagítják. A Definitive Series előtt még nem volt példa rá, hogy két label ilyen természetű közös munkába fogjon.

A sorozat a teljességre törekszik a jazz óriásai munkásságának bemutatásában. A 14 korongon hallhatjuk többek közt Sarah Vaughant, Nat "King" Cole-t, Jimmy Smitht, és Chet Bakert; az egyes lemezek több mint hetven percnyi anyagot tartalmaznak. A Verve Music Group elnöke, Ron Goldstein abbéli örömének adott hangot, hogy a Ken Burns-féle jazzdokumentum-sorozat elkészülte után – melynél a Sony-ban találtak partnerre – most egy másfajta vállalkozásra ismét sikerült egy neves kiadóval “szövetségre lépniük”. Bruce Lundvall, a Blue Note Records elnöke reméli, hogy nagy siker lesz kiadványuk a piacon, hiszen “a legjobbak legjobbjait” élvezheti majd a nagyközönség.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Martha Argerich nem mondta le, hálistennek

A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjén az argentin zongoraművésznő ragyogó Beethoven-zongoraversennyel mutatta meg, hogy nem lehet megunni egy darabot akkor sem, ha 70 éve játssza.
Klasszikus

Szüts Apor: „A tökéletességet nem lehet, és nem is kell elérni”

Szüts Apor számára korán jött az ismertség a komolyzene világában. Több interjúban is beszélt eddigi munkásságáról, most viszont a belső munkafolyamatokról és szemléletmódjáról tudhatunk meg részleteket, amelyekről talán a lámpalázzal vagy maximalizmussal küzdő fiatal zenészek is szívesen olvasnának. Így került szóba a fejlődés, az önkritika vagy a tökéletesség nemlétének témája is.
Jazz/World

Zeneművet írt a „napalmos lánynak”, most végre élőben is előadhatta neki

1972-ben járta be a világot a vietnámi háború legsokkolóbb fotója, amin gyerekek menekülnek a bombázás elől. Tiszteletükre Hannibal Lokumbe még 1973-ban szvitet komponált, amit most élőben is előadhatott a képen meztelenül szereplő lánynak, Kim Phuc Phan Thi-nek.
Vizuál

Megfilmesítik a Mester és Margaritát

Bulgakov regényének mozis változatát A nagy Gatsby-t is rendező Baz Luhrmann forgatja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

"A budapesti táncházak igazi kuriózumnak számítanak"

Jövő ősszel, 2020-ban második alkalommal rendezi meg Budapest a legnagyobb világzenei expót, a WOMEXet. Hogy ez mennyiben kiváltság, és miként profitálhatnak ebből a magyar zenészek, arról a rendezésért felelős Hangvető menedzserét, Liber Endrét kérdeztük.
Jazz/World magazin

Zeneművet írt a „napalmos lánynak”, most végre élőben is előadhatta neki

1972-ben járta be a világot a vietnámi háború legsokkolóbb fotója, amin gyerekek menekülnek a bombázás elől. Tiszteletükre Hannibal Lokumbe még 1973-ban szvitet komponált, amit most élőben is előadhatott a képen meztelenül szereplő lánynak, Kim Phuc Phan Thi-nek.
Jazz/World magazin

Tudományos bizonyítást nyert, hogy a „zene közös nyelv”

Közhely, hogy a zene olyan univerzális nyelv, ami alkalmas a szavakon túli kommunikációra. Most egy bécsi kutatócsoport adatokkal is alátámasztotta, hogy a zene világszerte közös tulajdonságokkal rendelkezik.
Jazz/World ajánló

Zenész apák zenész fiaikkal adnak közös adventi koncertet

A Modern Art Orchestra Az alma meg a fája elnevezésű koncertjén december 14-én 19:30-tól a Budapest Music Centerben olyan szülő-gyerek párosok fordulnak meg a színpadon, akiket eddig nem hallhattunk.
Jazz/World ajánló

Új lemezt készített Kollár-Klemencz László

Decemberben jelenik meg Ég az erdő címmel Kollár-Klemencz László Kamarazenekarának új albuma – a dalszerző-író-énekes 2008-ban megkezdett első szólóalbumának folytatásaként. Az új dalokat január 19-én a MOMKultban nagyszabású koncerten mutatják be a zenészek.