Jazz/World

Éjszakai lokálok hangulatát idézi meg a Cziffra Fesztivál

2021.05.25. 16:35
Ajánlom
Június 10-én Cziffra100 rendezvénysorozat keretében a Hot Jazz Band mellett, Sárközy Lajos és zenekara lép színpadra a MOMkult lokállá alakított színháztermében, míg a koncertek kiegészítő programjaként, Bősze Ádám zenetörténész korabeli anekdotákat mesél.

Cziffra György csillag volt a budapesti éjszakában, népes rajongótáborral. A Cziffra Fesztivál immár hagyományosan báresteken idézi meg a zenész bárzongorista időszakát, és a 40-es 50-es évek édes-kesernyés, egyedi hangvételű zenei stílusát, valamint a két világháború közötti évek charleston froxtrott muzsikáját.

A Cziffra Fesztiválon több alkalommal elhangzott és lassan anekdotaként él tovább Vásáry Tamás személyes beszámolója arról, amikor először hallotta Cziffra Györgyöt játszani. Szakmabéli barátja tanácsára egy zeneakadémiai koncert után elmentek meghallgatni az akkoriban bárban zongorázó Cziffrát. Belépve, a füsttől és tömegtől nem látszott a zongora, ezért Vásáry - hallva a zenét - az ajtónál érdeklődött, hogy kik játszanak, hiszen zongoristaként úgy hallotta, hogy nem egy ember ül a hangszernél. A történet csattanója, hogy Cziffra egymaga játszott.

"Estéimet néha nonstop hangversennyé változtattam"

- emlékezett vissza önéletrajzában Cziffra.

A Kossuth-díjas Hot Jazz Band 2018 óta visszatérő fellépője a Bárestnek. Tolmácsolásukban a 1920-as, 30-as és 40-es évek jazz- zenéje kel életre, olyan csillagokat idéznek meg, mint Karády Katalin, Kalmár Pál, Kabos Gyula, Louis Armstrong, Benny Goodman, Bing Crosby és olyan komponistákat, mint Seress Rezső, Márkus Alfréd, Fényes Szabolcs, George Gershwin, Duke Ellington vagy Fats Waller.

Sárközy Lajos és zenekara a kezdetektől résztvevője a Cziffra Fesztiválnak. A hétgenerációs zenészcsaládból származó, Junior Prima díjas hegedűművész az évszázados cigányzenei kultúrát műveli magas szinten. A hazai rangos fesztiválélet állandó szereplője zenekarával, emellett 2015-ben a muzsikus társadalom őt választotta a Gypsy Philharmonic Orchestra élére művészeti vezetőnek és főprímásnak.

118188516_1918453981624669_7482239706770848495_n-135654.jpg

Sárközy Lajos és zenekara (Fotó/Forrás: Sárközy Lajos és zenekara Facebook-oldal)

Cziffra György világhírű zongoraművész születésének 100. évfordulóját a magyar kormány Cziffra György-emlékévvé nyilvánította, az UNESCO pedig felvette a közösen ünnepelt évfordulók sorába. Az emlékév művészeti vezetője Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, a Cziffra Fesztivál alapítója. A Cziffra György-emlékév a Miniszterelnökség és a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának köszönhetően valósul meg.

További információk, valamint online jegyvásárlás itt.

Fejléckép: Hot Jazz Band (forrás: Hot Jazz Band Facebook-oldal)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Ókovács Szilveszter azonnali hatállyal felmondta Kesselyák Gergely szerződését

A karmester-operarendező, aki korábban a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója is volt, maga is pályázott az Opera élére, és a szakértői bizottság a legtöbb szavazattal támogatta. CIKKÜNK FRISSÜLT ÓKOVÁCS SZILVESZTER KÖZLEMÉNYÉVEL!
Színház

„Önök minden pályázatunkat elutasították” – Közös nyílt levelet írtak a független társulatok

A huszonöt színházi társulat levelét azoknak az „ismeretlen kurátoroknak” címezte, akik a közelmúltban nulla forint támogatást ítéltek meg nekik. A Rózsavölgyi Szalon is beszámolt arról, őket hogyan érintette a döntés. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Zenés színház

Rost Andrea nem lép fel a Magyar Állami Operaházban a jövő évadban

Az énekesnő döntéséről tájékoztatta az intézmény főigazgatóját, Ókovács Szilvesztert, és az idén nyárra meghirdetett Varázsfuvola-előadásokból is kilép.
Klasszikus

A zeneélet kivételes művészei fogtak össze a magyar klasszikus zene helyzetének javítása érdekében

Hét Kossuth-díjas művész elnökségével megalakult a Magyar Muzsikusok Szövetsége, melynek célja a klasszikus zene társadalmi elfogadottságának emelése, a magyar zene értékeinek megőrzése és fejlesztése egy átfogó stratégia megalkotásával.
Klasszikus

Száz év hét napban – a BMC Ligeti Fesztiválján jártunk

A Ligeti György születésének századik évfordulója alkalmából rendezett eseménysorozat csúcspontja a Budapest Music Centerben rendezett egyhetes fesztivál volt. Négy, igencsak különböző típusú koncerten jártunk

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

A Bamboléót is elhozza a Margitszigetre a Chico & the Gypsies

Június 14-én a katalán rumba és a latin pop koronázatlan királyai, a Chico & the Gypsies állnak a Margitszigeti Színház deszkáira, hogy virtuóz gitárjátékukkal, szenvedélyes énekükkel és örökzöld slágereikkel hívják táncba a jelenlévőket.
Jazz/World gyász

Elhunyt Astrud Gilberto

A The Girl from Ipanema című dallal világhírűvé váló, a bossa nova megalapítói közé tartozó brazil énekest nyolcvanhárom éves korában érte a halál.
Jazz/World interjú

„A közös nevezőt a jazz biztosítja, illetve az egymás iránti nyitottság” –  interjú Dés Andrással a T.E.L.D. első lemezéről

Négy remek művész találkozásából megszületett a T.E.L.D. első lemeze a Fonó gondozásában. Az új zenei anyagról a jelenleg Bécsben élő, Budapesten sokat koncertező Dés András ütőhangszeres művésszel beszélgettünk.
Jazz/World hír

Őselemek a Napfonat tolmácsolásában – megjelent a Harmatcseppben él a világ bennem című lemez

Második nagylemezével jelentkezik A Dal 2022-es döntőjébe is bejutó a capella együttes. A lemez már kapható digitális terjesztésben, hamarosan fizikai formájában is megjelenik a Fonó gondozásában.
Jazz/World ajánló

Június első hétvégéjén a jazz zene körül forog minden Szentendrén

Nyolc koncerttel várja a jazzrajongókat a Jazz Estek Szentendre rendezvénysorozat a Barcsay udvarban június 2. és 4. között.