Jazz/World

Eldobolt félelmek

2015.11.28. 10:22
Ajánlom
November 13-a óta Európában teljesen más koncertre menni, mint korábban. Egy héttel a párizsi tragédia után a világ egyik leghíresebb dobosa, a Grammy-díjas Antonio Sánchez lépett fel a Trafóban.

Nyolc előtt pár perccel már alig van hely a teremben. Hátul, az emelvényen tudok csak leülni, a sor közepén. Antonio Sánchez fog játszani a Trafóban, az a srác, akit a Birdman filmzenéjéért tavaly Golden Globe-ra is jelöltek. A Birdman nagyon jó film, a zenéjét hallgatva pedig még az 1-es villamoson is úgy érzi magát az ember, mintha egy Broadway-színház labirintusában kavarogna a díszletek és az alkoholista színészek között. Szóval örülnöm kéne, de én mégis szarul vagyok. Baromira izzad a tenyerem, és folyton a bejáratot figyelem. Alig egy héttel ezelőtt egy másik város másik koncerttermének másik bejáratán belépett pár pszichopata, és agyonlőtt nyolcvankilenc embert. Ahogy látom, a Trafónak egyetlen nagyobb kijárata van. Ha itt valami történik, nem tudok elmenekülni. A plafonon lévő mázsás fekete lámpákat nézem. Komoran lógnak felettünk, mintha óriásira dagadt, néma hollók lennének, akik várnak valamit.

Antonio Sanchez

Antonio Sanchez

Azon gondolkozom, hogy a többi ember vajon érez-e ebből valamit. Ők is félnek, vagy csak én? Teljesen hülye vagyok, vagy csak realista? Örkénynek van egy novellája, Bubi a címe. Egy jazzdobosról szól, aki a második világháború előtti Budapest legmenőbb helyén, az Arizóna kávézóban dobol. Megvan mindene, jól keres, sokat csajozik, és amikor az utolsó vendégek is hazamennek az Arizónából, akkor Bubi kiül az Andrássy úti padokra a cigányzenész haverjaival, és addig játszanak, amíg el nem alszanak. Aztán egy nap Bubit elviszik munkaszolgálatra, több száz kilométert gyalogol, párszor majdnem agyonlövik, végül hadifogolytáborba kerül. Több mint egy éve nem dobolt már, de a foglyok közül valaki kideríti, hogy Bubi híres zenész. Végül ráveszik, hogy játsszon valamit nekik, és valahonnan szereznek két ócska gyerekdobot is. A sok elgyötört, elkínzott ember pedig döbbenten hallgatja Bubi zseniális improvizációit. Hiába a háború, a nyomor, az éhezés, a halál közelsége: arra a néhány percre mindenki elfelejti, hogy hol van, és valahova egészen máshova jut el, ahova csak a zene tudja elvinni.

Aztán elsötétül a nézőtér, én pedig rájövök, hogy nem vagyok Örkény, Sanchez pedig nem Bubi. Például azért sem, mert Sánchez egy egész zenekarral jött: Migration a neve, egy zongoristából, egy bőgősből és egy szaxofonosból áll. Elkezdenek játszani, és azonnal kiderül, hogy történhet akármi a világban, a zene tényleg mindig működik. Olyasmi ez, mint amikor az ember először lesz igazán szerelmes, és hirtelen megérti azt a sok verset Radnótitól meg József Attilától.

Most valahogy a zene írja le azt, amiben élünk: a diszharmóniát, kiszámíthatatlanságot, a félelmet.

Azt, hogy mostantól már nem lehet tudni, hogy mi fog történni a következő pillanatban. Egészen groteszk az élmény. Sánchez lent veri a dobokat, én a kijáratot nézem, az első sorban meg valaki annyira rázza a fejét a zene ritmusára, hogy a homlokával majdnem felborítja az egyik erősítőt.

Bubi valószínűleg azért aratott akkora sikert a hadifogolytáborban, mert egyedül lépett fel. A kortárs jazznek megvan az a hátránya, hogy általában több ember játszik egyszerre, ráadásul mind nagyon jó zenész. Ebből aztán az következik, hogy egyik brilliáns szólóból folyunk át a másikba, amitől úgy nagyjából húsz perc után teljesen ki lehet készülni. Ez egyszerűen unalmas, és eléggé idegesítő is. Viszont az is igaz, hogy mivel idegesít, legalább néhány percig nem Párizson jár az agyam, hanem inkább elkezdem figyelni a körülöttem lévőket. Vajon hányan vannak, akik szintén unatkoznak, kik azok, akiket már idegesít, és kik azok, akiknek ez tetszik? Igazán heterogén közönségnek lehetek a tagja, ugyanis néhányan már az első tíz perc után felállnak, és hazamennek. De olyan is van, akit teljesen lenyűgöz, amit lát és hall, és ezt igyekszik a körülötte lévőknek is a tudomására hozni. Ilyen a mellettem ülő, kábé harminchét éves férfi is. Kockás inget, szemüveget és lófarkat visel, és érti a jazzt. Ezt onnan tudom, hogy végig elégedetten mosolyog, dobog a lábával, és amikor vége van egy szólónak, akkor hangosan szusszant és körbenéz. Egyszer véletlenül pont összenézünk, én már nagyon szenvedek, de ő mosolyog, és a szeme azt mondja: “Na mit szólsz, kisapám, ezek aztán tudnak zenélni, mi? A kilencvenegyes Winnie Richardson bakelitlemez óta nem hallottam ilyen király kakofóniát!”

Antonio Sanchez

Antonio Sanchez

Összehúzom magamat a széken, de még mindig nagyon sok van hátra. Úgy látom, már az első sorban sem rázza senki a fejét, valószínűleg ők is kezdenek fáradni. És akkor egyszer csak teljesen váratlanul abbamarad a zene. Csend lesz a teremben, úgy tíz másodpercig tart. Aztán a szaxofonos, Seamus Blake játszani kezd. Nincs se zongora, se bőgő, se dob, csak az az egy szál szaxofon. Halkan kezdi, felfelé lépeget, de könnyedén játszik, végre nem lila fejjel próbálja átfújni a tüdejét a hangszerén. A kezem még mindig izzad, de a szék karfáját elengedem, hátradőlök, és kezdek mindent elfelejteni. Blake játszik, még mindig egész halkan, és most tényleg kiürül az egész világ. Nincsen szenvedés, félelem, rettegés, bizonytalanság, unalom. A világegyetem hirtelen üres lesz, egyetlen fekete koncertteremmé szűkül össze, amelynek a közepén Blake van.

Nem tudom, mennyi ideig játszik így, talán öt perc lehet az egész. Utána kezdődik az egész elölről, és még vagy fél órán át tart. A végén a zenészek meghajolnak, akik még nem mentek haza, azok tombolnak. A zenekar helyett csak Antonio Sanchez jön ki újra, teljesen egyedül. Mindenki egy kis Birdmant vár, finom, rejtélyes dobszólókat, de Sanchezt egyáltalán nem érdekli, hogy mit várnak tőle. Dühből, indulatból játszik, szinte már aljasan altatja a közönséget, aztán akkorát csap a cinekre, hogy a jegyszedő lány ijedtében belekapaszkodik a bejárat melletti korlátba.

Bubiról nem tudni, hogy mi lett vele a háború után. Örkény novellája úgy végződik, hogy a dobos éppen elrohan a hadifogolytábor egy másik barakkjába, ahol fellépése lesz. Valahogy így van ez Sánchez szólója után is. A világ odakint nem változott semmit, és fogalmunk sincs, ez a történet hogyan fog végződni.

Antonio Sanchezzel készült interjúnkat ide kattintva olvashatod!

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

„Fel kell találni magunkat” – Interjú Bretz Gáborral

Bretz Gábor az Opera állandó művésze, aki az elsők között kapta meg a Kamaraénekesi címet, egy-egy évad során több szerepet is alakít. Legutóbb a – címlapfotót is inspiráló – Don Carlos online premierjén láthattuk. A világhírű basszbaritonnal a pandémia teremtette kihívásokról, az énektanítás rejtelmeiről és arról is beszélgettünk, mit kívánna egy jótündértől.
Színház

Új bemutatókkal kezdi jubileumi évadát a Vígszínház

Több mint 90 éves hagyományát követve a Vígszínház május 1-jén megkezdte a következő évad bérleteinek értékesítését. Bár egyelőre csak decemberig hirdettek műsort, az elmúlt időszak közönség előtt be nem mutatott előadásai mellett újdonságokat is tartogat a 2021/2022-es szezon.
Klasszikus

A Liszt Ferenc Kamarazenekar Juliane Banse operaénekessel és Várdai Istvánnal búcsúztatja az évadot

Nemcsak különleges vendégekkel, hanem izgalmas átiratokkal is készül a 2020/21-es zeneakadémiai évad online szezonzáró koncertjére a Liszt Ferenc Kamarazenekar. Az együttes május 14-én először Várdai Istvánnal Bach-szonátát játszik kamarazenekari felállásban, ezt követően a világhírű Juliane Banse közreműködésével Mendelssohn jól ismert dalai csendülnek fel új köntösbe bújtatva.
Klasszikus

„Újraéled a karanténba zárt kultúra”- kihirdette a Budapesti Fesztiválzenekar 2021–22-es évadát

Fischer Iván rendezte új operaelőadás, Richard Strauss-maraton és nemzetközi sztárok, köztük Danyiil Trifonov vagy Jordi Savall is szerepelnek a Budapesti Fesztiválzenekar 2021–22-es évadjában.
Vizuál

Formabontó koncertfilmek a Budapest Ritmo-n

„Szükségből erényt, koncertből filmet” – ez a Budapest Ritmo idei mottója, amely a Bartók Tavasz keretében május 10. és 12. között különleges látványvilágú koncertfilmekkel várja az érdeklődőket.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Kocsmazene magyarul – ezért könnyű beleszeretni az Aurevoir.-ba

Ma már egyre inkább elmosódnak a könnyűzene műfaji határai, de még ebben a sokszínű felhozatalban is akadnak karakteres, azonnal felismerhető stílusok. Az Aurevoir. rengeteg forrásból táplálkozó zenéje ethno-beat névre hallgat, és alig pár év alatt hódította meg a hazai klubszínpadokat. Népzene és angolszász beat-folk, lélekig hatoló mélységek és őrült elszállás: mutatjuk, miért ne hagyjátok ki a zenekar május 16-i ingyenes online koncertjét!
Jazz/World hír

Egyedi hangszín és világzenei hangulat

Szól a világ címmel május 10-én jelenik meg a Napfonat együttes első nagylemeze. Az öttagú a cappella csapat 2018-ban alakult és dalaikban a saját szövegeik mellett, versfeldolgozások, valamint magyar és más nemzetek népdalai szólalnak meg egyedi hangzásban.
Jazz/World interjú

„Élvezem, hogy mennyi mindent nem tudok” – Interjú Fábri Péterrel, az Artisjus életműdíjasával

Az Artisjus könnyűzenei alkotói életműdíját idén Fábri Péter író, költő, dalszövegíró, műfordító kapta. Az elismerés okán beszélgetve felidéztük, hogyan inspirálták őt barátok, szerelmek, dalok és formák. Megtudtuk, miért nem ír már több verseskötetet és az is kiderült, miként vált boldogtalan költőből boldog dalszövegíróvá.
Jazz/World pannonia entertainment

A jazz, a rhythm'n'blues és a rock'n'roll szülővárosának portréja a mozikban

New Orleans – A zene városa címmel 2021. májusában érkezik a mozikba Michael Murphy zenei betétekkel gazdagon átszőtt dokumentumfilmje, amelyben az amerikai város páratlanul gazdag zeneiségének múltja és jelene tárul fel. A filmet Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetítik, emellett országszerte több artmozi is műsorra tűzi.
Jazz/World hír

Három évtized lenyomata Szokolay Dongó Balázs és Fábri Géza új lemezén

A friss albumon moldvai dallamokat, parasztzenéket ad elő saját jellegzetes értelmezésében Szokolay Dongó Balázs és Fábri Géza fúvós hangszereken és kobozon.