Jazz/World

Eldobolt félelmek

2015.11.28. 10:22
Ajánlom
November 13-a óta Európában teljesen más koncertre menni, mint korábban. Egy héttel a párizsi tragédia után a világ egyik leghíresebb dobosa, a Grammy-díjas Antonio Sánchez lépett fel a Trafóban.

Nyolc előtt pár perccel már alig van hely a teremben. Hátul, az emelvényen tudok csak leülni, a sor közepén. Antonio Sánchez fog játszani a Trafóban, az a srác, akit a Birdman filmzenéjéért tavaly Golden Globe-ra is jelöltek. A Birdman nagyon jó film, a zenéjét hallgatva pedig még az 1-es villamoson is úgy érzi magát az ember, mintha egy Broadway-színház labirintusában kavarogna a díszletek és az alkoholista színészek között. Szóval örülnöm kéne, de én mégis szarul vagyok. Baromira izzad a tenyerem, és folyton a bejáratot figyelem. Alig egy héttel ezelőtt egy másik város másik koncerttermének másik bejáratán belépett pár pszichopata, és agyonlőtt nyolcvankilenc embert. Ahogy látom, a Trafónak egyetlen nagyobb kijárata van. Ha itt valami történik, nem tudok elmenekülni. A plafonon lévő mázsás fekete lámpákat nézem. Komoran lógnak felettünk, mintha óriásira dagadt, néma hollók lennének, akik várnak valamit.

Antonio Sanchez

Antonio Sanchez

Azon gondolkozom, hogy a többi ember vajon érez-e ebből valamit. Ők is félnek, vagy csak én? Teljesen hülye vagyok, vagy csak realista? Örkénynek van egy novellája, Bubi a címe. Egy jazzdobosról szól, aki a második világháború előtti Budapest legmenőbb helyén, az Arizóna kávézóban dobol. Megvan mindene, jól keres, sokat csajozik, és amikor az utolsó vendégek is hazamennek az Arizónából, akkor Bubi kiül az Andrássy úti padokra a cigányzenész haverjaival, és addig játszanak, amíg el nem alszanak. Aztán egy nap Bubit elviszik munkaszolgálatra, több száz kilométert gyalogol, párszor majdnem agyonlövik, végül hadifogolytáborba kerül. Több mint egy éve nem dobolt már, de a foglyok közül valaki kideríti, hogy Bubi híres zenész. Végül ráveszik, hogy játsszon valamit nekik, és valahonnan szereznek két ócska gyerekdobot is. A sok elgyötört, elkínzott ember pedig döbbenten hallgatja Bubi zseniális improvizációit. Hiába a háború, a nyomor, az éhezés, a halál közelsége: arra a néhány percre mindenki elfelejti, hogy hol van, és valahova egészen máshova jut el, ahova csak a zene tudja elvinni.

Aztán elsötétül a nézőtér, én pedig rájövök, hogy nem vagyok Örkény, Sanchez pedig nem Bubi. Például azért sem, mert Sánchez egy egész zenekarral jött: Migration a neve, egy zongoristából, egy bőgősből és egy szaxofonosból áll. Elkezdenek játszani, és azonnal kiderül, hogy történhet akármi a világban, a zene tényleg mindig működik. Olyasmi ez, mint amikor az ember először lesz igazán szerelmes, és hirtelen megérti azt a sok verset Radnótitól meg József Attilától.

Most valahogy a zene írja le azt, amiben élünk: a diszharmóniát, kiszámíthatatlanságot, a félelmet.

Azt, hogy mostantól már nem lehet tudni, hogy mi fog történni a következő pillanatban. Egészen groteszk az élmény. Sánchez lent veri a dobokat, én a kijáratot nézem, az első sorban meg valaki annyira rázza a fejét a zene ritmusára, hogy a homlokával majdnem felborítja az egyik erősítőt.

Bubi valószínűleg azért aratott akkora sikert a hadifogolytáborban, mert egyedül lépett fel. A kortárs jazznek megvan az a hátránya, hogy általában több ember játszik egyszerre, ráadásul mind nagyon jó zenész. Ebből aztán az következik, hogy egyik brilliáns szólóból folyunk át a másikba, amitől úgy nagyjából húsz perc után teljesen ki lehet készülni. Ez egyszerűen unalmas, és eléggé idegesítő is. Viszont az is igaz, hogy mivel idegesít, legalább néhány percig nem Párizson jár az agyam, hanem inkább elkezdem figyelni a körülöttem lévőket. Vajon hányan vannak, akik szintén unatkoznak, kik azok, akiket már idegesít, és kik azok, akiknek ez tetszik? Igazán heterogén közönségnek lehetek a tagja, ugyanis néhányan már az első tíz perc után felállnak, és hazamennek. De olyan is van, akit teljesen lenyűgöz, amit lát és hall, és ezt igyekszik a körülötte lévőknek is a tudomására hozni. Ilyen a mellettem ülő, kábé harminchét éves férfi is. Kockás inget, szemüveget és lófarkat visel, és érti a jazzt. Ezt onnan tudom, hogy végig elégedetten mosolyog, dobog a lábával, és amikor vége van egy szólónak, akkor hangosan szusszant és körbenéz. Egyszer véletlenül pont összenézünk, én már nagyon szenvedek, de ő mosolyog, és a szeme azt mondja: “Na mit szólsz, kisapám, ezek aztán tudnak zenélni, mi? A kilencvenegyes Winnie Richardson bakelitlemez óta nem hallottam ilyen király kakofóniát!”

Antonio Sanchez

Antonio Sanchez

Összehúzom magamat a széken, de még mindig nagyon sok van hátra. Úgy látom, már az első sorban sem rázza senki a fejét, valószínűleg ők is kezdenek fáradni. És akkor egyszer csak teljesen váratlanul abbamarad a zene. Csend lesz a teremben, úgy tíz másodpercig tart. Aztán a szaxofonos, Seamus Blake játszani kezd. Nincs se zongora, se bőgő, se dob, csak az az egy szál szaxofon. Halkan kezdi, felfelé lépeget, de könnyedén játszik, végre nem lila fejjel próbálja átfújni a tüdejét a hangszerén. A kezem még mindig izzad, de a szék karfáját elengedem, hátradőlök, és kezdek mindent elfelejteni. Blake játszik, még mindig egész halkan, és most tényleg kiürül az egész világ. Nincsen szenvedés, félelem, rettegés, bizonytalanság, unalom. A világegyetem hirtelen üres lesz, egyetlen fekete koncertteremmé szűkül össze, amelynek a közepén Blake van.

Nem tudom, mennyi ideig játszik így, talán öt perc lehet az egész. Utána kezdődik az egész elölről, és még vagy fél órán át tart. A végén a zenészek meghajolnak, akik még nem mentek haza, azok tombolnak. A zenekar helyett csak Antonio Sanchez jön ki újra, teljesen egyedül. Mindenki egy kis Birdmant vár, finom, rejtélyes dobszólókat, de Sanchezt egyáltalán nem érdekli, hogy mit várnak tőle. Dühből, indulatból játszik, szinte már aljasan altatja a közönséget, aztán akkorát csap a cinekre, hogy a jegyszedő lány ijedtében belekapaszkodik a bejárat melletti korlátba.

Bubiról nem tudni, hogy mi lett vele a háború után. Örkény novellája úgy végződik, hogy a dobos éppen elrohan a hadifogolytábor egy másik barakkjába, ahol fellépése lesz. Valahogy így van ez Sánchez szólója után is. A világ odakint nem változott semmit, és fogalmunk sincs, ez a történet hogyan fog végződni.

Antonio Sanchezzel készült interjúnkat ide kattintva olvashatod!

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Vizuál

Drótmese – Nézze meg online a fiatal magyar alkotó díjnyertes animációját!

Pataki Szandra stop motion animációja egy drótszálakból felépített világban játszódik, ahol senki sem vonhatja ki magát az egymásnak feszülő erők hatása alól.
Zenés színház

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Próbálok nem dobosként hozzáállni a zenéléshez”

Gyárfás Attila egy sokat gondolkodó ember benyomását kelti, de a zenében pont ennek ellenkezőjére, a lehető legnagyobb ösztönösségre és szabadságra törekszik. Zenekarával nemrég jelentette meg Cloud Factory című albumát, ennek apropóján kérdeztük zenei vízióiról.
Jazz/World blues

A blues nem más, mint életérzés

Ezt vallja a VI. Óbudai Blues Fesztivál egyik amerikai fellépője, Big Daddy Willson. A július 23. és 27. közötti eseménysorozat idén is a műfaj legfontosabb hagyományaival és a legélesebb kortárs jelenével való találkozást ígéri.
Jazz/World lemez

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.
Jazz/World marokkó

Igazi riport egy marokkói popfesztiválról

Essauriában, a Gnawa és Világzene Fesztiválon járt szerzőnk, ahonnan egészen ambivalens érzésekkel távozott.
Jazz/World ajánló

Klezmer színesíti a Vajdahunyadvári Fesztivált

A 27. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál a hagyományos komolyzenei koncertek mellett idén is otthont ad a klezmer muzsikának. Július 16-án a Sabbathsong Klezmer Band koncertjét élvezhetjük, ezt követően pedig „Mozart est” várja a kikapcsolódni vágyókat.