Jazz/World

Elektromos kisülések

2009.01.26. 00:00
Ajánlom
Nyolcvan évvel ezelőtt mutatták be a több millió voltos feszültséget előállító Van de Graaff-féle szalaggenerátort, melyet nagy elektrosztatikus potenciálkülönbségek létrehozására fejlesztettek ki. Ez a minden jobb fizikaszertárban megtalálható berendezés, illetve feltalálója, Robert Jemison Van de Graaff (1901-1967) amerikai fizikus volt a névadója a brit Van der Graaf Generator rockzenekarnak, mely negyvenkét évvel a megalakulása után a Müpában mutatkozott be élőben a magyar közönségnek.

Van der Graaf Generator

A Van der Graaf Generator együttes minden bizonnyal a rocktörténet egyik legkülönlegesebb jelensége: már pályájuk első, aranykori szakaszában (1968-1978) szokatlan hangszerelésekkel és a rockban viszonylag ritka hangszerekkel (szaxofon, hegedű, cselló) kísérleteztek, s bonyolult szerkezetű, a szokásos popdaloknál lényegesen hosszabb, illetve a meghökkentő ritmus- és hangulatváltások következtében többnyire zaklatottnak ható, belső feszültségektől terhes kompozíciókból állították össze lemezeiket. Dalszövegeikben sem hétköznapi emberek mindennapos érzéseit visszhangozták közhelyesen, mint a populáris műfajok művelőinek többsége, hanem költői megfogalmazását adták töprengéseiknek, vízióiknak. Már egyes albumaik címe: The Aerosol Grey Machine, H To He Who Am The Only One, illetve The Least We Can Do Is Wave To Each Other és Still Life jól mutatta, hogy a gyakran változó felállású zenekar egyszerre kíván szólni az agynak és a szívnek: egyfelől olyan témákról, mint a világmindenség, múlt-jelen-jövő, illetve az ember helye és létének értelme a kozmoszban; másfelől személyközelibb problémákról, például arról, hány énünk van, vagy a szerelemről, mely mindig erősen felstilizálva, minden földi salakjától megtisztítva jelent meg e szövegekben. A VdGG számainak instrumentális betétei ugyancsak megérdemelték a hallgató figyelmét, de ami még a maroknyi osztályon felüli együttes között is különleges helyet biztosított számukra, az egyértelműen az irányító Peter Joseph Andrew Hammill énekesi zsenialitása volt.

Hammill manchesteri egyetemi évei alatt (1967) hozta létre a zenekart harmadmagával. Az együttest az akkor nemrégiben elhunyt fizikusról nevezték el, s 1968-tól kezdtek stúdiólemezeket készíteni. A szokásos szerkezetű kompozíciók mellett már korán feltűntek repertoárjukban a nagyobb ívű és bonyolultabb struktúrák, melyeket habarcsként tartott össze Hammill merész énekstílusa. Az énekes általában lassan és szelíden, esetleg középtempóban kezdte dalait, hogy aztán vakmerő kanyarok, kitérők és szélsőséges hangulati váltások után érkezzen el a számot záró relatív nyugvópontra. Az extrém előadásokban Hammill magas falzettek és búgó baritonhangok között ingázott érezhető könnyedséggel, és énekhangjával egyforma biztosan fejezett ki érzelmes vagy vadul szenvedélyes tartalmakat. Angyali-éteri lágysága akár egy pillanattal később – váratlanul – bestiális üvöltéssé vált, de a VdGG-œuvre-ben egyetlen pontot se találhatunk, ahol az énekes ”elszabadult indulatai” kicsúsztak volna irányítása alól, és a zenét öncélúvá tették volna.


Peter Hammill

A VdGG – talán épp Hammill végletes előadási gyakorlata következtében – sosem lett sztárcsapat abban az értelemben, ahogy a velük gyakran együtt emlegetett Yes, Pink Floyd és Genesis. Anélkül, hogy kisebbíteni akarnánk az említett zenekarok érdemeit, megkockáztathatjuk: a VdGG zenéje túl nemes és igényes volt ahhoz, hogy megaméretekben népszerűsíthető legyen. Ezzel együtt masszív rajongótáboruk alakult ki minden országban, még hazánkban is, pedig itt sok rockbarát a nevüket se hallotta életében. Feltehető: elsősorban a magyar rajongók e stabil és hű tábora zarándokolt el a Művészetek Palotájába az angol együttes hangversenyére.

Az estet az After Crying kezdte, szvitszerű egységbe foglalva különböző dalokat, hasonlóan ahhoz, ahogy azt a kissé felületes, pontatlan és semmitmondó kifejezéssel ”progresszív rockegyüttesek”-nek nevezett, valójában azonban cimkézhetetlen stílusban játszó zenekarok régóta teszik. Az 1986-ban alakult csapat ma is a különleges hangszerelésű (cselló, trombita) rock-formanyelvet ötvözi klasszikus elemekkel, s még inkább – a közös improvizációk pillanataiban – szelídebb változatú punk-jazz motívumokkal. Újabb darabjaik közé ügyesen becsempészték az 1992-es Megalázottak és megszomorítottak albumon publikált rövid Noktürnt, mely sokban hozzájárult ahhoz, hogy az együttest ”a magyar King Crimson”-ként kezdjék emlegetni. (Vajon a számban említett ”csillagtalan, zárt világ” nem visszautalás-e a brit zenekar Starless-albumára?) Pejtsik Péterék műsora arról győzte meg a hallgatókat, hogy ha Magyarországon létezne a Down Beatéhoz hasonló éves, hangszerekre és zenekartípusokra bontott zenei szavazás, az After Crying bizonyára éllovas lenne a ”beyond” kategóriában.

A szünet után kicsit nyugtalanítóan kezdődött a háromtagúra soványodott VdGG koncertje. Hammill szintetizátoron pötyögött régi zenekari társával, az orgonista Hugh Bantonnal szemben, aki hangszere pedálján hozta a basszusszólamot. A zene mintha akadozott volna, az újabb kompozíciók töredezettsége még a régi darabokén is túltett. Hammill énekmódja ugyan a régi szép napokéra emlékeztetett, de mintha nem vállalt volna hosszabb melodikus periódusokat: a megkezdett dallamot leginkább rekedtes prózába, a csak rá jellemző énekbeszédbe úsztatta át. Ráadásul a két billentyűs+dob (Guy Evans) felállás hangzása is szegényebbnek hatott, mint a régi stúdióalbumoké, melyeken szaxofon, basszusgitár és más hangszerek színesítették a hangpalettát. Jobb lett a helyzet, amikor Hammill elektromos gitárra váltott, bár a hangszerek előzetes behangolása gyatrán sikerült. Az újabb szerzemények ugyan nem érték el a régi nagy számok színvonalát, de az énekes mindinkább belemelegedett az előadásba, s a kíséret is egyre összeszedettebbnek tűnt. Evans ma is parádés dobos, különösen cinhasználata egyedibb a legtöbb rockdobosénál. Banton hasonlóképp nagyszerű zenész, fáradhatatlan Hammill kiszolgálásában. Az énekes pedig, ahogy múltak a percek, mindjobban magára talált. Egy-egy régi dallam is felcsendült, ami a közönséget is hallhatóan felrázta. Majd következett a csúcspont: a trió eljátszotta a Still Life album (1976) zárószámát, a Childlike Faith In Childhood’s End című darabot, a VdGG-féle nagyforma talán legkiválóbb példáját, az együttes egyik mesterművét. Az eredeti stúdióváltozathoz képest nem nagyon módosított előadás a legjobb formájában mutatta Hammillt: ha csupán ezt az egy katartikus erejű számot adták volna elő, már megérte volna elmenni a koncertre. Mindazonáltal a Childlike Faith nem véletlenül került egy lemez végére: fenségességét nyilván a zenészek is érzékelték annak idején, s tudatosan fejezték be a lemezt a dal felemelő hangjaival. A koncerten is talán jobb lett volna, ha ez a darab teszi végül megrázó élménnyé az estet. Az ováció, persze, így se maradt el.

(2009. január 21. 19:30 Művészetek Palotája – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) – az After Crying és a Van der Graaf Generator hangversenye)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Az évad legjobb művészi produkcióit díjazta a Radnóti Színház

Megtartotta évadzáró társulati ülését a Radnóti Színház, ahol Kováts Adél igazgató összegezte az elmúlt évadot, valamint kihirdette a következő új bemutatóit.
Klasszikus

„Emberi kapcsolat nélkül nem lehet tanítani” – interjú Szecsődi Ferenccel

Kortárs vonóshangszer-kiállítással nyílik meg A magyar hegedű ünnepe június 22-én délelőtt az MMA székházában, a Pesti Vigadóban. A kétnapos összművészeti esemény idén összekapcsolódik Szecsődi Ferenc hetvenedik születésnapi ünneplésével.
Könyv

Tarolt a Semmelweis a Magyar Mozgókép Fesztiválon

Huszonkét kategóriában hirdettek nyertest hazánk legnagyobb filmes szemléjén. Koltai Lajos Semmelweis című történelmi drámája összesen hat – köztük a legjobb film és a legjobb rendező – kategóriában diadalmaskodott.
Vizuál

Zsigmond Gábor lesz a Magyar Nemzeti Múzeum új főigazgatója

A döntést Demeter Szilárd, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ elnöke Csák János kulturális és innovációs miniszter jóváhagyásával jelentette be.
Színház

Visszatér a színpadra Kulka János – évadot hirdetett a Jurányi Ház

A Nemzet Színésze egy Thomas Mann-adaptációban lesz látható szeptembertől a Jurányi Ház 2024/205-ös évadában. A játszóhely évadzáró ülésén Rozgonyi-Kulcsár Viktória ismertette a következő szezon előadásait. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

A Zene ünnepe a Francia Intézetben

A Zene ünnepe címmel műfajokat felvonultató koncertsorozatot tartanak június 21-én, pénteken a budapesti Francia Intézetben. Az esemény ingyenes.
Jazz/World ajánló

Elefántdübörgés a Margitszigeten! – KARTHAGO 45 jubileumi koncert június 15-én

Június 15-én szombaton a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon ünnepli negyvenöt éve tartó sikertörténetét a Karthago. Az 1979-ben indult együttes tagjai teljes egyetértésben döntöttek a jubileum helyszínét illetően.
Jazz/World ajánló

A Rumbach utcai zsinagógában mutatja be új lemezét Kováts Kriszta

Víz-dalok címmel jelent meg a Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő legújabb lemeze, amelyhez Szirtes Edina Mókus szerzett zenét, a szövegeket pedig Fábri Péter jegyzi. 
Jazz/World ajánló

Szép dallamok egy kellemes este – Szűcs Kinga és Bárth János koncertje a XV. kerületben

Hangulatos szabadtéri koncertet hallgathat meg a közönség június 13-án, a Csokonai Művelődési és Rendezvény Ház kertjében. Az eseményről az egyenesen Brüsszelből érkező Szűcs Kinga énekesnő mesélt.
Jazz/World magazin

A dal, amelyet a Műcsarnokban és falunapon is elő lehet adni – Kollár-Klemencz László a Szájbergyerekről

A Dalok nyomában elnevezésű sorozatunk új részében ezúttal Kollár-Klemencz Lászlóval beszélgettünk a Kistehén Tánczenekar leghíresebb, Szájbergyerek című számáról.