Jazz/World

Elhunyt a mézédes hangú jazzénekesnő, Nancy Wilson

2018.12.14. 14:55
Ajánlom
81 éves korában elhunyt Nancy Wilson Grammy-díjas énekesnő, aki csak a hatvanas években 8 slágerlistás albumot adott ki.

„The Girl With the Honey-Coated Voice” – a lány mézbe mártott hanggal, ez volt Nancy Wilson ragadványneve, aki a hatvanas években nyolc albumával került fel a Billboard top20-as listájára, két legismertebb slágere pedig a Guess Who I Saw Today és a (You Don’t Know) How Glad I Am. Wilson gyakran emlegette úgy magát, mint a dalművészet stylistja, ugyanis egyaránt merített a jazzből, a popból és a Broadway-stílusból.

Ohióban született, és televízióban már kisebb ismertségre tett szert, mielőtt New Yorkba költözött volna a húszas éveiben. Rövidesen a Capitol lemezkiadóval írt alá szerződést, és a hatvanas évek elején csak a Beatles előzte meg a listákon, még Frank Sinatrát is maga mögött hagyta. Ekkor írta róla a TIME magazin, hogy érdemes őt Ella Fitzgerald örökösének tartanunk.

Színésznőként és tévés házigazdaként is népszerű volt, és az amerikai közrádióban, az NPR-ban vezetett jazzműsort is. 2011-ben vonult vissza a színpadtól.

Halálhírét az ügynöksége december 14-én közölte, az énekesnőt gyermekei és unokái gyászolják. (Variety)

Fejléckép: M. Caulfield/WireImage/GettyImagesHungary

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

Szergej Polunyin elvesztette a józan eszét?

Először a mellkasára tetováltatta egy politikus arcképét, majd homofób és kirekesztő üzeneteket posztolt Instagram oldalán. A táncvilág komoly aggodalmát fejezte ki a táncos mentális állapota miatt.
Vizuál

Pont a Mona Lisánál nem működik a Mona Lisa-hatás

Leonardo da Vinci híres portréjához számos rejtély kapcsolódik a hölgy személyétől a mosoly okáig. Az egyik legutóbbi kutatás annak járt utána, tényleg követi-e a tekintetével a titokzatos asszony a nézőit.
Tánc

25 éve halt meg Róna Viktor, aki még Nurejevvel is jó barátságot ápolt

Adottságai egyáltalán nem predesztinálták a balettművész-pályára, szorgalmának köszönhetően mégis világhírnévre tett szert az 1994. január 15-én elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, aki Rudolf Nurejev pályájának is meghatározó alakja volt.
Klasszikus

Gilbert Varga debütáló koncertje

Vezető karmesterként első alkalommal dirigálja a Pannon Filharmonikusokat a Maestro január végén a Müpában.
Klasszikus

Nem gyöngyszem, gyémánt – 25 éve hunyt el Cziffra György

Huszonöt éve, 1994. január 15-én hunyt el meg Franciaországban Cziffra György zongoraművész, akit gyakran emlegetnek Liszt Ferenc méltó, sőt egyetlen igazi örököseként.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World hír

Ő itt Django Reinhardt unokája, és hamarosan magyar romazenészekkel játszik

A legendás cigány jazzgitáros, Django Reinhardt unokája, Dotschy Reinhardt énekes is fellép az Európai Roma Fesztiválzenekarral február 10-én a Müpában.
Jazz/World hír

Herbie Hancock nevét viseli ezentúl a Thelonius Monk Intézet

2019. január elseje óta a fúziós jazz élő legendájának nevét viseli az intézmény.
Jazz/World interjú

Andreas Shaerer: „Hagyom magam oda sodródni, ahol az igazi varázslat történik”

Sokak szerint az egyik leginnovatívabb és legbátrabb európai, férfi jazzénekes az ECHO-díjas svájci Andreas Schaerer. A hangvirtuóz január 12-én az Opus Jazz Clubban játszik Kalle Kalima finn gitárossal, aki szerinte hozzá hasonlóan egy igazi punk zenész.
Jazz/World magazin

Jégből készült hangszereken játszanak az első jégzenei fesztiválon

Színházzá alakítottak egy 2600 méter magasan fekvő iglut az olasz Alpokban, a Vermiglióban lévő létesítményben jégzenei fesztivált rendeznek több mint 60 koncerttel a programban három hónapon át.
Jazz/World ajánló

Nap- és holdzene is lesz hétvégén a Fonóban

Január 12-én különleges együttállás figyelhető meg a Sztregova utcai univerzumban: a nevét a bolgár ’holdacska’ szóból kölcsönző világzenei szupernova, a Meszecsinka, valamint a hat női énekes-egyéniségből alakult a cappella együttes, a Napfonat lép fel egyazon estén.