Jazz/World

Elhunyt a „szájharmonika királya”

2016.08.23. 13:29
Ajánlom
Életének 94. évében hétfő reggel elhunyt Toots Thielemans, a legendás belga szájharmonikás - jelentette be Veerle Van de Poel, a zenész menedzsere.

Az ügynök tájékoztatása szerint ügyfelét álmában érte a halál. Thielemanst már egy hónapja kórházban ápolták egy baleset miatt, amelyben eltörte a vállát. A jazzmuzsikust meg kellett műteni, állapota azonban jelentősen romlott az operáció után.

Toots Thielemans

Toots Thielemans (Fotó/Forrás: Bruno Bollaert / flickr)

A "harmonika királyát" lakóhelyén, a vallóniai La Hulpe településen fogják eltemetni. A halálhír bejelentését követően számos magas rangú belga politikus kifejezte együttérzését.

"Elveszítettünk egy hatalmas zenészt, egy melegszívű embert. Részvétem Toots Thielemans családjának és barátainak" - írta Charles Michel belga kormányfő a Twitteren.

Elio Di Rupo volt belga miniszterelnök szerint Toots Thielemans volt a "világ egyik legnagyszerűbb harmonikása, kivételes személyiség volt zeneileg és emberileg egyaránt".

A zenész két évvel ezelőtt jelentette be visszavonulását, miután egészségi problémák miatt három hónapon belül két koncertjét is lemondani kényszerült.

A jellegzetes szarukeretes szemüveget viselő művész tette szalonképessé a szájharmonikát a jazz-zenében. Sokáig Amerikában élt, ahol olyan nagy sztárokkal lépett fel, mint Benny Goodman, Ella Fitzgerald, Bill Evans és Quincy Jones.

Szájharmonikájának hangja feltűnt olyan hollywoodi klasszikusokban, mint az Éjféli cowboy vagy A Paradicsom... (Jean de Florette) című 1986-os francia-svájci olasz filmdráma.

Legnagyobb sikere a Bluesette című mű, amelyet 1962-ben szerzett, de az évek során újból és újból átírt.

A brüsszeli születésű Thielemanst II. Albert király 2001-ben nemesi rangra emelte, a zenész a bárói cím viselésére volt jogosult.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Színház

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Tánc

A cirkusz az egekbe juttat – így zajlik a jövő artistáinak és bohócainak képzése a Cirkuszművészeti Főiskolán

A jelenleg 67 hallgatót képző Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola rektorával, Reidl Kamillával és a bohócképzés vezetőjével, Greifenstein Jánossal beszélgettünk a cirkusz és a bohócok mai helyéről, a világ és a humor megváltozásáról, majd Budavári Zoé levegőakrobatika szakos hallgatótól azt is megtudtuk, hogyan lehet legyőzni a magasságtól való félelmet.
Színház

Március 24-én búcsúztatják Csombor Terézt

Februárban elhunyt színművészétől, Csombor Teréztől búcsúzik a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Március 24-én, hétfőn a nagyszínház előcsarnokában tartják a megemlékezést, az esemény nyilvános a sajtó és a nagyközönség előtt is.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

A Marsalis jazzdinasztia

A jazz történetében számos rangos családfa állítható fel, de sokak szerint a Marsalis dinasztia mind közül a legjelentősebb. A trombitás Wynton Marsalis a tizenöt fős Jazz at Lincoln Center Orchestra élén április 5-én lép fel a Müpában a Bartók Tavasz keretében.
Jazz/World ajánló

Őrületes bulival ünnepli harmincadik születésnapját a Söndörgő

Harmincéves a Söndörgő, a kerek évfordulót pedig egy rendhagyó szülinapi bulival ünneplik, ahol a koncert után még hajnalig megy majd a tánc: Balkán Allnighter – Söndörgő 30. születésnap április 26-án a Dürer Kertben.
Jazz/World interjú

„Nem tudom megváltoztatni a világot, de egyes életeket igen” – Jazzmeia Horn, a fiatal jazzgeneráció csillaga Budapesten

Jazzmeia Horn a világ előadó-színpadainak káprázatos tehetségű fellépője. Elementáris, határtalannak tűnő vokális skálája, valamint lebilincselő, bámulatosan sokoldalú előadásmódja minden alkalommal katartikus élményt nyújt, amiről magunk is megbizonyosodhatunk május 4-én a MOMkultban.
Jazz/World ajánló

Myrtill és a SWINGUISTIQUE a Pesti Vigadóban

A februári teltház után április 16-án ismét Jazz Club a Vigadóban! A 2011-ben alakult formáció a múlt század Franciaországának hangulatát idézi meg vidám koncertjével.
Jazz/World ajánló

A jazz maga a szabadság – hirdeti az április végén kezdődő JazzFest Budapest

Az elmúlt évek bebizonyították, hogy Budapest szereti a jazzt, a fellépők pedig szeretik a magyar fővárost. Április 27. és május 14. között immár negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a JazzFest Budapest a főváros különböző helyszíneire, hogy mindenki megtapasztalhassa: a jazz maga a szabadság.