Jazz/World

Elhunyt a táncolva vezénylő Gerald Wilson

2014.09.10. 12:48
Ajánlom
A világhírű jazztrombitás, zenekarvezető, zeneszerző több mint 75 éves pályafutása alatt hatszor jelöltek Grammy-díjra.

A kilencvenhat éves Wilson tüdőgyulladás következtében szeptember 8-án halt meg Los Angeles-i otthonában - közölte fia, Anthony Wilson.

Pályafutását a harmincas években kezdte trombitásként Jimmy Lunceford együttesében, majd 1944-ben megalakította saját együttesét. A jazz olyan nagyságaival játszott és komponált, mint Duke Ellington, Count Basie és Dizzy Gillespie, de dolgozott Ella Fitzgeralddal, Ray Charlesszal, Sarah Vaughannel és Bobby Darinnel is.

A Mississippi állambeli Shelbyből származó Wilson tizenegy évesen kapta első trombitáját. Fiatal zenészként még Luncefordékkal együtt jegyezte a Hi Spook és a Yard Dog Mazurka című számokat. A negyvenes években Los Angelesben telepedett le, és a jazzélet egyik meghatározó alakja lett. Híres volt arról, hogy táncolva vezényelte zenekarát, későbbi éveiben hosszú fehér haja szinte lobogott, ahogy a big bandjét dirigálta. Mint mondta, táncával segít a hallgatóságot a zene befogadásában. "Amikor vezénylek, megkoreografálom a zenét" - magyarázta 2011-ben a Jazz Timesnak nyilatkozva.

A számos jazzeseményen, köztük a Monterey-i Jazzfesztiválon is gyakran fellépő Wilson hat Grammy-jelölést kapott pályája alatt. A jazz nagyzenekari kategóriában 1999-ben és 2004-ben volt esélyes a díjra a Theme For Monterey és a New York, New Sound című munkáival. Wilson több kaliforniai egyetemen tanította is a jazzt.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Az egyetlen Bach-darab, amit Glenn Gould utált

Mindig kerülte, hogy játszania kelljen ezt a darabot, egyszer, egy tévéműsorban meggyőzték, hogy tegye meg mégis. Nem volt benne öröme.
Színház

Sikerdarabokat tesz online elérhetővé a Játékszín

Június 3-tól szerdánként találkozhat a közönség a színház újranyitása óta műsorra tűzött, ám színpadon már nem látható produkciókkal.
Vizuál

Elhunyt a művész, aki épületeket csomagolt be és emberek ezreinek segített vízen járni

84 évesen, május 31-én New York-i otthonában elhunyt Christo. A tájépítész és térművész, valamint felesége és alkotótársa, Jeanne-Claude nevéhez olyan műalkotások fűződtek, mint 1985-ben a párizsi Pont Neuf és 1995-ben a berlini Reichtstag becsomagolása vagy egy olasz tavon úszósétány építése.
Vizuál

Hollywood legkeményebb pisztolyhőse ma is aktív - Clint Eastwood 90 éves

Karrierjét kis híján megakadályozta a saját ádámcsutkája, a hatvanas éveiben járva pedig kiderült, hogy rendezői tehetsége vetekszik a színészivel. Május 31-én lesz kilencvenéves Clint Eastwood.     
Klasszikus

Igor Levit 16 óra után befejezte 20 órásra tervezett zongoramaratonját

A művész Erik Satie francia zeneszerző Vexations című művét tervezte előadni, a legendás zongoradarab teljes verziója 20 órás.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World hír

Kihirdették, mely jazz együttesek kapnak támogatást

A Budapest Music Center közzétette a Köszönjük, Magyarország! program keretében támogatott magyar jazz együttesek listáját.
Jazz/World gyász

Elhunyt Lennie Niehaus amerikai szaxofonos

Az Emmy-díjas művész 90 éves korában múlt csütörtökön távozott. Az amerikai altszaxofonos, komponista számos híres film zenéjében működött közre, Clint Eastwooddal több mint két tucat moziban dolgozott együtt.
Jazz/World interjú

A Metro ötven éve vette fel az első magyar koncertlemezt

Az Egy este a Metro Klubban... című korongról a jubileum alkalmából Sztevanovity Zorán és Dusán, valamint Frenreisz Károly idézte fel emlékeit és nosztalgiázott a zenekar történetéről.
Jazz/World online közvetítés

Online jön a Müpa könnyűzenei fesztiválja, a Hey June!

Június 3. és 17. között a Müpa online közvetítéssorozata, a Müpa Home speciális Hey, June! kiadása az elmúlt évek legizgalmasabb magyar könnyűzenei koncertjeiből válogat, így hozva el a nyarat virtuálisan a Müpába és a rajongók otthonába is.
Jazz/World portré

A háború miatt járhatott zeneiskolába Tito Puente, a "mambókirály"

A Grammy-díjas amerikai muzsikus és zenekarvezetőt hiába terelgették szülei gyerekkorában a zongora irányába, az ütősök maradtak a kedvencei. Az ő dalai indították el a mambólázat, ennek köszönhette a haláláig büszkén viselt becenevét. Hozzájárult az 1950-es évek cha-cha-cha-hullámának elindításához is.