Jazz/World

Elhunyt Astrud Gilberto

2023.06.06. 16:05
Ajánlom
A The Girl from Ipanema című dallal világhírűvé váló, a bossa nova megalapítói közé tartozó brazil énekest nyolcvanhárom éves korában érte a halál.

Astrud Gilberto 1940. március 29-én született Astrud Evangelina Weinert néven, brazil anya és német apa gyermekeként, nevét a később a bossa nova atyjaként híressé váló João Gilbertóval kötött házasságakor változtatta meg.

Világhírűvé a The Girl from Ipanema című dal tette, amely az első, nemzetközi hírnévre szert tevő bossa nova sláger volt,

angol nyelvű változata még máig népszerű. 1964-ben az Egyesült Államokban az öt legnépszerűbb dal közé választották, 1965-ben pedig elnyerte az év daláért járó Grammy-díjat.

1982-ben Astrud Gilberto Latin Jazz USA életműdíjat kapott, de egészen a kétezres évek elejéig aktív maradt.

Az érzékeny témára való tekintettel ebben a cikkünkben nem jelenítünk meg reklámot.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.
Vizuál

A fotózás Oscarjához kapcsolódó rangos elismerésben részesült a Fidelio állandó vendégszerzője

Hegedűs Ákos (morpho) Chicks (Csajok) című képét ismerték el az IPA döntnökei a professzionális kategóriában.
Színház

13 produkció versenyez az online térben zajló eSzínház Fesztiválon

Szeptember 22. és október 1. között immáron harmadik alkalommal rendezik meg az ország egyetlen online színházi találkozóját, az eSzínház Fesztivált. A legjobb előadásokat és alakításokat szakmai zsűri díjazza, továbbá közönségdíjat és különdíjakat is átadnak.
Vizuál

KÉP-regény: Bye bye, Szása!

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal egy régi szovjet laktanyában szerzett élményeit eleveníti fel.
Jazz/World

Kortársai, barátai emlékeznek az egy éve elhunyt Szakcsi Lakatos Bélára a BJC-ben

A legnagyobb formátumú jazz-zongoristára, Szakcsi Lakatos Bélára emlékeznek halálának évfordulóján, 2023. október 2-án kortársai és barátai a Budapest Jazz Clubban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Kortársai, barátai emlékeznek az egy éve elhunyt Szakcsi Lakatos Bélára a BJC-ben

A legnagyobb formátumú jazz-zongoristára, Szakcsi Lakatos Bélára emlékeznek halálának évfordulóján, 2023. október 2-án kortársai és barátai a Budapest Jazz Clubban.
Jazz/World ajánló

Végtelen jazz a Fonóban – az Újbuda Jazz Fesztiválon

Idén tizennyolcadik alkalommal várja az érdeklődőket az Újbuda Jazz Fesztivál, amelynek célja, hogy a műfaj aktuális és kurrens képviselőit mutassa be a közönségnek, a klasszikusoktól az új kísérletekig, az idei év kiemelkedő újdonságaival együtt.
Jazz/World videó

Vidám, életigenlő a cappella – megjelent a Voice Drops együttes legfrissebb dala, a Szalmaszál

A Csernus Szilvi, illetve a Kárász Eszter–Bata István szerzőpáros alkotó elméjéből született lírai mű, a Szalmaszál az öröm szalmaszála, a dal pedig a boldogság húrjait pengeti.
Jazz/World ajánló

Gershwin 125 – Lakatos Tony és Jörg Achim Keller csatlakozik a MAO-hoz

Szeptember 26-án különösen izgalmas koncertet ad a BMC-ben a Modern Art Orchestra, neves vendégművészek közreműködésével. Az est zenei anyaga Gershwin Porgy és Bessére épül.
Jazz/World hír

Késő éjszakáig táncolhatunk a Fonó évadnyitó programján

Szeptember 9-én a Táncházak éjszakája gazdag programjával indul az évad a Fonóban, ahol idén számos kerek évfordulót ünnepelnek különleges vendégekkel.