Barbieri, aki nemrég szívbillentyűműtéten esett át, szombaton halt meg tüdőgyulladás következtében egy New York-i kórházban - mondta el felesége, Laura Barbieri.

A zene misztérium volt Gato számára, valahányszor játszott, új élményekkel telt el, és azt akarta, hogy a közönsége is ezt érezze

- mesélte felesége Barbieriről, aki világszerte koncertezett.

Gato Barbieri

Az argentin származású zenész 1967 és 1982 között mintegy 35 lemezt készített. Rendszeresen turnézott, de a későbbiekben már csak négy albuma jelent meg, köztük 1997-ben a Que Pasa című, amely a Billboard kortárs jazzlemezeinek toplistáján a második lett.

Bár 2013 óta erősen megromlott az egészsége, továbbra is havonta fellépett a New York-i Blue Note jazzklubban megszokott fekete fedora kalapjában. Utoljára tavaly novemberben játszott a klubban.

Tavaly Latin Grammy-életműdíjat kapott zenei munkásságáért. Grammy-díját a legjobb hangszeres zene kategóriában 1973-ban Az utolsó tangó Párizsban című film muzsikájáért vehette át. A Marlon Brando és Maria Schneider főszereplésével forgatott erotikus dráma két Oscar-jelölést is elnyert. A film rendezője, Bernardo Bertolucci azért kérte fel Barbierit a filmzene megkomponálására, mert tetszett neki egyedi, érzéki, erőteljes tenor szaxofonhangzása.

"Mintha a film és zene házassága lett volna. Bernardo azt mondta nekem: 'Nem akarom, hogy a zene túl hollywoodi vagy túl európai, vagyis túl intellektuális legyen. Azt akarom, hogy a kettő között szólaljon meg'" - emlékezett Barbieri, aki ezzel a filmzenével vált nemzetközi sztárrá.

Tizenkét évesen vett a kezébe először hangszert, mert meghallotta Charlie Parkert zenélni. Először klarinétozni tanult, de mikor 1947-ben Buenos Airesbe költözött, altszaxofonon kezdett játszani.

Argentínában a Lalo Schifrin vezette zenekar altszaxofonosaként ismerték meg a nevét. Az ötvenes évek végén, amikor saját együtteseket szervezett, már tenorszaxofon játszott.

A hatvanas években Róma és New York között osztotta meg idejét, szerepet játszott az Ornette Coleman-inspirálta szabad dzsessz forradalomban, és sokat dolgozott együtt a trombitás Don Cherryvel, de Carla Bleyjel és Mike Mantlerrel is fellépett.

A latin-amerikai ritmusok, harmóniák és dallamok a hatvanas évek végére teljesítették ki jellegzetes zenéjét, amely már a The Third World (1969) és az El Pampero (1971) című albumain is hallható. További fontos lemezei között szerepel a Last Tango (1972) vagy a Caliente (1976) is. 1982-ig rendszeresen jelentek meg albumai, 1988 és 97 között azonban a lemezcégével való vitája miatt nem vonult stúdióba.

Que Pasa című lemeze két évvel olasz származású felesége 1995-ben bekövetkezett halála után jelent meg. Harmincöt együtt töltött év után nagyon megviselte a gyász, szívműtéten is átesett. A lemez születése segített neki kilábalni a depresszióból. "Az egyetlen járható kiútnak az tűnt, ha minden nap csinálok valamit. A zene adott életet nekem" - idézte fel később. 1996-ban házasodott meg újra, egy fia is született, Christian, aki éppen vasárnap lett 18 éves.