Jazz/World

Elhunyt Ducsai Szabolcs trombitás

2022.06.16. 16:10
Ajánlom
A Budapest Jazz Orchestra és a Studio 11 állandó tagjának halálhírét a Magyar Jazz Szövetség jelentette be közösségi oldalán.

Ducsai Szabolcs 1975-ben született Budapesten, zenei tanulmányait a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte, klasszikus trombitát tanult. 1994-től egy évig az OszK, majd 1995 és 2000 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazztanszékére járt, mestere Fekete-Kovács Kornél volt. Számos zenekarban megfordult, tagja volt a Tax Free, a Ladánybene 27 és a Cool Miners formációknak, de játszott a Royal Big Bandbén és a Bem Big Bandben is.

„Imádkozom, hogy a zene csatornája létrejöjjön, és ezáltal közvetíthessük a zenét!”

– vallotta.

Ducsai Szabolcs a rövid közlemény szerint tragikus hirtelenséggel, 47 éves korában hunyt el.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Lélek és hitelesség a muzsikálásban – Keller András és Pierre-Laurent Aimard a Concerto Budapest turnéja kapcsán

Szeptember közepén nagy sikerű koncertsorozatot adott a Concerto Budapest az Egyesült Királyságban és Írországban. A turné zárópontján Keller András karmester és Pierre-Laurent Aimard zongoraművész osztotta meg velünk gondolatait.
Könyv

Válogatás az idei Könyvfesztivál programjaiból

Mások mellett Rakovszky Zsuzsa, Vámos Miklós, Nádasdy Ádám, Christine Leunens és Clara Dupont-Monod is a Könyvfesztiválon mutatja be új könyvét. Szubjektív válogatásunkban számos izgalmas programot ajánlunk. 
Zenés színház

Christian Thielemann a Berlini Állami Opera új főzeneigazgatója

Az intézménynek azután kellett új vezetőt találnia a pozícióra, hogy januárban a korábbi főzeneigazgató, Daniel Barenboim egészségi állapotára hivatkozva lemondott posztjáról.
Klasszikus

Megújult épületben kezdi a 2023/24-es évadot a Szent István Filharmonikusok

A 2024-ben megalapításának hetvenedik évfordulóját ünneplő együttes épületbejárással egybekötött sajtóeseményen jelentette be új évadát, amelynek során a jól ismert sorozatok mellett új, kamarazenei bérlet is várja a közönséget.
Klasszikus

Magyar Kincsek – Folytatódik a Concerto Budapest zenei kaleidoszkópja

A felfedezés és újrafelfedezés, az értékek megtalálása központi motívuma a Concerto Budapest Magyar Kincsek-programjainak, melyeknek a közönség az idei évadban is koncertsorozat keretein belül lehet részese a Zeneakadémián.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World magazin

Ezekre az albumokra esküszik a fúziós zene nagyágyúja, Gary Husband

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatának legújabb részében a nemzetközi hírű dobos, zongorista és billentyűs, Gary Husband kedvenceibe hallgathatunk bele.
Jazz/World hír

Koncert közben lett rosszul Al di Meola

A 69 éves művészt bukaresti koncertjéről kellett sürgősen kórházba szállítani. Sajtóértesülések szerint szívinfarktust szenvedett, és sztentbeültetést kellett végrehajtani rajta.
Jazz/World ajánló

Kortársai, barátai emlékeznek az egy éve elhunyt Szakcsi Lakatos Bélára a BJC-ben

A legnagyobb formátumú jazz-zongoristára, Szakcsi Lakatos Bélára emlékeznek halálának évfordulóján, 2023. október 2-án kortársai és barátai a Budapest Jazz Clubban.
Jazz/World ajánló

Végtelen jazz a Fonóban – az Újbuda Jazz Fesztiválon

Idén tizennyolcadik alkalommal várja az érdeklődőket az Újbuda Jazz Fesztivál, amelynek célja, hogy a műfaj aktuális és kurrens képviselőit mutassa be a közönségnek, a klasszikusoktól az új kísérletekig, az idei év kiemelkedő újdonságaival együtt.
Jazz/World videó

Vidám, életigenlő a cappella – megjelent a Voice Drops együttes legfrissebb dala, a Szalmaszál

A Csernus Szilvi, illetve a Kárász Eszter–Bata István szerzőpáros alkotó elméjéből született lírai mű, a Szalmaszál az öröm szalmaszála, a dal pedig a boldogság húrjait pengeti.