Jazz/World

Elhunyt Füzes Endre, a Skanzen egykori főigazgatója

2015.08.26. 14:27
Ajánlom
Életének 84. évében július 26-án hajnalban elhunyt Füzes Endre néprajzkutató, muzeológus, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum egykori főigazgatója.

Füzes Endre 1932-ben született Döbröközön, tanulmányait a pécsi ciszterci gimnáziumban és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, néprajz-muzeológia szakon végezte. 1955-től nyolc éven keresztül a pécsi Janus Pannonius Múzeum néprajzos muzeológusaként, majd 1964 és 1980 között Budapesten, a Művelődési Minisztérium múzeumi főosztályának csoportvezető főelőadójaként tevékenykedett. 1980 és 1986 között az MTA néprajzi kutatócsoport tudományos főmunkatársa volt. 1986-tól 1995-ig – nyugalmazásáig - főigazgatóként vezette a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumot.

Nyugdíjba vonulása után évtizedeken keresztül elnöke volt a Népi Iparművészeti Tanácsnak, illetve éveken át a Milleniumi Emlékbizottság titkárságának, majd mintegy egy évtizeden keresztül elnökölte és irányította a Magyarországi Tájházak Szövetségének munkáját.

1989-ben Móra Ferenc Emlékéremmel, 1996-ban a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Kodály Zoltán-díjával, 1997-ben Györffy István Emlékéremmel, 1999-ben Életfa-díjjal, 2000-ben Forster Gyula-díjjal tüntették ki. Munkássága felbecsülhetetlen értékű a magyar népi építészet és népi kultúra megőrzése szempontjából.

Füzes Endrét a Szabadtéri Néprajzi Múzeum saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Színház

Új évad a Tháliában: Brasch Bence kvízdrámát rendez, Fekete Patricia társulati tag lett

Kilenc premierrel, benne hat ősbemutatóval készül a Thália Színház a 2026/2027-es évadra. Fiatal alkotók érkeznek a Nagymező utcába, lesz horrorvígjáték, Casanova-átdolgozás, valamint ifjúsági előadás a mesterséges intelligencia témájában.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Szulák Andrea a Margitszigeten ünnepel azokkal, akik igazán fontosak neki

Június 6-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon ad koncertet Szulák Andrea, akinek személyes emlékei, pályafutása legfontosabb dalai és a hozzá közel álló művésztársak találkoznak egy megismételhetetlen produkcióban.
Jazz/World ajánló

Dalok mögötti történetek – Kardos-Horváth János akusztikus estje az Eötvös10-ben

Különleges, személyes hangvételű esttel érkezik április 25-én, szombaton 19:00 órától az Eötvös10 színháztermébe Kardos-Horváth János, akit a közönség elsősorban a Kaukázus frontembereként ismer.
Jazz/World ajánló

Történetek hangokban – a Budapest Jazz Orchestra új albuma az Eötvös10 színpadán

Különleges zenei utazásra hív a Budapest Jazz Orchestra, amely legújabb, Storytelling Night: The Music of Daniel Mester című albumát mutatja be április 19-én, vasárnap 18:00 órától az Eötvös10 színháztermében.
Jazz/World ajánló

Horgas Eszter és művészbarátai az Óbudai Társaskörben

Horgas Eszter fuvolaművész több mint 20 éve rendszeres fellépője az Óbudai Társaskörnek. Május 15-én művészbarátaival „Gershwin és Bernstein: Két zseni Amerikában” címmel adnak koncertet.
Jazz/World ajánló

Hálószobaprojektből világszínpadra: Budapestre érkezik corto.alto

Márciusban a Jazzbois vendégeként mutatkozik be a Müpában, április 21-én pedig saját zenekarával tér vissza Budapestre a kortárs jazz egyik izgalmas új hangja, corto.alto.