Jazz/World

Elhunyt Joe Maneri

2009.08.26. 12:03
Ajánlom
Ismét egy kiemelkedő zenésszel lett szegényebb a jazz világa: Joe Maneri szaxofonos-zeneszerző 82 évesen hunyt el Bostonban, augusztus 24-én. Igazi sikereket csak 65 éves kora után ért el, amikor viszont a kortárs jazz egyik meghatározó hangja lett.

Maneri sajátos soundját és szabad improvizációit csupán a '90-es években fedezték fel, miután fia, Mat Maneri hegedűs és brácsás biztatására több vállalt fellépést, így lett hamarosan az ECM kiadó egyik legnevesebb művésze. A brooklyni születésű muzsikus olasz-amerikai családban nőtt fel, klarinétosként és szaxofonosként már tinédzserként táncegyüttesekben játszott, gyakran klezmert, valamint török és görög népzenét, ezek hatásai későbbi szerzeményeiben is érezhetőek voltak. Schönberg hatására kezdett a dodekafóniával foglalkozni, 1963-ban jazzkvartettjével fel is vett egy ilyen hatású lemezt, amely azonban csak 1998-ban jelent meg, amikor eljutott John Zorn Avant Records kiadójához. Maneri 1965-ben a Carnegie Hallban szólistaként lépett fel, Gunther Schuller vezényletével adott elő egy Ornette Coleman előtt tisztelgő David Reck-szerzeményt, majd szinte teljesen visszavonult a koncertélettől. 1970-től a New England Conservatory tanára volt, olyan muzsikusok tanultak nála zeneszerzést, mint Jamie Saft vagy Matthew Shipp. A kilencvenes évek elején egy kamaraegyüttessel próbált otthonában, amikor csatlakozott hozzájuk fia, Mat, aki 14 évesen már szenzációs hegedűsnek bizonyult. Ő vette rá, térjen vissza a színpadra, aminek köszönhetően azóta 15 lemezt vett fel, amikkel főként Európában vált a progresszív jazzirányzatok egyik legelismertebb alakjává.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
Vizuál

Megszűnik az Indafotó

A szolgáltató közlése szerint március 31-én éjfélkor 13 641 979 fotót törölnek véglegesen. A felhasználók a platform megszűnéséig azonban letölthetik az ott tárolt képeiket.
Vizuál

Újra Magyarországon látható a Fejedelmek aranya

Március 15-én lenyűgöző időszaki kiállítás nyílik Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban. A 16-17. századi erdélyi pénzérmék mellett ötvösmunkákat, díszfegyvereket is megtekinthetünk.
Zenés színház

Elhunyt Németh József operaénekes

A Liszt-díjas, érdemes művészt március 15-én, életének nyolcvanharmadik évében érte a halál. A Magyar Állami Operaház és a Szegedi Nemzeti Színház is megemlékezett a neves baritonról.
Klasszikus

Az inspiráló Bartók: Bartók és a csend

Bartók inspirációs ereje vitathatatlan: Amerikától Ázsiáig, határokon és műfajokon átívelve, generációk óta kiapadhatatlan ihletforrásként ösztönzi alkotásra a művészeket. De vajon ő maga miből merített ihletet?

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

A Marsalis jazzdinasztia

A jazz történetében számos rangos családfa állítható fel, de sokak szerint a Marsalis dinasztia mind közül a legjelentősebb. A trombitás Wynton Marsalis a tizenöt fős Jazz at Lincoln Center Orchestra élén április 5-én lép fel a Müpában a Bartók Tavasz keretében.
Jazz/World ajánló

Őrületes bulival ünnepli harmincadik születésnapját a Söndörgő

Harmincéves a Söndörgő, a kerek évfordulót pedig egy rendhagyó szülinapi bulival ünneplik, ahol a koncert után még hajnalig megy majd a tánc: Balkán Allnighter – Söndörgő 30. születésnap április 26-án a Dürer Kertben.
Jazz/World interjú

„Nem tudom megváltoztatni a világot, de egyes életeket igen” – Jazzmeia Horn, a fiatal jazzgeneráció csillaga Budapesten

Jazzmeia Horn a világ előadó-színpadainak káprázatos tehetségű fellépője. Elementáris, határtalannak tűnő vokális skálája, valamint lebilincselő, bámulatosan sokoldalú előadásmódja minden alkalommal katartikus élményt nyújt, amiről magunk is megbizonyosodhatunk május 4-én a MOMkultban.
Jazz/World ajánló

Myrtill és a SWINGUISTIQUE a Pesti Vigadóban

A februári teltház után április 16-án ismét Jazz Club a Vigadóban! A 2011-ben alakult formáció a múlt század Franciaországának hangulatát idézi meg vidám koncertjével.
Jazz/World ajánló

A jazz maga a szabadság – hirdeti az április végén kezdődő JazzFest Budapest

Az elmúlt évek bebizonyították, hogy Budapest szereti a jazzt, a fellépők pedig szeretik a magyar fővárost. Április 27. és május 14. között immár negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a JazzFest Budapest a főváros különböző helyszíneire, hogy mindenki megtapasztalhassa: a jazz maga a szabadság.