Jazz/World

Elhunyt Juliette Gréco, akinek Boris Vian, Albert Camus és Jean-Paul Sartre írt dalszöveget

2020.09.24. 10:15
Ajánlom
Kilencvenhárom éves korában szerdán meghalt Juliette Gréco, a francia sanzon nagyasszonya, Léo Ferré, Jacques Prévert és Serge Gainsbourg dalainak előadója - közölte családja az AFP francia hírügynökséggel.

Az énekesnő a délkelet-franciaországi Ramatuelle-ben lévő otthonában hunyt el szerettei körében.

Juliette Gréco az 1950-es, 60-as években vált világhírűvé a L'accordeon, a La Javanaise és a Deshabillez-moi című sanzonokkal.

1927. február 7-én született a dél-franciaországi Montpellier-ben korzikai apától és francia anyától. Szülei kiskorában elváltak, hatéves korában anyja Párizsba vitte. Amikor a németek 1940-ben elfoglalták Párizst, Délnyugat-Franciaországba költöztek. Nem sokkal később

az ellenállásban részt vevő anyját és nővérét deportálták. Juliette-et is letartóztatták, de fiatal korára való tekintettel elengedték.

A háború után színi kurzusokon vett részt, néhány szerepet is kapott a színpadon és a rádióban. Hamarosan megismerkedett a Saint-Germain negyed bohémjaival, a lázongó "vad ifjúság" jelképes alakjává vált.

Olyan jelentős művészek baráti köréhez tartozott, mint Boris Vian és Albert Camus, első dalának szövegét Jean-Paul Sartre írta.

Barátai biztatására énekelni kezdett. Dalainak a zene mellett a szöveg is erőssége volt, ezeket többek között Raymond Queneau, Boris Vian és Jacques Prevert jegyezte, és közülük többet Joseph Kosma zenésített meg. 1951-ben megjelent első albuma, amelynek legnagyobb slágere a Je suis comme je suis (Vagyok, aki vagyok) és a Je hais les dimanches (Gyűlölöm a vasárnapokat) lett.

Grécóra Hollywood is felfigyelt, olyan filmes nagyságokkal dolgozott, mint John Huston és Orson Welles. A hatvanas évek elején hazatért, pályáján ettől kezdve a sanzon élvezett elsőbbséget, bár 1965-ben nagy sikert aratott a Belphégor című, akkor induló televíziós sorozatban, amelyet Magyarországon is bemutattak.

Serge Gainsbourg fiatal szövegíróval kezdett együtt dolgozni, a közös munkának rengeteg sláger lett az eredménye, ezek közül is kiemelkedett az 1963-ban felvett La Javanaise. A siker ellenére a színésznő egyre mélyülő depresszióval küszködött, 1965-ben öngyilkosságot kísérelt meg. A hatvanas évek végén ismét teltházas koncerteket adott, világkörüli turnékra indult, majd megszületett egyik legnagyobb slágere, a Deshabillez-moi (Vetkőztess le!) című dal.

Pályafutása a hetvenes években a kiadóváltások miatt kissé megtorpant, de mindig vissza tudott térni a csúcsra. 1982-ben önéletrajzi könyvet jelentetett meg Jujube címmel.

Az énekesnő 2004-ben legendás koncertet adott a párizsi Olympiában, és még a nyolcvanhoz közel is vállalkozott világ körüli turnékra. Új műfajokban is kipróbálta magát, készített dzsesszlemezt, és brazil zenészekkel is dolgozott együtt.

Gréco úgy nyilatkozott, hogy a színpadon egyáltalán nem érez fáradtságot,

2015-ben mégis több külföldi állomást érintő búcsúturnéra indult. Budapesti fellépését 2016 őszére hirdették meg, de az előadást egészségi okok miatt le kellett mondania.

Hazájában intézménynek számít, kitüntetéseinek se szeri, se száma, a Becsületrendet 1984-ben vehette át.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Jazz/World

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.
Plusz

Készülj a nyárra a Fidelio júniusi számával!

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. júniusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.
Jazz/World ajánló

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.
Jazz/World magazin

KÉP-regény: A heveder

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról írt, hogyan csatlakozott B.B. King stábjához egy rendhagyó feladatban.
Jazz/World ajánló

Amerikai gitárlegendával játszik a Daveform Quintet a Müpában

2024-ben az év egyik legjobb jazzlemezével jelentkezett, május 20-án pedig Kurt Rosenwinkellel játszik a Müpában a Daveform Quintet, akik második albumukat is az amerikai jazz stílusformáló gitárosával veszik majd fel.
Jazz/World hír

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.