A Magyar Jazz Szövetség egyik oszlopos tagja nem csupán aktív zenészként volt ismert a hazai dobos társadalomban: hosszas, elkötelezett munkával Cegléd főterén egyedülálló gyűjteményt hozott létre, és ugyanebben az évben megalapította a Magyar Ütőhangszeres Kultúráért Alapítványt, amely a legfőbb feladatának a múzeum fenntartását, gyűjteményének karbantartását és folyamatos gyarapítását tekinti. A Ceglédi Dobmúzeum 2000. november 27-én nyitotta meg kapuit, célja pedig, hogy bemutassa a 20. századi ütőhangszerek történetét.
Számos ritkaság is helyet kapott a gyűjteményben, például Peter Erskine amerikai jazzlegenda hangszerkiállítása.
A tárlattal Sternberg Ármin híres budapesti hangszerüzletének mását építették meg, a kirakatban a 20. század első évtizedeinek hangszergyártói előtt tisztelegve.
Kármán Sándornak kiterjedt kapcsolatrendszere volt, a világ legnagyobb ütőhangszergyáraival állt levelezésben, kutatásainak eredményét pedig két kiállításon is láthatták az érdeklődők: 1979-ben a Dob története, 1990-ben pedig a Százéves a jazzdob című tárlaton.
Munkásságáért nemrég a Magyar Jazz Szövetség Pernye András-díjban részesítette.